Így tapsolt el a kormány 335 milliárd forintot a baráti médiumokon keresztül
11 perc
2025.04.29. 04:30
2025.05.14. 11:10
Semmilyen piaci logika nem indokolja, hogy a magyar kormány és az állami cégek kizárólag kormánybarát médiumokban hirdetnek. Ha az Európai Bizottság is elfogadja a Magyar Hang érvelését, az érintett cégeknek akár közel 450 milliárd forintot is vissza kell fizetniük, ami a fideszes médiabirodalom megroppanását is eredményezheti.
Amint arról a HVG is beszámolt, a Magyar Hang és egy másik, meg nem nevezett médiavállalat hétfőn bepanaszolta a magyar kormányt az Európai Bizottságnál tiltott állami támogatás gyanúja miatt.
„Megerősíthetem, hogy megkaptuk a levelet. Most értékelnünk kell azt, mielőtt felvesszük a kapcsolatot a panaszossal. Általánosabban szólva Magyarországról, nagyon komolyan vesszük a média szabadságával és pluralizmusával kapcsolatos kérdéseket” – jelentette ki Thomas Regnier, az Európai Bizottság szóvivője a testület hétfői sajtótájékoztatóján a beadvány ügyében.
Amennyiben a mostani versenyjogi vizsgálat során az Európai Bizottság uniós jogsértésre bukkan, kötelezettségszegési eljárást indíthat. Ezzel kapcsolatban az Európai Bíróság mondja ki a döntő szót, az eljárás várható időtartama 3-5 év.
Csavaros ráció
A beadványhoz részletes szektorelemzést készített Kai-Uwe Kühn professzor, az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságának korábbi vezető közgazdásza, az ő munkáját egy kutatócsoport támogatta. A tanulmány szerint a kormány és az állami tulajdonú vállalatok 2015 óta (kamatok nélkül) 828 millió eurónyi hirdetést helyeztek el döntően olyan médiumokban (sajtóban, online hírportálokon és tévécsatornákon), amelyek a tulajdonosi kör vagy a hangvétel alapján kormányközelinek számítanak – kamatokkal együtt ez az összeg meghaladja az 1,1 milliárd eurót is.
Mivel a reklámelhelyezések logikája semmiben sem követi a kereskedelmi hirdetők által követett szabályokat (amelyek főként az adott sajtótermék által kínált közönségarányt veszik alapul), a beadvány szerint
a magyar kormány gyakorlata bejelentés nélküli állami támogatásnak tekintendő, amelyet az uniós jog tilt.
Arról, hogy a magyar kormány hogyan torzítja a hirdetési piacot, a HVG többször is írt, de alapvető problémaként azonosítható, hogy a magyar reklámpiac egyik legnagyobb hirdetője maga a Miniszterelnökség, az állami vállalatok hirdetéseit is beleszámítva pedig a 2010-es évek végére az állam lett magasan a legtöbbet költő hirdető Magyarországon. Ezt alátámasztja az alábbi ábra is, amely szerint az állami reklámköltés mértéke 2015-től meredeken emelkedni kezdett (a 2005-ös bázisévhez képest), miközben a kereskedelmi hirdetések volumene alig növekedett ugyanezen időszakban.
Az elemzés egyébként nem vádolható azzal, hogy szelektív módon kizárólag a Fidesz-rezsim éveire koncentrál, hiszen kimutatta azt is, hogy 1998 óta rendre megfigyelhető volt a kormányváltások után, hogy az állami hirdetéseket főként az új kormány ideológiájához igazodó médiumok kapták meg, míg az előző kormányhoz kötődő sajtó állami támogatása eltűnt vagy jelentősen visszaesett. Hasonlóan, amikor egy újság elveszítette politikai kapcsolatát a kormányzattal, a hirdetési támogatás is csökkent, míg tulajdonosváltás esetén, ha kormányközeli kézbe került egy lap, a kormányzati hirdetések megugrottak.
Igaz ez tehát az első Fidesz-kormányra ugyanúgy, mint az azt követő Medgyessy-, Gyurcsány- és valamennyire a Bajnai-érára is. Az adatok azonban világosan mutatják, hogy
a piactorzítás mértéke 2010 után, de különösen a 2015-ben kirobbant Orbán–Simicska-háború után sebtében felállított új jobboldali médiabirodalommal lépett új dimenzióba.
