A kocsmában félhomály, a pultnál marcona férfiak kapaszkodnak poharukba. Az edzőteremben csengenek a fémek, erőtől duzzadó férfikarok emelik a súlyt. A kaszinóban eltökélt férfiarcok, szempillantás alatt akarnak új sorsot. Túlórázó férfiak a munkahelyen, nem akaródznak még hazaindulni, a családdal lenni. Pornóoldal előtt görnyedő férfi, kokaint szippantó férfi, videójátéktornát nyerő férfi.

Mikor kimondjuk, függőség, sokak fejében a mai napig a fentiekben felsorolt sztereotip képek jelennek meg. Miközben persze tudjuk, tapasztaljuk, hogy a kocsmákban, az edzőtermekben, a kaszinókban, a videójátékok regisztrált felhasználói között éppúgy találunk nőket is, méghozzá egyre növekvő számban.

Gazdag nők ópiuma

Rendelje meg online!

És még csak nem is újkeletű jelenségről van szó. A 19. században például az ópium-, és morfinfüggők többsége nő volt, nem férfi. Az idő tájt a nők számára az etikett nem engedélyezte sem a dohányzást, sem az alkoholfogyasztást. Az általában idegnyugtatóként használt, de lényegében temérdek egyéb betegség és kórállapot (pl. asztma, hasmenés, cukorbetegség, reuma stb.) kezelésére felírt opiátokat azonban minden további nélkül adagolhatták maguknak. Ez a tendencia a 20. század második évtizedéig tartotta magát, mikor is egy korabeli felmérés szerint az aktív morfinhasználók 67%-a, míg a laudanum fogyasztók 75%-a volt nő.

A világ azonban változik. A 20. század elején az opiátfüggőség a fehér felső- és középosztály asszonyainak rejtett betegsége volt. E táborba olyan illusztris tagok tartoztak, mint a George Sand álnéven alkotó írónő (leánykori nevén Amantine-Aurore-Lucile Dupin), Charlotte Brontё (leghíresebb műve a Jane Eyre), Louisa May Alcott (kinek Kisasszonyok című regényét nemrégiben újra megfilmesítették), vagy éppen a 19. század ünnepelt színművésze, Sarah Bernhardt (akit Dosztojevszkij is megemlít a Bűn és bűnhődésben).

Aztán egy 1914-es törvény (Harrison adózási törvény) nyomán a különféle kábítószerek használatát fokozatosan visszaszorították, így az opiátokat elsősorban egészségügyi okokból fogyasztó jómódú, fehér asszonyok helyét lassacskán átvették a városok kevésbé módos környékein élő, jellemzően valamilyen etnikai kisebbséghez tartozó férfiak. Napjainkban az opiátfüggő nők többsége is marginalizált helyzetből érkezik, és legkevésbé sem a gyomorfekély vagy a tetanusz kezelésére használja e drogokat.

Egy igazi anya nem tesz ilyet

A szenvedélybeteg férfiakat elítéli a társadalom, mindig is elítélte (de csak akkor, ha már teljes pompájában ragyog az addikció). A szenvedélybeteg nőket azonban sokáig észre sem vette. A nőiséggel és különösen az anyasággal kapcsolatos kulturális elképzelésekkel ugyanis jó ideig összeegyeztethetetlennek látszott a jelenség, hogy egy nő is szerhasználóvá válhat. Egy igazi anya sosem tenne ilyet, gondolták és gondolják sokan ma is.

Erving Goffman kanadai szociológus, szociálpszichológus az 1950-es években leírta, hogy az ebből fakadó megbélyegzés és kettős mérce elkerülése érdekében rengeteg nő igyekszik elrejteni szerhasználati problémáját. Az eltitkolt addikció márpedig veszélyes, hiszen felderítetlen, és rendszerint kezeletlen marad. A kettős mérce a 2000-es évek elején is megfigyelhető volt. Az Arizonai Egyetem kutatócsoportja, Mimi Nichter antropológus vezetésével arra volt kíváncsi, hogy mennyiben tér el az egyetemista férfiak és nők dohányzásának megítélése.

hvgkonyvek.hu

A 2006-ban publikált kutatás érdekessége, hogy a válaszadók között megközelítőleg fele-fele arányban voltak dohányzó egyetemista férfiak és nők. És mind a férfiak, mind a nők nagyobb arányban gondolták úgy, hogy míg a dohányzás a férfiak esetén a nyugalom és a férfiasság érzetét kelti, addig a nők esetében ugyanaz a káros szenvedély a nőiség hiányával, romlottsággal és a kontroll elvesztésével kerül azonosításra. A megkérdezett dohányzó nők továbbá arról számoltak be, hogy az efféle negatív megítélés elviselése, csökkentése érdekében igyekeznek mindig más nőkkel együtt, csoportosan dohányozni. Ugyanez a tendencia a férfiaknál nem volt jellemző.

