Fiatalságunk alatt alkohollal, cigarettával drogokkal romboljuk a szervezetünket. Aztán az első felszedett kilók és elvesztett hajszálak után, meglegyint minket a változás szele. Ekkor még csak a fiatalságot siratjuk, és talán szexuális vonzerőnk elvesztését, majd ezután megérkezik a pánik. Az érzés, hogy innentől már csak lefele tart az út, nekünk már csak az van, amelybe belesüppedtünk, a férj, a feleség, a családi ház, a munka, és az az élet, amely körülvesz minket. Nincs több kaland, sorsfordító élmény, a napok innentől ugyanúgy telnek majd az időnk végezetéig. Nem kétséges, hogy ez mind nagyon szörnyűnek tűnik (még egy boldog házasság esetén is), de létezik egy harmadik krízis is az életben, amely talán még ennél is borzalmasabb. Amikor belenézünk a tükörbe és egy öregember néz vissza ránk, valaki aki többet jár temetésre, mint a bevásárlóközpontba, és akire már csak az orvosok várnak, hiszen meg vannak számlálva a napjai. Ez a valaki már szívesen élne a megszokott rutinban, feltéve, ha a sors ad neki még pár fájdalommentes évet. Fohászkodni persze lehet, de ilyenkor már kevesen vannak, akik tesznek is valamit a változásért.

Pedig egyre tovább élünk, és ha van esély rá, hogy megérjük a százat, akkor érdemes-e már 60-70 évesen feladni a reményt? Nem kellene talán megpróbálkozunk kevesebb pirulát szedni és aktívabb életmódra kapcsolni? Ennek a gondolatnak a jegyében a The Guardian napilap hasábjain a minap egy 91 éves bácsi tett önvallomást, aki testépítésbe kezdett. Charles Eugster aktív volt egész életében. Elmondása szerint, miután tini korában kivették a manduláját, egészsége és izomzata duzzadni kezdett. Evezni, rögbizni és bokszolni tanult, és annak ellenére, hogy fogorvos lett, aktív maradt élete nagy részében. „Csak a negyvenes éveimben hagytam el magam, amikor felvettem a feleségem mozgásszegény életstílusát” – meséli a férfi. „Egy idő után a vérnyomásom zuhanni kezdett, és egy napon éles fájdalmat éreztem a lábaimban. Felfedeztem, hogy sötét földigiliszta szerű minták borítják a lábamat, ez a visszértágulat volt az első jele az idő múlásának. Olyannyira nem bírtam elviselni az öregedés gondolatát, hogy azonnal ismét evezni kezdtem.”

Guardian

Eugster veterán evezősként 36 aranyérmet nyert a csapatának, méghozzá nemzetközi színvonalon, amely szerinte azt bizonyítja, hogy ha aktív marad az ember, akkor igenis újra felpörgethető az élet. A férfi ezután elvált a feleségétől, és még 75 évesen – amikor már ő is egyre többet járt barátai temetésére – sem adta fel a rendszeres mozgást. 82 évesen ment nyugdíjba, és a második krízise is csak ezután kapta el. „85 éves voltam, amikor a tükörbe nézve egy öregembert láttam, túlsúllyal, borzalmas testtartással. Ahol eddig izmok voltak, most csak a bőr lógott. Egy romhalmaz voltam, és megpróbáltam szembenézni a ténnyel, hogy nemsokára én is meghalok” –  folytatja az önvallomását a férfi, hozzátéve, hogy ugyan a koránál fogva már lassítania kellett volna, erre mégsem volt képes.

A heti hat alkalommal való evezést Eugster kevesellette és beiratkozott egy body building klubba. A magán edzőjén kívül a férfi csak a saját ösztöneire hagyatkozhatott, 80 éven fölüli testépítőknek ugyanis még nem készült szakirodalom. „Súlyemeléssel és protein turmixokkal a testem változni kezdett, szélesedni kezdtem, és a bicepszem és a vállam is izmosodott. Éveket fiatalodtam, és az új izmos testem elragadtatást váltott ki a nőkből is. Amit tanultam az óriási segítség volt arra nézve, hogyan birkózzak meg az öregséggel, elkezdtem dzsúdózni, hogy az eleséseket kivédjem, és a tartásom és a keringésem is sokat javult.” A férfi szerint az izomtömeg-építés segít a fiatalos gondolkodásban is, és az Alzheimer-kór kivédésében, de elsősorban az életmódváltás az, ami felbecsülhetetlen. „90 évesen nem a halál gondolatával foglalkoztam, hanem azzal, hogyan nyerhetném vissza a testemet.”

A férfi nem tagadja, hogy hiúsága kapóra jött neki, idős korára. Eugster 2008-ban részt vett egy veterán testépítő bajnokságon, és azóta is versenyez. Elszántságát minden kortársa megirigyelheti. „Nem a fiatalságot hajszolom, hanem az egészséget. Mi, idősek állandóan azt hallgatjuk, hogy 65 után vége az életnek, hogy már lassítanunk kell és felkészülni a halálra. Ezzel egyáltalán nem értek egyet, hiszen 92 leszek nemsokára. Félelmetes számok ezek, annál is inkább, mert a statisztika nem engem igazol. Egy nap persze velem is majd történik valami, és itt lesz a vége, de addig a napig itt leszek, és a hasizmomat feszesítem” - tette hozzá.