A kis herceg meglehetősen negatívan festi le a felnőtteket, illetve a kissé modoros magyar fordításban a fölnőtteket, és mintha a narrátor sem nagyon tudna mit kezdeni a kis herceggel. Főleg az elején. Az olvasók valahová kettejük közé helyezik el magukat Antoine de Saint-Exupéry 1943-as regényében. Engem legalábbis néha kifejezetten bosszantott a kis herceg, de közben meg úgy sajnáltam, hogy nem láttam az elefántot a kígyóban.

Nem értjük tehát egymást, tartunk, sőt mintha félnénk a másiktól. A jövőnktől, a múltunktól. Bezzeg az én időmben, mondja az egyik, jaj, csak nehogy olyan legyek, mint a felnőttek, mondja a másik.

Az oly sokszor felhozott régi időkben (nem az én időmben, annál sokkal-sokkal korábban) még minden egyértelmű volt. A tradíciók, a vallás és a szükség mindent megoldott az ember helyett, nem volt útkeresés, az identitáskeresés sem volt izgalmas kérdés, sőt, semmilyen kérdés sem volt, az emberek zöme beleszületett valamibe, és aztán legtöbbször később abban is halt meg.

A gyerekkor ki-, majd később átalakulásával viszont egyre nagyobb szerepe lett a kettő közötti átmenetnek, a kamaszkornak, amivel mintha egyre kevésbé tudnánk mit kezdeni. Ha túl hosszú, akkor az a baj, ha túl rövid, akkor meg az, azt pedig sosem tudtuk, hogy mi az optimális, mert mindig vagy túl korán, vagy túl későn nőnek fel azok a fránya gyerekek.

De vajon tényleg tudjuk-e, hogy milyen egy felnőtt? És jó-e egyáltalán felnőttnek lenni? Vagy tényleg felnőtté kell válni?

A pszichológia szeret úgy gondolni az érés, a felnőtté válás folyamatára, mint ami apró lépésenként, néha kisebb visszaesésekkel, de halad előre: folyamatosan nő be a fejünk lágya. Szerintem viszont a felnőtté válás nem halad semerre sem. Nem is stagnál, hanem egyszer csak felnőttek leszünk. Mégpedig 18 éves korunkban. Jogilag.

Ez pedig nem számít komolyabb erénynek vagy teljesítménynek. Meg lehet persze ünnepelni, érdemes is neki egész nagy feneket keríteni, de attól még, hogy jogilag felnőttek vagyunk, még egyáltalán nem biztos, hogy pszichológiailag, fiziológiailag és társadalmilag is azzá lettünk. Szóval az, hogy mikor leszünk érettek, mikor kezdünk el felnőttként viselkedni, az teljesen más kérdés, és egyáltalán nem olyan folyamat, ami felé garantáltan öles léptekkel haladunk.

Arról nem is beszélve, hogy egy egész kis gyerek is viselkedhet kifejezetten éretten, és hát komoly felnőtt is bőven tud meglepően éretlenül viselkedni. Pedig közben felelősségteljes életet él, de hát, amikor részeg, akkor hülyeségeket kezd el beszélni, amikor zavarban van, rihi-röhörészik, a Némó nyomában című animációs film alatt pedig elsírja magát.

Olvassa tovább Szél Dávid pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben életciklusainkkal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál, de meg is rendelheti. A koronavírus járvány-miatt e-könyvként is választhatja.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.