A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Stabil edzői stábra és arra lett volna szükségük, hogy lássák, hogyan tervezi a következő négy évet a korcsolyaszövetség, de egyre bizonytalanabbnak érezték a helyzetet – nyilatkozták a Liu fivérek, akik maguk tervezik kifizetni a szervezet által visszakövetelt pénzt.
Először nyilatkozott Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang azóta, hogy kiderült: kezdeményezték az országváltást a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnél (MOKSZ). Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók a Nemzeti Sportnak adtak interjút, amelyben elárulták, hogy miért döntöttek úgy, hogy máshol folytatják a pályafutásukat.
Elmondásuk szerint akkor kezdtek aggódni, bizonytalannak érezni a helyzetet, amikor megtudták, hogy a szövetség nem tartja együtt az edzői stábot. Többször leültek tárgyalni a MOKSZ vezetőivel, mert szerették volna, ha együtt marad a csapat, amelynek irányításával a 2018-as pjongcsangi téli olimpián váltóban aranyérmet, az idei pekingi játékokon pedig egy újabb aranyat és két bronzot nyertek.
Szerették volna elérni – mondta Liu Shaolin Sándor –, hogy a szövetség ne engedje el az edzőket, de egyre inkább úgy érezték, hogy nem oldódik meg a problémájuk. „Sőt. A szövetségnek a mai napig sincs kidolgozott szakmai terve erre az olimpiai ciklusra, nincs megoldva – vagy legalábbis nem az előző években megszokott színvonalon – a csapat irányítása, nincs szakmai alapon nyugvó hosszú távú edzésterve és versenynaptára” – fogalmazott, hozzátéve: megingott a bizalmunk a szövetségben, okkal vetődött fel bennük, hogyan tervezzenek a 2026-os milánói olimpiáig.
Liu Shaoang arról beszélt, szeretnék, hogy az elválásuk problémamentes legyen. Bátyja ehhez azt tette hozzá:
Továbbra is a világ legjobbjai akarunk lenni, ám a kialakult helyzetben úgy éreztük, a céljaink eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek. Mi mindig a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, és úgy láttuk, erre csak akkor van lehetőségünk a jövőben, ha országot váltunk.”
Liuék szerint úgy mennek el egy másik országba, hogy „nem vagyunk senkik, hogy a válogatóversenyeken igyekszünk kiharcolni a helyünket. Hiába vannak eredményeink korábbról, a nulláról kezdjük újra.”
Arról, hogy a MOKSZ csak akkor járul hozzá az országváltásukhoz, ha a sportolói szerződésükben foglalt kötelezettségnek eleget tesznek, vagyis a felkészülésükre szánt fejenként 100–150 millió forintot visszafizetik, azt mondták: a szerződésük már március 31-én lejárt a MOKSZ-szal, azóta nem terhelték annak költségvetését semmivel. „Az említett költségek akkor keletkeztek, amikor mi azért küzdöttünk, hogy minél több érmet szerezzünk Magyarországnak a világversenyeken.”
Liu Shaolin Sándor úgy fogalmazott: „Hogy hová megyünk, még nem tudjuk, vagyis nincs olyan ország, szövetség, amelyik rendezné ezeket a költségeket. (Bár egy kínai újságnak az édesanyjuk azt nyilatkozta, hogy felveszik a kínai állampolgárságot – a szerk.) Ahogy említettük, a bizalomvesztés és a bizonytalanság miatt döntöttük el, hogy országot váltunk –
úgy határoztunk Ádóval, ha a magyar szövetség ragaszkodik a költségek megfizetéséhez, akkor mi magunk álljuk. Még akkor is, ha nem értünk egyet vele, s ha a rövidpályás gyorskorcsolyázás nemzetközi történetében sincs példa hasonlóra.”
Megjegyezték azt is: úgy érzik, hogy sokan szeretik őket Magyarországon, sokan szomorúak a távozásuk miatt. Mindent megtettek azért, hogy minél sikeresebb legyen a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás, nem felejtik ezeket az éveket, mindig jó érzésekkel gondolnak majd vissza erre az időszakra. „Éppen emiatt is vállaljuk a szövetség által felvetett költségek visszafizetését, ha ez a döntés születik, ám mert nem kis összegről van szó, időre van szükségünk ahhoz, hogy maradéktalanul meg is tegyük” – magyarázták.
Liuék nyilatkozata több ponton ellentmond annak, amit velük és az edzőjükkel kapcsolatban korábban a MOKSZ és annak elnöke, Kósa Lajos fideszes politikus kommunikált. A szövetség több közleményében is kihangsúlyozta, hogy a magyar válogatott vezetőedzője, a kínai Csang Csing Lina maga kérte a határozatlan idejű szerződése felbontását, mert hazájából „visszautasíthatatlan” ajánlatot kapott. A testvérpár augusztusban követte Linát Kínába, vele kezdték meg a felkészülést, s akkor Kósa még teljesen biztos volt abban, hogy a továbbiakban is magyar színekben versenyeznek majd.
Az elnök kedden elismeréssel nyilatkozott a sportolókról, de jelezte: elkezdték összeszámolni a tételeket bizonylatokkal alátámasztva. „Szponzor, szövetség, vagy bárki fizeti ki, nekünk mindegy. És akkor a fiúk szabadon versenyezhetnek.”
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.