Az ötlet a Newsweek című amerikai hetilap szerint Adelheid Roosen színésznőtől származik, aki maga is szereplő volt a Vagina monológok holland adaptációjában. Roosent a női szexualitásról szóló nyílt beszéd tette kíváncsivá, továbbgondolta, vajon milyen történeteik lehetnek a muzulmán nőknek ugyanerről a témáról. 2002-ben Hollandiában utazgatva interjúsorozatot készített olyan nőkkel, akik iszlám országokban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban, Irakban, Iránban, Szomáliában születtek, és aktív gyakorlói a vallásnak. A nők elmesélték történeteiket, rituáléikat, csalódásaikat, és ebből Adelheid megírta azt a 12 monológot, ami a darab alapja lett. Mindegyik részletes és mélyre hatoló betekintést ad az interjút adó nők lelkébe, intim életébe; a dramatikus hatást az élő zene, a film és tánc keveréke adja.

2001-ben, amikor a darabot Hollandiában bemutatták, a kritikusok elismerően nyilatkoztak róla, de a kényes téma a közvéleményt erősen megosztotta, főleg az iszlám közösségek találták megbotránkoztatónak az előadást. A premier egy bombariadó miatt majdnem elmaradt, és az egyik amszterdami színház komoly fenyegetések után kénytelen volt eltávolítani a darabot hirdető plakátot, mert az egy nőt ábrázolt átlátszó fátyolban.

„A feszültség ellenére a hollandok óriásiak abban, hogy tükröt állítsanak önmaguknak, és még mindig veszik a bátorságot, hogy párbeszédet kezdeményezzenek – mondja Roosen –, az Egyesült Államokban viszont még mindig megpróbálják kifüstölni azokat az embereket, akiket nem értenek. New Yorkban a darab párbeszédet jelent a nyugati és az arab világ között, és erre nagyon büszke vagyok.”

A darab tényleg sokkolóan kényes témákat érint. Az egyik elbeszélésben vérfertőző történeteket hallunk nagybácsikkal és unokatestvérekkel. És elhangzanak olyan kinyilatkoztatások is, mint :„A lányok vaginája a szülők tulajdona, mindaddig, amíg férjhez nem megy, így biztos, hogy a férj zárt dobozként kaphatja meg.” Az őszinte vélemények ellenére Roosen célja nem csak az, hogy feltárja a zárt muszlim világ misztikumait, hanem hogy egyúttal véget vessen a muzulmán nők elnyomásának.

„Az iszlám nők igen nyíltak és buják, amikor szexről beszélgetnek. Ezek a nők megőrizték a csábítás művészetét, és legalább annyira élvezik a szexet, akár egy finom ételt” – véli Roosen, aki a 2001-es holland premier óta több iszlám országban is bemutatta a darabját, Ankarában az előadás törökül volt látható. Jordániában és Egyiptomban a színdarab bemutatását illetlennek nyilvánították ugyan, ennek ellenére az írónő zárt felolvasást tartott a forgatókönyvből több alkalommal is. Nigériában nem mutatták be a Fátylak monológokat, viszont az írónő segített egy csapat asszonynak, hogy megírják a saját történetüket, s ebből hamarosan előadást mutatnak majd be az országban. Roosen következő állomása Pakisztán.

A Fátylas monológokban az egyik nő így nyilatkozik nyugati társairól: „A nyugati nők nem akarják, hogy nőként bánjanak velük. Emancipálták őket, de mindez a méhük nélkül történt.”

Krisztina O'Brien