Akkor beszélhetünk zaklatásról, amikor jelen van a tudatos bántó szándék, és ismétlődik a cselekedet, de tudatos bántó szándék nélkül megosztott tartalom is lehet felzaklató, nemcsak az egyén, hanem közösség számára is. Ide tartoznak például a személyes információk engedély nélküli nyilvánosságra hozása, a másokról készült megszégyenítő képek és videók megosztása, a rosszindulatú pletykák terjesztése online, a jogosulatlan belépés személyes felhasználói fiókba, vagy kirekesztés valamilyen online csoportból.

Nem új „emberi” jelenségről van szó: a kibeszélés, a rosszindulatú pletykák terjesztése vagy a kirekesztés régi ismerőseink, nemcsak generációról generációra cipeljük magunkkal, hanem az új környezeteinkbe is, ebben az esetben az internetre. Az ismerősség ellenére az online bántalmazás megterhelőbb lehet, mert az áldozat a nap bármely időpontjában elérhető, sokkal nehezebb elmenekülnie.

Az ismétlődéshez hozzájárul az online környezetben elérhető nagyobb nyilvánosság, valamint az azonnali és szinte végtelen számú terjesztés lehetősége. A nonverbális jelek, melyek informálnak minket mások érzelmi állapotáról, hiányoznak az online környezetben, ezért nem látható az áldozat reakciója. Emiatt a közösség (szemlélők) és a bántalmazó sem szembesül a zaklatás azonnali és közvetlen következményeivel. Ennek eredménye, hogy csökken az áldozattal együttérzés esélye, nő az ismétlődés lehetősége, csökken a bűntudat és az áldozat melletti kiállás is.

Az igazságos világba vetett hit

Az online közegben is nehezíti a megelőzést és a kezelést az áldozathibáztatás jelensége. Az áldozat hibáztatásának hátterében az igazságos világba vetett hit áll. Fontos tudatosítanunk magunkban: az emberek pszichológiai igénye, hogy igazságos, kiszámítható és biztonságos világban élünk. Ennek következménye az áldozatot hibáztató attitűd, amikor azt gondoljuk, hogy az igazságtalanságot, rosszat elszenvedők azt kapják, amit megérdemelnek. Rossz emberekkel rossz dolgok, jó emberekkel csak jó dolgok történhetnek.

Rossz emberekkel rossz dolgok?

Shutterstock

Így a bántalmazás elszenvedőjét leértékeljük, felelőssé tesszük a vele történtekért. Ennek segítségével fenntartjuk azt a képet magunkban, hogy a világ igazságos és kontrollálható, ezért a történtek ellenére mi biztonságban vagyunk. Ha nem ismerjük ezt a mechanizmust, vagy ha nem ismerjük fel magunkban, akkor az súlyos következményekkel járhat. A bántalmazó igazolva és jogosnak fogja érezni a tettét, felmenti magát. Az áldozat viszont, ha azt gondolja, hogy a közösség is őt fogja elítélni, akkor nem fog segítséget kérni, egyedül marad a problémával, nem fog tudni kilépni az áldozatszerepből. Ez végül a szemtanúk, szemlélők együttérzését, segítségnyújtását is gátolja.

Ki vagyok én, és ki vagy te?

A megelőzést önmagunknál, önmagunkban kell elkezdenünk. Mielőtt a gyerekeink védelméről gondolkodnánk, meg kell vizsgálnunk a saját gondolkodásunkat, és a jellemző működésünket a fentiekkel kapcsolatban.

Mi az, ami a magánszférám határain belül helyezkedik el? Melyik az a tartalom, amit megosztanék magamról, és melyik az, amelyiket semmiképpen sem? El tudom-e fogadni, hogy ez a határ egyénenként változó? El tudom-e fogadni, hogy a magamról adott információk, amelyek megosztása számomra természetes, mások számára a magánszféra megsértését jelentik? Meg tudom-e védeni a magam és mások személyes határait? Mit teszek, ha rólam vagy másokról szóló rosszindulatú pletykákkal szembesülök? Mit teszek, ha csoportból kirekesztést tapasztalok? Mit teszek, ha bántalmazást tapasztalok? Hibáztatom-e az áldozatot, vagy úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, esetleg megpróbálok segíteni, támaszt nyújtani neki? Szembe tudok ezzel nézni azzal, ha szándékosan vagy információhiányból adódóan átlépem mások személyes határát? Hajlandó vagyok-e a jóvátételre?

Mit teszek?

Shutterstock

Az ezekre a kérdésekre adott válaszok nagyban meghatározzák, hogy a gyerekeink hasonló helyzetben hogyan fognak reagálni. A saját viselkedésünk és tetteink mintát adnak számukra, amit hasonló helyzetekben automatikusan alkalmazni fognak. Így tarthatjuk életben és adhatjuk tovább nemzedékről nemzedékre, vagy vihetjük tovább egyik környezetből a másikba a romboló mechanizmusokat. De az önismeretünk fejlesztésével és saját káros mintáink felismerésével, megváltoztatásával képesek vagyunk megállítani ezt a folyamatot.