Megnyomták a ceruzát
Az elemzés megjegyzi: állami támogatás nemcsak közvetlen finanszírozással, kedvezményes hitelnyújtással vagy pénzügyi garanciákkal történhet, hanem például úgy is, hogy az állam olcsóbban nyújt szolgáltatást vagy ad el terméket, mint egy piaci szereplő, vagy éppen drágábban vásárol, mint amennyit egy magáncég fizetne. A HVG is kimutatta, hogy míg a kereskedelmi hirdetők az egyes médiumok által megadott (kedvezmények nélkül számolt) listaárakhoz képest akár 60-70, esetenként 90 százalékkal kevesebbet fizetnek, az állami hirdetések ára jóval közelebb van ehhez a listaárhoz. Ami érthető, hiszen a valódi célja nem a köz tájékoztatása, hanem a baráti sajtó életben tartása, mivel a támogatott vállalkozás pénzügyi helyzete – szemben a normális piaci működés rendjével – mesterségesen javul. Ez versenytorzulást okoz, mert a támogatás hatással van a befektetési döntésekre vagy az árképzésre.
Az elemzés arra is kitér, hogy a reklámügynökség alkalmazása még akkor sem iktathatja ki a tiltott állami támogatás vádját, ha minden piaci alapon történik. Azt már nem említik, hogy mindezt szinte kizárólag Balásy Gyula reklámügynökségei intézhetik a Rogán Antal fennhatósága alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal egyedülállóan versenytorzító kiválasztási folyamata révén.
A német professzor bemutatja azt is, hogy miként választható el a torzító hatású állami támogatás a jogos állami hirdetési tevékenységtől. Hiszen egy állami szerv vagy vállalat természetesen hirdethet a piacon, azonban ha a hirdetési kiadások nem a hirdetési kampány hatékonyságán, hanem egyes médiacégek politikai alapon történő előnyben részesítésén alapulnak, azt a jog szelektivitásnak hívja, és állami támogatásnak minősül.
Ennek megállapításához a piacból élő magáncégek hirdetési gyakorlatát vizsgálta meg a szerző, ami az Európai Bizottság által kiadott ajánlásokban is megjelenik. Eszerint minden állami támogatás vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogyan viselkedne egy magánpiaci szereplő. Ezen vállalatok alapelve, hogy addig növelik a hirdetési kiadásaikat egy adott médiatermékben, amíg az utolsó hirdetésre jutó haszon éppen fedezi annak költségét, magyarán az elköltött összeg arányos lesz a közönség méretével.
Mivel elvileg egyetlen cégtől sem elvárható, hogy azért hirdessen egy adott médiumban, mert annak hangvétele vagy tulajdonosi köre kormánybarát (noha Magyarországon a pletykák szerint több nagyvállalatot is erre kényszerít a realitás), ezért ha a kormány ilyen minta szerint hirdet, akkor az világosan utal az állami támogatásra.
Fedőneve: CASH-MA
A közgazdász ezt követően gyakorlati példákkal is bizonyítja a fentieket a 32 legfontosabb politikai napilap 2018 és 2023 közötti magyarországi adatai alapján.
A historikus adatokból egyértelműen kitűnik, hogy az egyes sajtóorgánumok olvasottsága és a kereskedelmi hirdetések volumene kéz a kézben jár. Igaz ez akkor is, amikor kizárólag a kormányközeli médiumokat vizsgáljuk: a kereskedelmi hirdetők reklámjainak mennyisége pontosan követi az egyszerűen fideszesnek nevezhető lapok és hírportálok olvasottságát.
Ezek száma különösen 2015 után nőtt meg, amikor kormányközeli üzletemberek egyre-másra vásárolták fel a korábban függetlennek tekinthető médiumokat, majd „ajándékozták oda” a 2018-ban megalapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak, amelynek irányító szerve a Mediaworks lett. (Ez utóbbit „emlékezetes” módon egy osztrák stróman, Heinrich Pecina játszotta át 2016 októberében a Mészáros Lőrinc-féle Opus Pressnek, ami a Népszabadság azonnali bezárásához vezetett). Mindezek hatására a nyomtatott újságot olvasók 80 százaléka a fideszes médiakonglomerátum lapjaiból volt kénytelen informálódni.
Az alábbi ábra részletesen mutatja a kormányközeli lapok közönségarányát (fekete vonal), a piaci hirdetések (kék vonal), valamint az állami hirdetések (piros vonal) mennyiségét. Látszik, hogy míg az olvasottság és a kereskedelmi reklámok mennyisége korrelál, addig az állami hirdetési volumen 2015 után „repülőrajtot” vesz, és egészen 2022-ig markánsan emelkedik, míg az egyre mélyülő államháztartási krízis némi önmérsékletre nem szorította a kormányt, és végül a költés a harmadára esett vissza. Igaz, az eloszlás semmivel sem lett demokratikusabb: a reklámpénzek több mint 80 százaléka kormányközeli médiumokhoz került.
