szerző:
kadarm
Tetszett a cikk?

Az utóbbi években egyre menőbb lett biciklivel közlekedni, úgyhogy nem kellett sokat várni a divatos kiegészítők megjelenésére, sőt, több blog foglalkozik a bringás stílussal. A divatszakma is felfigyelt a jelenségre, és már meg is jelentek a trendi kétkerekűek.

A híres tervezők által tervezett járművek e trend meglehetősen extrém vonalát képviselik. Kíváncsiak lennénk, hogy vajon ki tartozik a célcsoportba, mert az egy dolog, hogy egy magazinban jól néznek ki, de az utcán talán túlzásnak bizonyulnának.

Karl Lagerfeld szeret abszurd tárgyakat megálmodni mind a saját védjegyével (most épp egy kólásüveget tervezett, amit önnön sziluettje díszít), mind az általa vezetett divatházak színeiben. Itt van például ez a helyes Fendi bicikli, visszafogott, világos színekkel, rendkívül praktikus levehető ládácskával az elején. Még a Vogue-ban is szerepelt, úgyhogy biztos bőven megéri azt a kicsit több mint egymillió forintot, viszont akiket rabul ejtett a hátsó csomagtartóról lógó vonzó állatszőr, azok számára rossz hírünk van. Azzal együtt már kétmilliót kell fizetni.

A fotókat és a cikk folytatását ide kattintva érheti el.

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos