Rossi a pénteki görög-magyarról: "A játékosok már értik, mit várok tőlük"

A szövetségi kapitány a játékosok "jó mentalitásában" bízik.

  • MTI MTI
Rossi a pénteki görög-magyarról:

Marco Rossi szövetségi kapitány jó meccset vár Görögországban, s abban reménykedik, hogy pénteken legalább olyan jó mentalitással futballozik majd a magyar labdarúgó-válogatott, mint a hazai 2-1-es siker alkalmával.

"A játékosok most már jobban tudják és értik, mit várok tőlük. Szerencsére mindenben hallgatnak ránk" – mondta az athéni utazás előtt, Ferihegyen tartott sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, hogy második összetartása során miben lépett előre a nemzeti együttes. Willi Orban csapatba építése szerinte zökkenőmentesen sikerült, de túl sok változtatást nem tervez a szeptemberi győztes meccshez képest.

Az 54 éves tréner nem akar azzal foglalkozni, hogy Magyarország idegenben még sosem győzte le Görögországot, mert mint mondta, ő még sosem játszott ott, így nem is nyerhetett és nem is veszíthetett. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e a soron következő két meccsen a hat pont megszerzését, úgy válaszolt, a futballban minden lehetséges.

"Más mérkőzés lesz, mint a hazai, de jó felkészülés van mögöttünk" – jelentette ki Gyurcsó Ádám, aki arról is beszélt, örül, hogy újra a válogatottnál lehet, mert az elmúlt egy évben voltak nehéz pillanatai, amíg nem kapott meghívót. Hozzátette, most önbizalommal telve érkezett. A Hajduk Split 27 éves szélsője Rossiról úgy nyilatkozott, hogy nagyon taktikus edzőként ismerte meg, illetve megjegyezte, szakmailag és emberileg is csak jókat hallott róla.

A Nemzetek Ligájában két forduló után hárompontos magyar válogatott pénteken Görögország, hétfőn Észtország vendége lesz a sorozatban. Az athéni és a tallinni mérkőzés is magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.