Ezek eredményeként 2015 és 2023 között a kormányzati hirdetések volumene 150 százalékról 600 százalékra nőtt az 1998-as szinthez képest, miközben a piaci hirdetések és az olvasottság a bázisév harmadára esett vissza, ami azt jelenti, hogy
a kormányzati hirdetések szintje kilencszer magasabb volt annál, mint amit a piaci viselkedés indokolt volna.
Mindez önmagában nem jelentene állami támogatást, azonban látszik, hogy míg a független médiumok esetén a kormányzati hirdetések volumene arányos az olvasottsággal (sőt, a legtöbb esetében vélhetően inkább alatta van, hiszen a függetlenként jelölt Népszava reklámbevételeinek több mint 70 százalékát állami hirdetésekből szerzi, míg máshol ilyet szinte egyáltalán nem találunk), addig a kormányközeli lapoknál az állami hirdetések mennyisége nem indokolható az olvasottsággal.
A HVG korábban azt is kimutatta, hogy amikor az állam kevesebbet hirdetett egy adott évben, a kormánybarát médiumok bevétele hasonló arányban csökkent. Ez a közvetlen kapcsolat mutatja, hogy
az állami források esetleges elapadásával a legtöbb kormányközeli lap és hírportál jelen formájában fenntarthatatlan lenne.
2021-ben például az állami hirdetéseknek a Mediaworks teljes portfóliójára számított aránya 53 százalék volt, 2022 első negyedévében (tehát a választási kampány véghajrájában) viszont már majdnem kétharmad volt.
Összességében az adatokból tisztán látszik, hogy a kormányzati hirdetési gyakorlat nem felelt meg a piaci elveknek, torzította a médiapiacot, és előnyben részesítette a kormánybarát médiát, ami a közönségarányokból számított arányos költési elv megsértését jelenti, így jogi értelemben állami támogatásnak minősül – jegyzi meg az elemzés szerzője.
Kimutatható az is, hogy 2015 után a Simicska Lajoshoz tartozó Magyar Nemzetből (amely addig egyik első számú haszonélvezője volt az állami hirdetéseknek) azonnal eltűntek az állami reklámok, míg az ezek „pótlására” létrehozott sajtótermékek (például a Magyar Idők) indulásuk napjától kezdve jelentős állami hirdetési támogatásban részesültek. Tehát a politikai irányváltás szinte azonnal tükröződött a kormányzati költésekben.
Amikor pedig egy újság kormányközeli üzletember kezébe került (például a KESMA-hoz tartozó, de korábban független kézben lévő megyei napilapok, vagy éppen az azóta megszűnt Figyelő gazdasági hetilap), akkor a hirdetési bevételeik ugrásszerűen megnőttek.
450 milliárd fixszel…
Amennyiben az Európai Bizottság jogellenes állami támogatásnak minősítené a kormányzati hirdetéseket, az érintett médiavállalatoknak vissza kellene fizetniük ezeket az összegeket, méghozzá kamatokkal együtt.
A szerző első lépésként meghatározta, hogy az egyes újságoknak mennyi kormányzati hirdetési bevétele volt, majd ebből kivonta azt az összeget, amelyet a piaci normák alapján jogosan megkaphattak volna. A különbözet jelenti a visszafizetendő jogellenes támogatást.
Ezek alapján a szerző úgy számol: a visszafizetendő összeg 2018-2023 között kamatok nélkül a nyomtatott sajtó esetében 261 millió euró, az online médiára vonatkozóan (konzervatív becsléssel) 212 millió euró, míg a tévécsatornák esetében 354 millió euró. Ez összesen 828 millió eurót (335 milliárd forintot) tesz ki, kamatokkal együtt pedig (éves 5 százalékos átlagos kamatlábbal számolva) 1,1 milliárd eurót, azaz körülbelül 450 milliárd forintot, ami meghaladja a teljes magyar reklámpiacon mért éves összköltést.
Cél az átláthatatlanság
A jelentés fő következtetése, hogy Magyarországon 2015 és 2023 között a kormány és az állami vállalatok szelektív állami támogatást nyújtottak kormányközeli médiavállalatoknak. A jogellenes állami támogatás következményeként a kormánykritikus médiumok pénzügyileg meggyengültek, sok független médium megszűnt vagy kormányközeli kézbe került, jelentősen nőtt a médiakoncentráció a kormányoldalon, a sajtószabadság szintje pedig csökkent.
