Kerületmustra: Kedves azilum veszélyes csőcsúszdákkal és Balog Zoltán-idézettel

A kertvárosias XVI. kerületben járva a környéket nem ismerők biztosan nem számítanak arra, hogy az egy, legfeljebb kétszintes családi házak között egyszer csak felbukkan egy kilátó, ahonnan ráadásul Budapest nagy részét bebarangolhatja a tekintet. Pedig a Sashalom és Rákosszentmihály határán álló építmény ilyen, s a városrész, amely körülveszi, még nála is érdekesebb.


















Nem akar olvasni a gyerek? Adjuk a kezébe A Pál utcai fiúkat!

Molnár Ferenc könyve olyan klasszikus, amelynek még mindig megvan a vonzereje. Nemecsek Ernő pedig olyan karakterekkel is képes versenyezni a középiskolás korosztály érdeklődéséért, mint a Pókember. Most a legfiatalabbak is ízelítőt kapnak a Grundból, mégpedig Geronimo Stilton közreműködésével.