Az ECDC helyzetértékelése szerint 2010 tavaszán és nyarán a H1N1-vírus terjedése alacsony szinten marad, a következő téli időszakban azonban ez lesz a domináns influenzatörzs. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eddig 16 226 igazolt halálesetről tud, melyet a H1N1 pandémiás influenzavírus okozott, ám a tényleges halálozási szám ennél jóval nagyobb lehet, mert az áldozatok többségét nem tesztelték. Mivel eddig nincs bizonyíték arra, hogy az influenzatörzs felépítésében lényegi változás történt volna, a stockholmi székhelyű ECDC úgy véli, a következő téli szezonban hasonló halálozási arány várható, mint a most véget ért szezonban. A fertőzések száma azonban lényegesen alacsonyabb lehet a H1N1 ellen védettek nagyobb aránya miatt. Az ECDC továbbra is javasolja a lakosoknak, hogy fogadják el az újinfluenza elleni védőoltást, amikor azt a helyi egészségügyi hatóságok ajánlják. A WHO adatai szerint világszerte 300 milliónál több embert oltottak be a pandémiás H1N1-influenza ellen, az immunizáció hatékonyságát 70-75 százalékra teszik.
Helyi járványokkal térhet vissza a H1N1-influenza
Nem valószínű, hogy Európában újabb pandémiás hullámmal jelentkezik a H1N1-vírus, ám helyi járványokat okozhat - közölték hétfőn az Európai Járványügyi Központ (ECDC) illetékesei.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Napóleon ráfaragott, az ukránok mesterien űzik: az EU-nak is beválhat az oroszok ellen a mocsári hadviselés
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.