A Magyar Hang beadványa ezért azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság indítson vizsgálatot a magyar kormányzati hirdetési gyakorlat ügyében, a jogellenesen nyújtott állami támogatásokat fizettesse vissza az érintett médiavállalatokkal, hosszabb távon pedig biztosítsa, hogy a kormányzati hirdetések elosztása piaci alapelvek szerint történjen, átlátható és ellenőrizhető módon.
Az EU egy évtizede nem lép semmit
Az Európai Bizottság számára nem új keletű ez a probléma, sőt különböző formákban már közel egy évtizede a testület látókörében van. 2016-ban Jávor Benedek – akkor még zöldpárti EP-képviselőként – a Klubrádióval és a Mérték Médiaelemző Műhellyel (MMM) közös beadványban azt kifogásolta, hogy a magyar közszolgálati média finanszírozása nem felel meg az állami támogatásokra vonatkozó európai szabályoknak.
A Bizottság feltárt ugyan hiányosságokat, ezeket azonban a magyar hatóságok orvosolták, majd nyolc év elteltével a brüsszeli testület elutasította a panaszt, lényegében azzal érvelve, hogy „a magyar közszolgálati média állami támogatása úgynevezett létező támogatás, mivel már a csatlakozási tárgyalások megkezdése, 1994. december 10-e előtt is lényegében azonos formában létezett”. Az MMM úgy kommentálta ezt, hogy „az érvelést nem tudjuk másképp értelmezni, mint hogy a Bizottság nem akart foglalkozni a valódi kérdésekkel”.
Az Európai Bizottság 2020-tól kezdve minden évben az összes tagállamra elkészíti éves jogállamisági jelentését. Ennek a szempontrendszere nem változik: négy területet vizsgálnak, ezek egyike a médiapluralizmus és médiaszabadság. Magyarország esetében már a legelső jelentésben az olvasható, hogy a magyar média szabadságát „csorbította az állami hirdetések elosztásával kapcsolatos jogszabályok és átláthatóság hiánya, aminek következtében a 2020. évi Médiapluralizmus Monitor ezt a mutatót a lehető legmagasabb kockázati szintűnek (97 százalék) értékelte”.
Az előbb említett Monitor kiemeli, hogy 2019-ben a kormányközeli orgánumoknál elhelyezett állami hirdetések aránya az újságok piacán 75, a televíziós piacon 95, míg az online hír-, valamint a rádiópiacon 90-90 százalékot tett ki.
Az állami hirdetési költések egyenetlensége évről-évre előkerült a jogállamisági jelentésben. A legfrissebb, tavalyi vizsgálatban ezt állapítják meg: Magyarország „nem tett előrelépést olyan jogszabályok elfogadása tekintetében, amelyek biztosítják az állam, illetve az állami tulajdonban lévő vállalatok hirdetési kiadásainak méltányos és átlátható elosztását.”
Erre hivatkozva a következő ajánlást fogalmazta meg a Bizottság Magyarországnak: „Fogadjon el olyan jogszabályokat, amelyek biztosítják az állam, illetve az állami tulajdonban lévő vállalatok hirdetési kiadásainak méltányos és átlátható elosztását.” Ennek az ajánlásnak azért van jelentősége, mert az időközben rendszeressé vált javaslatokat a következő költségvetési időszakban szeretné kötelezővé tenni az Európai Bizottság, erről már több alkalommal nyilatkozott Michael McGrath jogállamiságért felelős biztos. Ez azt is jelenti, hogy a tervek szerint ha az adott tagállam nem felel meg az ajánlásnak, akkor az lehetőséget nyújt az uniós források korlátozására, felfüggesztésére vagy visszavonására.
A magyarországi médiahelyzet (nagyon) jelentős hatásának is köszönhető, hogy néhány évvel ezelőtt az Európai Bizottság hozzákezdett a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet kidolgozásához. Ezt a jogszabályt végül tavaly fogadták el a tagállamok, egyedül Magyarország nem szavazta meg, de ebben a kérdésben nem volt vétójog. A törvény indokolása szerint „a rendelet azokra az unión belüli növekvő aggodalmakra ad választ, amelyeket egyrészt a média politizálódása váltott ki, másrészt az, hogy nem átláthatók a média tulajdonviszonyai és az állami hirdetési pénzek médiaszolgáltatók számára történő kiosztása”.
Éppen ezért a rendelet megállapítja az átláthatósági követelményeket az állami hirdetéseknek a médiaszolgáltatók és az online platformokat üzemeltető szolgáltatók közötti elosztását a közigazgatási szervek és szervezetek által. A rendeletben foglaltak azonban csak 2025. augusztus 8-tól alkalmazhatók.
–
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!