„Ne haragudjon, nem szoktam késni…” – kezdi a középkorú férfi, miközben lihegve roskad le a kanapémra. S noha nem kérdezem, lázasan kezdi magyarázni a késése okát: „Tudja, két utcával odébb parkoltam le… Nem szeretném, ha elterjedne a városban, hogy magához járok… Ki tudja, mit gondolnának az emberek…”

A fenti jelenet három évtizede játszódott le. Fiatal pszichológusként egy dunántúli kisvárosban praktizáltam, ahol sokan ismertek, s én is sokakat. Azt már kezdtem megszokni, hogy legtöbben azt sem tudják, mivel is foglalkozom tulajdonképpen, ám ezen a ponton mégiscsak meglepődtem. „Élesben” tapasztalhattam meg, amit egyébként is tudtam: pszichológushoz járni stigma, s az emberek bizony legtöbbször titkolják.

Már nem szégyen

HVG Könyvek

Aztán természetesen – lassan ugyan, de – változott a helyzet. Az évek során egyre többen kerestek meg, s dolgoztam kamaszokkal és felnőttekkel, párokkal és családokkal, voltak olyanok is, akik a közeli nagyvárosokból és a fővárosból érkeztek az ülésekre.

Majd egy évtizede, hogy a pszichológia iránti érdeklődés is hihetetlenül megnőtt, s könyveimmel jómagam is igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy az olvasókhoz szakmailag megalapozott, hiteles ismeretek jussanak el arról, mi is a pszichoterápia, s mi is történik tulajdonképpen egy pszichoterápia során.A változó világnak, az egyre több információnak köszönhetően mára már egészen más a helyzet, mint pályám kezdetén. Ma már nem szégyen, nem a selejtesség jele, ha valaki szakember segítségét kéri.

Közhely ugyan, hogy a problémáit mindenki maga tudja megoldani, ám van benne igazság. A pszichoterápia során valóban a páciens oldja meg a saját problémáját, ám mindezt nem egyedül, hanem szakember segítségével, támogatásával teszi.

A segítségkéréshez nagy bátorság kell, s a változáshoz pedig komoly szándék és elkötelezettség, így aztán a régi mondásból („Pszichológushoz csak a bolondok járnak”) eljutottunk odáig, hogy sokan elismerik: segítő szakemberekhez azok „járnak”, akik elismerik önmaguk előtt, hogy olyan nehézséggel küzdenek, melyet egyedül nem képesek legyőzni, van bennük kellő bátorság a segítségkéréshez, akarják a változást, és tenni is hajlandók ezért. Sőt a problémák, aktuális élethelyzeti elakadások, nehézségek megoldásán túl egyre többen keresnek fel „csupán” önismeretük mélyítésének igényével is.

Előző életek és angyalok

Látható tehát, hogy ma már könnyebben kérünk segítséget, szinte „divat” is lett, ám a szakembert keresők a bőség zavarával küzdenek…  Egymás után jelennek meg a pszichológiai tárgyú könyvek, s az internet hemzseg a segítséget ajánló szakemberek hirdetéseitől, akik módszerek garmadáját sorolják fel, melyekkel állításuk szerint orvosolni tudják a hozzájuk fordulók problémáit. Se szeri, se száma a különböző elnevezéseknek: pszichológus, coach, kineziológus, családállító, és még oldalakon át sorolhatnám.

S a segítséget kereső kliens, páciens ezen a ponton legtöbbször el is akad, hiszen teljesen tanácstalan lehet: kihez érdemes fordulnia problémájával, és egyáltalán: valóban szakember-e a magát hirdető? Mit takarnak pontosan az egyes elnevezések? Melyik segítő szakma mit is takar?

Velem is előfordult, hogy páciensem megkérdezte, tudnék-e neki antidepresszánst felírni, s válaszomra: „Nem, hiszen nem vagyok pszichiáter” csodálkozva nézett rám: „Miért, mi a különbség?” Magam is tapasztaltam, és a hozzám szupervízióba járó fiatal kollégák is sokszor elmesélik, hogy klienseik nem egyszer kétségbeejtő állapotban érkeznek hozzájuk, miután már megjárták egy-egy meglehetősen kétes „segítő” „rendelőjét”, ahol szakmailag semmiképpen nem megalapozott vagy hiteles „terápiában” volt részük.

Így aztán akadnak, akik előző életeikbe tettek látogatást, mások az angyalokkal társalogtak, s előfordult, hogy a páciens nem kevés pénzt áldozott gyógyító csodaszerekre, melyek természetesen mit sem segítettek… Jó, ha tudjuk, hogy a spiritualitás fontos része életünknek (ezért szenteltem a most megjelenő önismereti könyvemben a témának külön fejezetet), ám a segítő szakma nagy felelősség: a felkészületlen szakember nem tud segíteni, aki pedig nem szakember, annak a tevékenysége kifejezetten nagy károkat tud okozni – még ha jóakarattal, a segítségnyújtás szándékával teszi is az illető, amit tesz.

