Ma már az emberekkel foglalkozó szinte minden tudomány képviselői egyetértenek abban, hogy fel kell tárni az egyes életciklusok jellegzetességeit, ismerni az egyén életében betöltött szerepüket, a bennük rejlő feladatokat és a lehetséges buktatókat, krízispontokat. A pszichológia elsősorban az egyéni fejlődésre, a fő lelki változásokra és a lehetséges krízisekre helyezi a hangsúlyt, és ennek alapján különbözteti meg az egyes életciklusokat. Sikeresnek tekinti az egyént, ha egy-egy életszakaszból – ilyen a kisgyermekkor vagy a serdülőkor – trauma, azaz lelki sebek nélkül lép tovább.
Pszichiátriai megközelítésből egyértelműen megállapítható, hogy az egyes életciklusok leginkább a nemi működések – a nemnek kiemelkedő szerepe van az egyes életciklusok lefolyásában – és az élettani változások (az agy fejlődése, a személyiségfejlődés szakaszai, a hormonális változások, betegségek, idősödés) mentén írhatók le.
A pszichés sérülékenységet a genetikai meghatározottságon és az egyén személyiségének jellegzetességein kívül az éppen zajló élethelyzet határozza meg. Fontos szerep jut az egyes életszakaszokon átjutásban a környezetnek, azaz a családnak, a társadalomnak, a kulturális közegnek és a viselkedésünk repertoárjának.
Az is számít, mikor, hol és hogyan élünk. A biológiai meghatározottságú életciklusok (például kamaszodás, várandósság, szülés, testi betegségek, memóriazavarok, változókor, idősödés) hasonló helyzeteket teremtenek mindannyiunkban, ugyanakkor helytől és kultúrától függően eltérő megoldásokkal kezelhetjük azokat.
Önállósodási törekvések
Az élet robog velünk, és az évek egymás után peregnek. Gyermekként még végtelennek tűntek a nyarak, a téli esték otthoni melegében megállt az idő. Vártuk az ovit, az iskolakezdést, és nyolcadikosként büszkén tekintettünk előre: most kezdődik az élet. A tizenéves kamasz előrepörgetné az időt, hiszen szeretne már nagy lenni, a felnőttekhez hasonló jogokat élvezni.
Ez az életciklus valójában arról szól, hogy a gyerek megtanulja a legfontosabb túlélési szabályokat, és magáévá teszi ősei tapasztalatait, vagy új megoldásokat alakít ki magának. Ha a szülő jó partner ebben az önállósodási folyamatban, akkor a gyerek előbb-utóbb elfogadja, hogy a világot nem megváltani kell, hanem megtanulni benne élni.
A legtöbb embernek úgy öt-hatéves koráról már vannak összetett emlékei, de felnőttként talán a kamaszkor történéseire tudunk a legélénkebben visszaemlékezni. Ez azért lényeges, mert a tudatos együttműködésünk önmagunkkal, az érzéseinkkel és az élményeinkkel nagymértékben befolyásolja, hogy miképpen tudunk megbirkózni az élet nehézségeivel, és hogyan tudunk lezárni egy-egy életciklust.
Azt szokták mondani, hogy mire megöregszünk, és itt hagyjuk ezt a földi létet, nagyjából tudjuk, hogyan kell élni. De azért jobb lenne hamarabb felvértezni magunkat némi tudással arról, hogy mi várhat ránk az életünkben, mire van esélyünk, mi mindent hoztunk magunkkal abban a bizonyos puttonyban, amelyet a felmenőink raktak tele. Mindehhez pedig tanulhatunk más emberek történeteiből, a bölcsebbek tanácsaiból és a saját tapasztalatainkból.
Olvassa tovább Dr. Belső Nóra pszichiáter cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben életciklusainkkal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál, de meg is rendelheti. Most akár ekönyvként.
A szerző új könyvéről itt talál infókat.
Jöjjön el a következő (online) HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Dr. Belső Nórával beszélgetünk. További infók itt.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezménnyel várjuk.