Túlzott szülői megosztás és túlzott szülői használat

A kutatásaim során készített interjúkban megjelent a túlzott szülői megosztás és a túlzott szülői használat. A túlzott szülői megosztás esetében a szülő oszt meg a gyermekéről válogatás nélkül olyan tartalmakat, amik a gyerekét kellemetlenül vagy kínosan érintik. Az egyik említett példa során a gyerek nem tudta elérni a szüleinél, hogy az egyik közösségi oldalról lekerüljenek a róla készült nem kívánt fényképek. Ha ez többször is előfordul, annak az lehet a hatása, hogy a gyerek „természetesnek” fogja tartani magánszférájának a megsértését, valamint lehetetlennek tartja majd a saját magát vagy másokat érintő hasonló helyzet megoldását, nem fogja tudni megvédeni magát.

Fontos szabálynak tartom, hogy a gyerekeinket már mi szülők ahhoz szoktassuk hozzá, hogy csak velük megbeszélve, az engedélyükkel osszunk meg róluk fényképet, olyan esetben is, ha ők nem felismerhetők. Amíg nem tudják kifejezni saját akaratukat ezzel kapcsolatban, addig ne osszunk meg róluk fényképet, különösen olyat ne, amin felismerhetők. Ezzel arra tanítjuk őket, hogy fontosan a személyes határaik, a véleményük és az egyéni érzékenységük.

Mit lát a gyerek?

Shutterstock

Gyakori, hogy a szülő az együtt töltött idő alatt is folyamatosan valamilyen digitális eszközt használ. A gyerekek elmondása alapján ilyenkor teljesen, vagy részben elérhetetlenné válik számukra a szülő, nehezen vagy egyáltalán nem tudnak vele kommunikálni, nem figyel rájuk. A kevésbé szoros szülő-gyerek kapcsolat nem az egyetlen, de az egyik kockázati tényező az online zaklatás esetében is. Ha a szülők elérhetők a gyerekeik számára, jellemző az együtt töltött minőségi idő, és a gyerek mondanivalójának figyelmes és értő meghallgatása, akkor már sokat tettek a megelőzésért, és azért, hogy az online bántalmazás ne maradjon láthatatlan.

Szülői mediáció

Szülői mediáción a szülőknek azt a tevékenységét értjük, amikor a gyerekek számára és a gyerekek életkori szintjének megfelelően lefordítják, magyarázzák a világ és így az online környezet jelenségeit, eseményeit is. A téma vizsgálata során azt tapasztaltam, hogy azok a gyerekek, akik nem tartoztak a bántalmazók vagy az áldozatok csoportjába, magasabb szülői mediációs gyakoriságról számoltak be. Rájuk jellemző, hogy a szüleik gyakrabban beszélgetnek velük az internetes tevékenységeikről, a nem megfelelő tartalom kezeléséről, a biztonságos internethasználatról, az online viselkedés mikéntjeiről, valamint a nem érintett diákok szülei gyakrabban szabályozzák gyerekeik internethasználati idejét, jellemzőbb rájuk a használat közvetlen megfigyelése és ellenőrzése is.

A digitális eszközök tiltása azonban nem oldja meg a problémát, hanem a szülők számára még inkább láthatatlanná teszi a jelenséget. Következménye lehet, hogy a gyerekek nem jelentik, nem beszélnek a problémáról, mert nem akarják, hogy eltiltsák őket az eszközüktől, hiszen az kizárja őket a számukra fontos kortársakkal folytatott online kommunikációból.

A médiával, majd a folyamatosan változó online közeggel kapcsolatos vizsgálati eredmények egyre inkább az érdeklődés középpontjában állnak. Felhívják a figyelmet a lehetséges veszélyekre, a védőfaktorokra, de szembesítenek minket a hiányosságainkkal és a felelősségünkkel egyaránt. Természetesnek vesszük, hogy mi kezdjük el kialakítani gyermekeink személyes határait, mi kezdjük el megtanítani nekik a szűkebb és tágabb környezetbe illeszkedést, eleinte a kezüket fogva, később fokozatosan önállóságra nevelve. Ez a folyamat a digitális közeggel ismerkedés során is fontos. Életkortól függetlenül a kezdeti lépéseket együtt, „kézen fogva” tegyük meg itt is, fokozatosan teret adva az önálló tevékenységeknek.

Domonkos Katalin pedagógus

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Szondy Máté pszichológussal és Domonkos Katalin pedagógussal beszélgetünk digitális énünkről és a gyerekek nethasználatáról, többek között a netes zaklatásról.  Jegyek és infó itt.

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy 35%-os könyvkupont. Választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Pszichológia dióhéjban című könyvet.