szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pénteken ünnepli 90. születésnapját Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő férje, az angol-brit monarchia történetének leghosszabb ideje "szolgáló" uralkodói hitvese.

Fülöp herceg 59 éve számít uralkodói házastársnak, felesége ugyanis 1952-ben lépett Nagy-Britannia trónjára. A 85 esztendős II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg több emberöltőn átívelő, súlyos családi és társadalmi válságokat átvészelő, 1947-ben kötött frigyének előtörténete az 1930-as években kezdődött. Udvari krónikások szerint a szerelem már akkor kibontakozott, amikor Erzsébet és Fülöp - legalábbis hivatalosan - először találkozott.

Ez 1939 júliusában történt, amikor a királyi család rövid látogatást tett Dartmouth haditengerészeti akadémiáján. Az eseményt szervező Lord Mountbatten - Erzsébet édesapja, VI. György király távoli rokona, India későbbi alkirálya, akit negyven évvel később az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) pokolgépe ölt meg - saját első unokaöccsét, vagyis Fülöpöt bízta meg a két ifjú hercegnő, a 13 éves Erzsébet és húga, Margit szórakoztatásával.

A görög uralkodóházból származó, Korfun született 18 éves dartmouthi kadétot nem sokkal később aktív szolgálatba szólította a háború, de a kapcsolat nem szakadt meg, és a brit sajtó a negyvenes évek közepétől már románcról pletykált. Nem alaptalanul: Fülöp 1947 februárjában hivatalosan lemondott a görög trónra támasztott igényéről, és Mountbatten vezetéknévvel honosított brit állampolgár lett. Július 9-én a Buckingham-palota bejelentette az eljegyzést, négy hónapra rá pedig az ifjú pár egybekelt.

Nagy-Britannia, amely ma a világ egyik leggazdagabb országa, akkoriban még a háború utáni igen szűkös időket élte, és a fényes esküvő bevilágította a jegyrendszertől, áruhiánytól, végtelen sorbanállásoktól, szegénységtől gyötört alattvalók komor hétköznapjait. A Buckingham-palota és az Admiralitás között húzódó híres Mall sugárút mentén óvatos becslések szerint is egymillióan éltették a Westminster-apátságba hintózó ifjú hercegi párt, a nép pedig elhalmozta őket ajándékokkal. Az udvar 2500-nál több ajándéktárgyat tart nyilván; akinek csak arra volt pénze, az egy doboz szardíniát vagy egy zacskó cukrozott mandulát küldött, de érkezett 76 díszes zsebkendő, 30 sál, 148 pár harisnya, 16 hálóköntös, sőt egy mosógép és egy hűtőszekrény is.

Fülöp és az esküvő után öt évvel trónra lépő Erzsébet frigyének tartóssága nem bizonyult követendő példának az utódok körében. A házaspár négy gyermeke közül három - Károly trónörökös, András yorki herceg és Anna hercegnő - elvált, és csak a legkisebb királyfi, Eduárd herceg él együtt első hitvesével. Károly és az 1997-ben, autóbalesetben meghalt Diana hercegnő kölcsönös - és nyilvános - házasságtörésekkel tarkított, válásba, majd tragédiába torkolló családi botrányát sokan a brit monarchia egyik legsúlyosabb válságának tartják.

E viharok sem sodorták azonban zátonyra a királyság intézményét, amelynek fő pillére egyértelműen Erzsébet királynő és az edinburghi herceg sziklaszilárd házassága. A herceg azonban maga sem "könnyű" ember, legalábbis a kiszólásaitól már évtizedek óta rettegő udvari protokollosok szempontjából. Fülöp egyik leghíresebb - a brit sajtó által mai is rendszeresen felidézett - "tréfálkozása" Magyarországon hangzott el, 1993-ban, amikor egy brit turistának azt találta mondani, hogy "maga nem lehet itt olyan régen, hiszen még nem is eresztett pocakot".

Előkelő helyen jegyzik azt a figyelmeztetését is, amelyet 1986-ban intézett Kínában tanuló brit diákokhoz, mondván: ha túl sokáig maradnak, ferdeszeműen térnek haza. Kínával kapcsolatban tette azt a megállapítását is, hogy "ha valaminek négy lába van, de nem szék, ha két szárnya van, de nem repülő, vagy ha úszik, de nem tengeralattjáró - azt a kantoniak megeszik", Cate Blanchett színésznővel, akivel egy fogadáson elegyedett szóba, állítólag elromlott DVD-lejátszóját akarta megcsináltatni, miután értesült róla, hogy az Oscar-díjas világhíresség a "filmiparban" tevékenykedik. Néhány éve, az egyik skóciai elektronikai gyárban tett látogatása alkalmával egy szerinte kevéssé sikerült termékre azt mondta: ez úgy néz ki, mintha egy indiai rakta volna összeg.

A "politikai korrektség" szabályain nevelkedett jelenlegi nemzedék általában szörnyülködéssel vegyes kacagással fogadja az agg herceg sokszor durvaságig tapintatlan megjegyzéseit. Fülöpöt azonban a brit alattvalók és a világ most már elfogadja olyannak, amilyen, és tudomásul veszi, hogy a brit uralkodó hitvese 90 esztendősen aligha változtat természetén.

A Jóbarátok reunion forgatásáról posztolt egy fotót Matthew Perry

A Jóbarátok reunion forgatásáról posztolt egy fotót Matthew Perry

„Gyilkoltak azonnal” – Kováts Adél a hvg.hu-n ünnepli a költészet napját

„Gyilkoltak azonnal” – Kováts Adél a hvg.hu-n ünnepli a költészet napját

Marabu Féknyúz: Nyuszika és a sapka

Marabu Féknyúz: Nyuszika és a sapka