Meghalt Kurt Cobain egyik nagy hőse
Grant Hart az amerikai alternatív rock alapzenekara, a Hüsker Dü dobosa volt. 56 évesen érte a halál.
Grant Hart az amerikai alternatív rock alapzenekara, a Hüsker Dü dobosa volt. 56 évesen érte a halál.
Mondta Gulyás Márton, miután őt is Magyarország biztonságát fenyegető elemként említette beszédében Németh Szilárd. Eközben a Színházi Kritikusok Céhe közleményben állt ki a 3 megnevezett aktivista mellett, szerintük "ilyesmit a diktatúra megdöntése óta nem tapasztaltak Magyarországon".
Kultikus underground helyről és kihalás szélén álló állatokról szóló dokumentumfilmeket támogat a Médiatanács.
Ha lesz is új évad, arra éveket kell várni.
A nyári fesztiválszezon ugyan véget ért, de jó koncertből nem lesz kevés az év utolsó harmadában sem – sőt, kifejezetten izgalmasnak ígérkezik az őszi koncertszezon. A teljesség igénye nélkül, itt egy összefoglaló azokról az őszi-téli klubkoncertekről, melyekről – kinek-kinek ízlése szerint – nem érdemes lemaradni.
Az ír énekesnő a Dr. Phil című műsorban beszélt megrázó módon gyermekkoráról.
Címe még nincs, de a szereplőgárdát már tudni lehet.
A popsztár, aki nem rég Budapesten koncertezett, néha a Messengeren engedi ki a gőzt.
Éjjel támadó "hormonszörny", Kristen Wiig hangján megszólaló vagina - a Netflix szeptemberben induló sorozata, a Big Mouth a kamaszkorba kalauzolja nézőit.
A humorista szerint a színész "egy rosszul festő és végződő, sajnos várható folyamat egyik darabja".
Megkezdődött a bírósági tárgyalása Berlinben annak a két férfinak, akik a vád szerint homofóbiából gyilkolták meg az 1990-es évek népszerű német elődóját, Jim Reevest.
Főleg mert Tóth Zoltán nem is készült az előadásra, csak "véletlenül" sikerült ilyen jól.
Waits a veterán soul-dívával, Mavis Staplesszel lépett színpadra. Mutatjuk.
A Bábu vagy című dallal lettek országosan ismertek – egy éjszaka alatt. Erdős Péternek nem volt kedve igazán sokat eladnia legnagyobb slágerükből, az Afrikából, amit az utolsó pillanatban írtak. 16 éve megint folyamatosan aktívak, koncertjeikre manapság unokák és nagyszülők járnak együtt. A KFT szeptember 28-án Macska az úton című, idén 35 éves bemutatkozó albumát idézi fel egy lemezújrajátszó koncerten, Budapesten, az A38 Hajón. Interjúnk.
Fordulatokban gazdag családtörténet lesz Mészáros Márta új filmje.
Egy amerikai nő tett vallomást az ügyben, akit állítása szerint a turnébuszban erőszakoltak meg a Decapitated tagjai. A bandát Los Angelesben, turrnéjuk közben kapták el a rendőrök.
Közzétették az idei Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét.