szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két olimpiai bajnok short trackestől a becslések szerint több mint 700 millió forintot követel a sportági szövetség. Legalábbis eddig így volt.

Lehetséges, hogy Liu Shaolin Sándornak és Liu Shaoangnak mégsem kell visszafizetnie a pekingi téli olimpiával lezárult négyéves ciklusban a felkészülésükre adott támogatás összegét. Pedig a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) és annak elnöke, a fideszes Kósa Lajos korábban azt közölte: ez a feltétele annak, hogy hozzájáruljanak a két olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó országváltásához.

Az Index úgy értesült, hogy a kínai állampolgárság megszerzéséért folyamodó – apai ágon kínai származású sportolók – jelenleg Budapesten tartózkodnak, és a nagyjából 710 millió forintosra saccolt összeg elengedéséről tárgyaltak Kósával és Orbán Viktor miniszterelnökkel. Orbán hétfőn a Facebook-oldalára ki is tett egy közös fotót a fivérekkel, amelyhez azt írta: sok sikert kíván nekik „az új kalandhoz”.

A lap kedd délután megjelent cikke szerint a tárgyalások abba az irányba haladnak, hogy Liuéknak nem kell majd visszaadniuk a pénzt, bár dokumentum erről még nem született.

A Liu fivérekről november elején derült ki, hogy megindították az országváltáshoz vezető folyamatot a szövetségnél. Addigra már hónapok óta Kínában zajlott a felkészülésük, ahová követték a magyar válogatottól a kínaihoz szerződő Csang Csing Linát. Akkor Kósa Lajos még azt nyilatkozta, biztos abban, hogy a két short trackes biztosan magyar színekben folytatja a versenyzést.

Miután kiderült, hogy milyen feltételekhez köti a szövetség az elengedésüket, Liuék úgy reagáltak: teljesítik a feltételt, még akkor is, ha nem értenek egyet vele, s ha a sportág nemzetközi történetében sincs példa hasonlóra. Azt is közölték, hogy azért váltanak országot, mert megingott a bizalmuk a szövetségben, úgy érezték, Magyarországon már nem biztosítottak számukra a sikeres felkészüléshez és versenyzéshez megfelelő feltételek.

Frissítés. Kedd este kérdéseket küldtünk a MOKSZ-nak az ügyben, azt szerettük volna megtudni, meg tudják-e erősíteni, hogy egyeztetések zajlottak a szövetség és a sportolók között, lehet-e ezeknek az az eredménye, hogy Liuéknak nem kell fizetniük, illetve, hogy tényleg 710 millió forintról van-e szó. A szövetség szerda délután annyit válaszolt:

köszönjük az érdeklődést, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség nem kíván nyilatkozni és állást foglalni”.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!