szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A londoni Luton reptér közelében ragadt be a liftbe egy házaspár, aki így lekéste törökországi üdülését.

A walesi Caernarfonból érkezett és a londoni Luton reptér közelében szállt meg az a házaspár, akik azt tervezték, hogy így majd könnyen elérik a hajnali hatkor Törökországba induló repülőjáratukat - számolt be a BBC. Cai és Lynne Larsen egy másik, ismeretlen párral együtt szállodai szobájából lifttel indult volna el, de az rögtön az indulás után beragadt. Az Ibis szálló csak párszáz méterre volt a reptértől, de mivel a bent ragadtak - elmondásuk szerint - először nem kaptak választ a vészcsengetésükre, félő volt, hogy lekésik a repülőgépüket. Végül a tűzoltókat riasztották telefonon, de mire kiszabadították őket, már nem tudtak elutazni 11 napos ankarai üdülésükre, ellentétben a másik párral, akik még elérték később induló marakesi gépüket.  

A Larsen házaspár végül úgy döntött, hogy Cardiffban maradnak. Az Ibis szálloda közölte, hogy felvették a kapcsolatot a házaspárral, hogy a a felmerülő veszteségeiket a megfelelő módon kompenzálja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!