szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sértetlenül sikerült kimenteni szerdán a brazíliai Amazonas folyam vidékén egy brit házaspárt, egy nappal azt követően, hogy lakókocsijuk az őserdőben egy szakadékba zuhant.

A brazil haditengerészet tájékoztatása szerint a házaspár műholdas telefonon lépett kapcsolatba Angliában élő családjával, a rokonok megadták a baleset helyszínének adatait a brit hatóságoknak, akik értesítették a brazil társszerveket.

Lesley Norris és Bruce Scott lakókocsija alatt összeomlott egy fahíd és a jármű  szakadékba zuhant. Nem sérültek meg, ennek ellenére megfigyelésre kórházba szállították őket. A baleset Manaustól, Amazonas szövetségi állam fővárosától 200 kilométerre  történt.

A haditengerészet szóvivője elmondta, hogy a házaspár már négy éve körutazáson van Latin-Amerikában. Azt egyelőre nem tudni, hogy a lakókocsit kiemelik-e, vagy hogy a két brit folytatja-e útját.

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Gyermekvédelmi hivatal után irodaház lesz a magyar pezsgőgyáros budai szecessziós villája

Gyermekvédelmi hivatal után irodaház lesz a magyar pezsgőgyáros budai szecessziós villája