A maga nemében első tanulmányban brazil kutatók 21 ember holttestét vizsgálták meg, akik igazoltan H1N1-fertőzés miatt haltak meg Sao Paulóban júliusban és augusztusban. Az elhunytak életkora 1 és 68 év között volt.
Valamennyi páciens "a betegség progresszív és gyorsan végzetessé váló formáját mutatta". Mindannyiukkal súlyos, akut tüdősérülés végzett, ám három különböző jellegzetességet találtak a kutatók, ami azt jelzi számukra, hogy az újinfluenza "különböző módokon ölt".
A betegek egy részének csak akut tüdősérülése volt, míg másoknál ez nekrotizáló bronchiolitisszel - a tüdő alsóbb légútjainak súlyos gyulladásával - társult, megint másoknál pedig bevérzés is jelentkezett - mondta el Thais Mauad, a Sao Pauló-i Egyetem patológiai tanszékének professzora.
A második csoportba tartozó embereknél nagy valószínűséggel jelentkezett bakteriális felülfertőzés is, a szívbeteg és rákos páciensek tüdejében pedig nagyobb eséllyel alakult ki vérzés. A 21 elhunytból 16 tartozott nagyobb egészségügyi kockázati csoportba, főként szívproblémáik voltak, illetve rákos megbetegedésük.
A páciensek egy részének tüdejében abnormális immunválasz bizonyítékaira is bukkantak a kutatók, ami azt jelzi, hogy a vírusfertőzés által kiváltott túlzott gyulladásos reakció tovább károsítja a tüdő szöveteit.
Gyors lefolyású influenza végzett a H1N1 áldozataival
A H1N1 miatt elhunyt emberek halálát - akik mind az influenza gyors lefolyású változatát kapták el - általában tüdejük sérülése okozza, noha a különböző pácienseknél más-más módon - derül ki az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine című szaklap januári számában megjelenő tanulmányból.

Renner Erika zaklatóját emberölés előkészületével gyanúsították meg
Magyar Péter programot hirdetett Szent István néven
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.