Micsoda nő!

Hasonló értéktársítások figyelhetők meg az alkoholfogyasztás kulturális megítélésében. Azokban a társadalmakban ugyanis, ahol elfogadottabb az italozás, jellemzően a férfiasság fokmérőjeként határozzák meg, hogy valaki mennyit bír inni. Azt már ritkábban halljuk, hogy „az Ilike egy ültő helyében ledöntött öt felest, és meg se kottyant neki. Micsoda nő!”.

A nők addiktív magatartása évtizedeken át nem csupán a tágabb értelemben vett társadalom, de a tudományos kutatómunkát végzők számára sem tűnt annyira releváns kérdésnek. A Harvard Medical School forrásai szerint az empirikus vizsgálatok jelentős többsége egészen az 1990-es évekig rendre a férfi szerhasználókra összpontosított, így alig publikáltak olyan tanulmányt, ami specifikusan a nők szerhasználati szokásait vagy annak következményeit vizsgálta volna.

Eltűnő különbségek

A 21. század során aztán a helyzet megváltozott. Egyfelől megnőtt az addiktológiai problémák nemi sajátosságait vizsgáló kutatások száma. Másfelől a korábbiakban jellemzőbbnek mondható nemi különbség az előfordulási gyakoriság tekintetében is eltűnőben van.

Kiváltképpen igaz ez a tizenévesek korosztályára. Az iskoláskorúak addiktív magatartását mérő, négy évenként lebonyolított ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) vizsgálat eredményei szerint a lányok és fiúk szerhasználati gyakorisága az elmúlt évtizedek során fokozatosan közelít egymáshoz.

Mindez azt is előrevetíti, hogy a mostani tizenévesek felnőtté válva már nem mutatnak olyan fokú nemi eltéréseket a szenvedélybetegségek terén. Mondhatnánk, hogy a nemi szerepek összemosódásával, és az egyenjogúsági törekvések térnyerésével a társadalom egyre inkább megengedi a lányoknak, hogy azt tegyék, amit a fiúk. A gond az, amint az az ESPAD vizsgálatból is világosan látszik, hogy a lányok bizony meg is teszik.

Kettős mérce

Itt felmerül a kérdés: a modern nő tehát nyíltabban vállalja szerhasználati problémáját? Talán már kevésbé bélyegzik meg, ha kiáll és emelt hangon közli, hogy „alkoholfüggő vagyok”, „szexfüggő vagyok”, „munkafüggő vagyok”? Ami azt illeti, nem. Nem igazán csökkent a szenvedélybeteg nők fokozott megbélyegzése. Nem igazán tűnt el a kettős mérce.

Nem véletlen, hogy a kezelésben lévő alkohol- és drogfüggők között a mai napig több a férfi. És nem véletlen, hogy a gyógyszerfüggők között a nők vannak többségben. A gyógyszer táskába rejthető, a gyógyszert az orvos adja, a gyógyszertől nem lesz pia- vagy bagószagunk, a gyógyszerrel tovább vihető ugyanaz a látens, bújtatott addikció, amit évtizedek óta oly sok nő hordoz.

És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hazai ellátórendszer sem feltétlenül készült fel a szenvedélybeteg nők és főként a fiatal lányok fogadására. Csak néhány ritka kivételt tudunk említeni, ahol specifikusan szerhasználó kamaszlányokat látnak el (pl. Tiszta Jövőért Alapítvány drogambulanciája, Emberbarát Alapítvány rehabilitációs központja).

Mintha még a professzionális segítőhálózat is egy olyan korban ragadt volna, ahol nem tudjuk elképzelni, hogy jóságos nagyanyánk, gondoskodó édesanyánk, fáradhatatlan feleségünk vagy a nem is olyan régen még csilingelő hangon kacagó kislányunk is függhet valamitől.

Vegyen részt a következő ingyenes online HVG Extra Pszichológia Szalonon, ahol Kapitány-Fövény Mátéval beszélgetünk a jelenlegi helyzetben ránk leselkedő, függőségi veszélyekről. Regisztráció itt, illetve itt találja meg az esemény FB-oldalát.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, melynek témája: újrakezdés a bizonytalanság korában. Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

A szerző könyveit itt találja meg.