A képzés fontossága

Nem csoda tehát, ha a segítséget keresők tanácstalanok, óvatosak. Tőlem is sokan megkérdezik, milyen végzettségű, képzettségű szakembert javasolnék, milyen jellegű problémával kit érdemes felkeresni. Tudom, hogy vannak, akik rálegyintenek a kérdésre: „Ugyan, a papír nem számít!” Úgy gondolom, valóban nem, pontosabban nemcsak a papír számít, hanem az a tudás és tapasztalat, az elsajátított elmélet és gyakorlat, melyet a „papír”, vagyis a diploma vagy hivatalos tanúsítvány igazol.

Fontos ugyanis, milyen szakmai végzettsége, képzettsége van a segítőnek, hol, milyen intézményben – egyetemen, akkreditált képzőhelyen és intézményben, vagy csak egy néhány hónapos (esetleg néhány napos, sőt online!) tanfolyamon – szerezte tudását.

L. Stipkovits Erika

Reviczky Zsolt

A szakemberválasztásnál igen is fontos tehát, hogy az illető hol szerezte a végzettségét, esetleg kitől/kiktől tanult, ahogyan az is, milyen módszereket sajátított el a képzés során, s milyen időtartamban tette mindezt. Ha a képzés ideje csupán néhány nap vagy hét, akkor joggal gyanakodhatunk, hiszen bizonyos mennyiségű elméleti ismeretet ennyi idő alatt is el lehet sajátítani, ám valószínű, hogy gyakorlatra, s az önismeret mélyítésére már nem kerülhet sor.

S ez utóbbit külön hangsúlyozni szeretném, mert úgy vélem, fontos a végzettség és a képzettség, azaz a tudományosan megalapozott, elfogadott és szakmailag elismert, a kliens igényeinek megfelelő módszerek elsajátítása, a megfelelő hosszúságú gyakorlati idő, ám legalább ilyen fontos a segítő személyisége.

A segítő személyisége

Könyveimben többször leírtam és előadásaimon is gyakran elmondom, hogy a pszichoterápiában elsősorban nem az alkalmazott módszer, hanem a terápiás kapcsolatban megélt élmények gyógyítanak leginkább. A segítés első lépése a kapcsolat, a klienshez való kapcsolódás, erre pedig csak érett személyiségű, mély önismerettel rendelkező segítő képes.

A kapcsolódás képessége sokszor már az első találkozáskor érezhető. Hiszen kliensként, páciensként igenis érezzük, hogy a segítő őszintén figyel-e ránk, érdeklődik-e irántunk, van-e benne elfogadás és empátia, azaz tud-e kapcsolódni hozzánk prekoncepciók nélkül, ahelyett, hogy a helyzetbe vetítené saját feldolgozatlan problémáit. S mindezektől is függ, meg tudunk-e, és ha igen, milyen mértékben nyílni előtte, tudunk-e bízni benne, hagyjuk-e egyáltalán, hogy létrejöjjön köztünk a bizalmi kapcsolat.

A jó szakember képzése során tehát nagyon fontos a segítő személyiségének fejlődése, önismeretének mélyítése, melynek kellő óraszámban, elismert szakemberek vezetésével kell történnie. A segítő tulajdonképpen nem csupán a tanult módszerekkel, hanem a személyiségével dolgozik, s ezt alaposan ismernie kell, minden erősségével és gyengeségével, érzékeny pontjával, vágyaival, félelmeivel, hiányaival és sérüléseivel együtt.

A mély önismeret tehát a szakmaiság alapja, emellett nagyon fontos az önreflexió, azaz a jó segítő képes arra, hogy lássa, egy-egy eseményben mi a „saját része”. Segítőként látnunk kell, hogyan állunk mi a klienshez, a segítéshez, mi a valós motivációnk, mi az a szó, viselkedés, jelenet, ami különböző érzéseket generál bennünk. Ahogyan személyiségünk egy életen át fejlődik, úgy az önismereti munka sem ér véget soha a képzés végeztével.

Tudni a nem-tudást

Rendelje meg online!

A segítőnek folyamatosan fel kell ismernie saját érzéseit. Például tisztában kell lennünk azzal, hogy megijedünk-e a kliens által leírt problémától, a segítéssel járó felelősségtől („Én ezzel nem tudok mit kezdeni!”), ez az impotencia csapdája, vagy éppen ellenkezőleg: az „Ide nekem az oroszlánt is!” érzése kerít hatalmába, ami az omnipotencia, a mindenhatóságérzés csapdája.

Ilyenkor olyan klienssel kezdünk el dolgozni, akivel végzettségünk, képzettségünk hiányában nem fogunk tudni valódi segítő munkát végezni, ehelyett a mindenhatóság érzését, esetleg a versengést, a rivalizálást kell önismereti munkánk fókuszába helyeznünk, és a kompetencia kérdését is.

„Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb” – írja a Tao Te King, s valóban: a jól képzett, kellően érett személyiségű szakember tisztában van azzal, mit nem tud, azaz modern szóval élve ismeri a kompetenciahatárait, s nem lépi át azokat. Tudja viszont, milyen probléma esetén milyen szakembert javasoljon kliensének, s milyen szakemberekkel tud ő maga együtt dolgozni, ha ez szükséges.

Elengedhetetlen ugyanis a szakemberek közötti együttműködés. Elég, ha arra gondolunk, hogy a növekvő függőségek esetében hatékony terápia, segítő munka nehezen végezhető például orvos és addiktológus szakember, pszichiáter bevonása nélkül a megvonási tünetek miatt. Ám emellett fontos a függő ember megküzdéseinek, érzelmi intelligenciájának folyamatos fejlesztése, traumáinak feldolgozása is.

A jó segítő például fel tudja mérni, hogy ha kliensének „gondjai vannak az alkohollal”, az kimeríti-e az alkoholizmus fogalmát, és tudja, mikor és milyen szakemberhez irányítsa az illetőt. S ez az ismeret nagyon fontos akkor is, ha egy függő családtagja kér segítséget. Ilyenkor tudnunk kell, mi az, amin vele dolgozhatunk (például azon, hogyan küzdjön meg azzal a súlyos teherrel, amit egy családtag szerfüggősége jelent, s hogyan tartja fenn a problémát a családi rendszer), és milyen szakembert, intézményt javasolhatunk hozzátartozójának.

Segítőként tehát tisztában kell lennünk kompetenciahatárainkkal, és az omnipotencia érzését leküzdve be is kell tudnunk tartani azokat, emellett tudnunk kell, milyen más szakembert is javasoljunk, ha szükséges.

A segítő segítése

Úgy gondolom, a segítő szakmákban végzett munka során lényeges a folyamatos szupervízió, azaz a segítő segítése. A szupervízió során a segítő egy magasan képzett, tapasztalt szakember támogatására számíthat, akinek bemutathatja a számára nehézséget okozó eseteket, s nem pusztán tanácsot kap a „hogyan tovább” tekintetében, hanem a szupervízor kérdései önreflexióra késztetik, így önismeretének további mélyítését, személyiségének fejlődését segítik. Meggyőződésem, hogy a segítő szakmák tanulása nem zárul le a diploma vagy a tanúsítvány átvételével, hanem végigkíséri a segítő pályafutását.

Több évtizedes pályafutásom alatt azt tapasztaltam, hogy egyre többen kérnek segítséget, s ez nagyon pozitív jelenség. Ugyanakkor nagyon sajnálatosnak tartom, hogy (mivel hosszú a képzési idő, s a képzés nem kevés anyagi áldozattal is jár) az igényeknél kevesebb a jól képzett pszichoterapeuta, a magánrendeléseken is hosszú várólisták a jellemzőek, s például én magam sem tudok már évek óta új pácienseknek időpontot adni, ami bevallom, zavar.

Eközben azt is tapasztaltam, hogy a hozzám fordulók egy részének nincs is szüksége pszichoterápiára, hiszen nem betegek. Önismeretük mélyítése, kommunikációs, konfliktuskezelési és önérvényesítési képességeik fejlesztése, empátiájuk növelése, személyiségük fejlesztése révén közelebb kerülhetnek problémáik megoldásához, könnyebben kezelhetik elakadásaikat, s ki tudnak lépni az újra és újra ismétlődő, hasonlóan nehéz élethelyzetekből, tudattalan játszmáikból.

Hiány van azonban olyan jól képzett szakemberekből, akik szakmailag megalapozott gyakorlatorientált elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal, mély önismerettel és kellően érett személyiséggel rendelkeznek, és elismert és hatékony módszereket tudnak alkalmazni az olyan problémák esetén, melyek megoldásához nincs szükség pszichoterapeuta segítségére.

Az egészséges személyiség önismeretének mélyítésével, a már említett kompetenciák (önismeret, önbizalom, kommunikáció, empátia, együttműködés, érzelem-, konfliktus-, indulat-, és stresszkezelés képességeinek) fejlesztésével lelki jóllétre tehetünk szert, hatására javulnak az emberi kapcsolatok a családokban, a munkahelyeken, s ebben olyan szakemberek is tudnak hatékony és hiteles segítők lenni, akik az említett képességek és tudás birtokában vannak, és maguk is folyamatosan fejlődnek, mert tudják, hogy az út kifelé befelé vezet.

L. Stipkovits Erika klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Még közelebb önmagunkhoz – A nehézségből a kiút befelé vezet című könyve a napokban jelent meg.

A cikk következő részében részletesen bemutatjuk a segítő szakmákat.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol a szakemberrel az önismeret fontosságáról beszélgetünk.