szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több ezren gyűltek össze szombat délután a párizsi Notre Dame katedrálisnál, hogy meghallgathassák a székesegyház kilenc új harangjának első játékát.

Az egy és két méter átmérőjű új harangokat január végén szállították egy normadiai műhelyből Párizsba: a kisebbeket ott készítették, a legnagyobbat, amely 6,23 tonnát nyom, a hollandiai Astenben. Az új haragok egy évig készültek, és várhatóan 200-300 évig szolgálnak majd a gótikus művészet gyöngyszemének tartott 850 éves párizsi székesegyházban. A harangcsere mintegy 2 millió euróba került, amit adományokból finanszíroz a katolikus egyház.

A harangokat februárban megáldotta André Ving-Trois, Párizs érseke, és egy hónapon át a templom főhajójában voltak kiállítva. Szombaton szólaltak meg először együtt a déli toronyban lévő, 330 éves, 13,2 tonnás Emmanuel nevű haranggal. Ez az egyetlen harang, amely túlélte a Notre Dame viharos történelmét, és ezt tartják az egyik legszebb hangú harangnak Európában.

A 18. század vége, a francia forradalom óta a Notre Dame-nak hiányos volt a harangsora. Négy harang 1856 óta volt a helyén, de valamennyi gyorsan elhasználódott, mivel rossz minőségű anyagból készültek. Megváltozott a hangzásuk, és diszharmóniában voltak Emmanuellel. Az Astenben készült legnagyobb harang került Emmanuel mellé a déli toronyba, a többi nyolc harangot az északi toronyba függesztették fel.

Marabu Féknyúz: Ismerjük a brüsszeli trükköket

Marabu Féknyúz: Ismerjük a brüsszeli trükköket

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába