szerző:
hvg.hu

Az egyneműek házasodásának kérdésében élesen elüt egymástól az emberek beállítottsága az Európai Unió tagországaiban és a tagjelölteknél: egy felmérés szerint az uniós országokban - ellentétben a csatlakozó államokkal - az emberek többsége helyesli azt, hogy az egyneműek házasságra léphessenek egymással. Ön szerint a jogszabályok módosítása segíthet a társadalmi megítélés változásában?

"Nézze, én már 60 éves vagyok és nekem már az is csodának számít, amilyen jogokat a homoszexuálisok eddig ki tudtak harcolni Magyarországon. Már élhetünk akár élettársi kapcsolatban is, így szinte csak a homoszexuálisok házasságának intézménye és az örökbefogadás az, amiért még harcolnak a fiatalabb meleg aktivisták" – nyilatkozta a hvg.hu-nak a melegek szempontjából keményebb időket is megélt Takács Bencze Gábor, a Mások című homoszexuális érdekvédelmi folyóirat főszerkesztője. De ami neki csoda, a további jogokért küzdő mai generációnak természetes. A múlt hét szombatján Párizsban, Berlinben, Madridban, Lisszabonban, Zágrábban, Bécsben rendeztek százezreket megmozgató utcai melegparádékat, nem kevés politikai felhanggal. Párizsban a "meleggyűlölő sértegetést büntető törvény" elfogadását követelték a felvonulók, élükön Bertrand Delanoe szocialista polgármesterrel, aki nyíltan vállalja homoszexualitását, akárcsak a berlini parádét megnyitó Klaus Wowereit kormányzó polgármester. És Magyarország sem marad ki: Budapesten – immáron hetedik alkalomból - háromnapos meleg-és leszbikus fesztivál lesz csütörtöktől, amelyet szombaton utcai parádé is színesít. A rendezvényen a hazai politikusok közül a szabad demokrata Gusztos Péter vesz részt, de jelen lesz Joke Swiebel, az Európai Parlament holland képviselőnője és Farid Müller, a Hamburgi Parlament alelnöke is.
Nyugat-Európában a homoszexuálisok által rendezett megmozdulásokon egyre gyakrabban tűnnek fel a politikai elit – homoszexualitásukat nyíltan vállaló vagy szolidaritásukat kifejező – tagjai, Közép-és Kelet Európában viszont még a melegek utcai parádéi is újdonságnak számítanak. De a néhai keleti blokk államai nemcsak ebben a kérdésben térnek el nyugatra fekvő szomszédaiktól. A nemzetközi Gallup közvéleménykutató-intézet múlt héten közzétett jelentéséből kiderül, hogy az egyneműek házasodásának kérdésében élesen elüt egymástól az emberek beállítottsága az Európai Unió tagországaiban és a tagjelölteknél: az uniós országokban ezt 57 százalékos többség helyesli, és mindössze a megkérdezettek negyede ellenzi. Ezzel szemben a hamarosan az EU-hoz csatlakozó tíz, illetve a néhány év múlva belépő országokban csak az emberek 23 százaléka helyesli, míg egy erős többség (70 százalék) ellenzi ezt a fajta házasságot. Függetlenül attól, hogy uniós tagállam vagy sem, az ellenzők tábora - Spanyolország kivételével - leginkább a déli országokban jelentős (Cipruson 81 százalék, Törökországban 79 százalék, Görögországban 80 százalék), miközben a skandináv államokban a legnépszerűbb a homoszexuálisok közötti házasság; erre utal az is, hogy Hollandiában és Belgiumban már törvényerőre emelték az egyneműek házasodását.
Noha a házasság intézményének megítélésében az uniós országok polgárai jóval liberálisabbak keleti szomszédaiknál, a homoszexuális párok örökbefogadási jogait már másképp ítélik meg. A felmérésből kiderül, hogy a tagországok népességében 55 százalékos többség ellenzi az örökbefogadás lehetőségét: a hollandok csekély többsége már elfogadná, a skála másik végén a görögök 87 százaléka van ellene. A tagjelölteknél ebben a kérdésben is jóval erősebb az elutasítás: 76 százalék ellenzi, és mindössze 17 százalék támogatja.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás a melegek számára is komoly változásokkal járhat - állítják a hazai meleg szervezetek vezetői. Az Európai Parlament ugyanis számos határozatot hozott a szexuális orientáció alapján történő diszkrimináció ellen, az 1999-ben életbe lépett Amszterdami Szerződés pedig lehetővé teszi, hogy a szexuális orientáció miatti hátrányos megkülönböztetés ellen is alkothassanak a tagállamok jogszabályokat. A magyar polgári jog 1996 óta ismeri el az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatokat, tavaly pedig az Alkotmánybíróság megsemmisítette a büntetőtörvénykönyv 199-es paragrafusát, amely büntette azt a nagykorút, akinek partnere még nem töltötte be a 18. életévét. "A melegeket érintő jogok vonatkozásban segíthet a csatlakozás, de a társadalmi megítélésben nem feltétlenül" – reagált a Gallup felmérésére a Mások főszerkesztője, aki szerint a média segíthetne leginkább abban, hogy a homoszexuális embereket a heteroszexuálisokkal egyenértékűként ismerje el a társadalom.
Klimt és Schiele művészete a moziban

Klimt és Schiele művészete a moziban

Tarlós is az ellenzéket ekézi

Tarlós is az ellenzéket ekézi

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Hosszú Katinka az év legjobbja a FINA-nál

Hosszú Katinka az év legjobbja a FINA-nál

Megvan a román eurócéldátum – előbb lesz átállás, mint Magyarországon

Megvan a román eurócéldátum – előbb lesz átállás, mint Magyarországon

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában