Dé:Nash: Peace, love, NER
Dé:Nash olyasféle váteszi képességeket csillogtat a rapszcénában, mint Orbán Viktor a világpolitikában. A művészetét a túltolt mélymagyarságra és kormánypropagandára alapozó előadó koncertjein már sok évvel azelőtt zúgott a hajrá Fidesz, mielőtt a fiatalság rákapott egy másik, immár iróniától mentes rigmusra. Sajnos kiválóan öregedett a 2019-ben Oroszok a Házban című szám, és nem veszített aktualitásából a hippis-reggae-s Peace, love, NER sem, sőt pompásan megelőlegezte azt a joviálisan bölcselkedő szeretetnyelvet, amelyre idén nyáron Nagy István és Sulyok Tamás is rátalált az ifjúsági probléma tetőzésére reflektálva. A dalban egy komplett fideszes világképet kapunk, ahol harmonikusan megfér egymás mellett kereszténység, idegengyűlölet, homofóbia és a drogosok üldözése, valamint a világbéke iránti vágy és orosz barátaink túlkapásainak megértő elfogadása.
De nem inkluzív a szeretet, ne érts félre,
nem kell néger a Kárpát-medencébe!
LGT: Magyarország
Az 1971-ben alakult LGT 2002-ben adta ki utolsó lemezét, amelynek utolsó dala méltóképpen zárja le az egyik legfontosabb magyar zenekar életművét. Dusán finom szövege egy szép, kissé rezignált vallomás a helyhez, amely minden kínjával, reményével és rejtvényével
Körbenőtte az életemet,
vihetsz bárhová, nélküle nem lehet
Beton.Hofi: Mi maradunk
Az idei Beton.Hofi-sláger, a társadalmi-politikai frusztrációt világba kiáltó Be vagyok zárva előtt négy évvel jelent meg a jóval líraibb hangvételű, szerelmesvers-formát idéző Mi maradunk (a dal az 1920 – Az új Közép Európa és a Mi lett volna, ha? című történelmi dokumentumfilmekhez készült), amely a szerző hazához fűződő, a maga ambivalens módján mindent átitató viszonyát boncolgatja. Bár egy egészen másik zene- és szövegvilág, mégis hasonló érzéseket kelt, mint az iménti LGT-dal.
Hozzád bújok vissza, és tőled kell feszt elmásznom
te vagy a legszebb nyáron
Tankcsapda: Mi a fasz van?
Nem könnyű egy punk-rock zenekarnak az évtizedek múlásával érvényesnek maradni, és ez a Tankcsapdának sem igazán sikerült, ám 2012-ben, már jóval a zenit és egy évvel a klasszikus felállás felbomlása után Lukács Lászlóék azért oda tudtak még csapni. A nem túl mélyenszántó, ám a prozódiát tekintve szokás szerint kifogástalan, keménykedve csacsogó verzék mellett a refrén a maga keresetlen egyszerűségében tűpontos diagnózist ad a magyar közélet állapotáról, nem véletlenül sorjáznak a kommentmezőkben évről évre a „még mindig aktuális” megállapítások. Alighanem ez az előttünk álló nyolc hónapban sem fog megváltozni.
Magyarország mi a fasz van veled, mondd csak,
beteg vagy, vedd észre, felment a lázad
Kispál és a Borz: Letehetetlen
„Ez egy kelet-európai dal a hazaszeretetről, arról, honnan jöttünk. A saját kultúránkról, amibe beleragadtunk, és visszük ezt a keresztet” – elemezte a HVG-nek Lovasi András saját, egy szál gitáros dalát, mely a 19 év után visszatérő Kispál-lemez legszívbemarkolóbb darabja, nem véletlen, hogy a zenekar külföldre szakadt rajongóinak is ott van a kedvencei a között a régi klasszikusok mellett.
Innen való minden,
ami mostanra lettem
Hobo Blues Band: Hely a térképen
Hat évvel a legendás Vadászat után 1990-ben Hobóék ismét nagyszabású dupla konceptlemezzel álltak elő, a Tábortűz mellett a rendszerváltás korszakát dolgozta fel, és bár a korábbi nagy sikert nem tudták megismételni, azért ezen is akadnak gyöngyszemek. Például a közel nyolcperces Hely a térképen, amely egymásra halmozott metaforákkal próbálja definiálni Magyarországot, miközben a zenakarba ez idő tájt visszatért, ereje teljében lévő Tátrai Tibor akkorákat szólózik, hogy majd’ kigyulladnak a húrok.
Magyarország – csavargók börtöne,
Magyarország – Európa köldöke
Bëlga: Királyok a házban
Hosszan lehetne sorolni azokat a Bëlga-számokat, amik végső soron mind Magyarországról szólnak, a kulturális alapvetés Nemzeti hip-hoptól kezdve az országimázsdalnak is beillő De szar itt élnin át a mondatelemzési segédanyagként szolgáló A-Á-ig, nem beszélve a hétköznapi életünk momentumait felvonultató számtalan dalról, amelyek ízeit alighanem csak ezen a vidéken érezhetjük igazán. A kedvenc azonban ez a zenés történelmi képeskönyv, amely az államalapítástól az utolsó magyar király haláláig tartó időszakot foglalja össze, nem csupán sziporkázóan szellemesen, de hatékony ismeretterjesztést végezve. Két-három hallgatás után például már álmunkból felébresztve is biztosan tudni fogjuk, mikor volt a Dózsa György-féle parasztfelkelés.
Fél Európa a miénk volt,
nem születhet minden magyar a legjobbkor
Carson Coma: Feldobom a követ
„Képzeld el, hogy van egy szenvedélyed, hivatásod, kötődsz az országhoz, de nincs más választásod, mint elköltözni, hogy azt csinálhasd, amit szeretsz. Erről is szól a Feldobom a követ című szám” – mondta Fekete Giorgo két éve a 444-nek. A Carson Coma egyik legnagyobb slágerében egymást érik a kormánykritikus utalások propagandamédiára, Megafonra, plakátkampányokra és a rádióban kisípolt Orbán Viktorra, megspékelve olyan közérzeti elemekkel, mint a disznóvágás, a nepotizmus, a pálinkagőz és a kisboltok mogorva emberei, mindezt egy toxikus, a szakítást folyvást halogató párkapcsolat analógiájára felhúzva. És mégis, e rettenetes atmoszférán is átviláglik az ország múlhatatlan szeretete, megidézve Ady Endrét és Kollár-Klemencz Lászlót, akire azonnal vissza is térünk.
És ha van pénz, az sem ér semmit
itt pénzzel is sikerül szegénynek lenni
Kistehén: Ezt is elviszem magammal
Az Ady-féle visszahulló kő képével zárul ugyanis az országtól búcsúzó, generációs himnusznak is beillő, 2012-es Ezt is elviszem magammal megindító leltára, melyben egyaránt helyet kapnak tájak és szerelmek, a Csokonai-összes és a közös történelmi traumák, amiket ha gondosan el is raktározunk és nem is tudnánk kiirtani magunkból, azért másfelől mind magunk mögött hagyunk, amikor új hazát választunk. Először Kollár-Klemencz fejéből pattant ki a dal címét is adó refrén, majd a szöveg többi részét a Kistehén zenéjére írta meg Erdős Virág. A fokozatosan elkomoruló sorokat kiválóan ellenpontozza az énekes pőre lalalázása, amilyen fokú lazaságra Lovasi András szerint senki más nem képes a hazai popszakmában.
Ki tudja, lesz-e búcsúzni időm
viszem a Duna-parton levetetett cipőm
Szállj fel szabad madár – István, a király
Bródy János legutóbb éppen Deutsch Tamás kormányellenes zenészlistájában tűnt fel, de hajlíthatatlan liberálisként már évtizedek óta vörös posztó a magát nemzetinek mondó oldal szemében. Pedig hát nem csupán a Szörényi Leventével írt első magyar nyelvű pop-rock számok, valamint a hazai könnyűzene egyik legvaskosabb és alighanem legtöbbet idézett szövegírói életműve fűződik a nevéhez (vajon ki ne nem énekelte még soha életében, hogy hull a hó és hózik, vagy hogy kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen ilyen szép napod), hanem még a nemzeti érzések felfakadását reflexszerűn kiváltó István, a király is, mely művet a Szörényi-Bródy szerzőpáros is közös munkásságuk csúcsteljesítmények tartja. Az 1983-ban bemutatott rockoperát sokan és sokféleképpen értelmezték már, egyesek egyenesen a rendszerváltás előszelét, mások a Kádár-rendszer apológiáját fedezték fel István és Koppány színre vitt harcában, amely végső soron az európai integráció és a nemzeti önrendelkezés történelmünkön végighúzódó szembenállását meséli el. Mindezt úgy, hogy közben mindkét oldal szellemiségével azonosulni lehet, és olyan fundamentális magyarságélményt közvetítő dalokkal, mint a Nemzeti dalt parafrazeáló Szállj fel szabad madár, amelynek hallatán tényleg egyszerre dobban meg minden honfiszív.
Csak annyit kérdezek, a válaszra várva:
rabok legyünk vagy szabadok?
Nyitókép: Tankcsapda-koncert Tusványoson. Fotó: Veres Nándor / MTI
