Fürjes Balázs államtitkárként is fővárosi kormánybiztos marad
Utóbbiért nem kap pénzt, így nem világos, hogy mi szükség van a kétféle titulusra.
Utóbbiért nem kap pénzt, így nem világos, hogy mi szükség van a kétféle titulusra.
Az LMP-nek és a DK-nak egyezkednie kell.
Ezúttal a Kúria kaszálta el a Toroczkai-féle rendeletet.
A börtön szerint egyáltalán nem ők tehetnek az ott uralkodó körülményekről, hanem a belügyminiszter.
Pedig az Alkotmánybíróság szerint meg kell engedni, hogy aláírásokat gyűjtsenek a népszavazásért. Ha lesz elég szignó, megkérdezhetik a kaposmérőieket arról, akarnak-e hulladékfeldolgozó üzemet a lakóhelyükön.
Orbán Viktor is igennel szavazott Tordai Bence megválasztására.
A székesfehérvári polgármesternek szabad volt kiállnia egy fideszes képviselőjelölt mellett, ezért alkotmánysértő az őt elmarasztaló kúriai ítélet – mondta ki az Alkotmánybíróság.
Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség lépett volna fel egy szerinte uszító beszéd ellen, de azzal utasították el, hogy jogilag a zsidó szervezet nem sértettje a közösség elleni izgatásnak. Az új jogszabályok azonban ezen változtathatnak.
Az Alkotmánybírósághoz egy olyan panaszos fordult, akinek kára származott abból, hogy csak úgy lezárták a kárpótlásokat.
A mohácsi polgármesternek nem adott igazat az Alkotmánybíróság, miután a választások előtt az önkormányzati lapban csak róla volt szó.
Egy négy évvel ezelőtti tiltakozáskor feliratot fújt egy demonstráló a Szabadság téren egy építőipari cég ponyvájára. Az Alkotrmánybíróságig jutott az ügy.
A választások után hozta csak meg a döntését az Alkotmánybíróság a Kúria által elmeszelt Fidesz-plakátról, amely szerintük természetesen nem jogsértő.
Évek óta szítja a hangulatot a 2010-es szmolenszki tragédiával kapcsolatban Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzópárt vezetője, akinek ikertestvére is a szerencsétlenül járt gépen utazott. Most kiderül, hogy kiderül-e bármi újdonság a nyolc éve történt balesetről.
A Fidesz kampányának korlátozásához vezetne a plakátok elmeszelése, ezért az Ab felfüggesztette annak végrehajtását.
A Miniszterelnöki Kormányirodára közel egymilliárd forintot csoportosítanak át.
Az Alkotmánybíróság, miközben halogatja az állásfoglalást az igazán fontos ügyekről (CEU-törvény, civil szervezetek vegzálása), kisebb dolgokban azért időnként belecsíp a kormányba. Most például azt magyarázta el, hogy a rendeletalkotás során nem szabad túllépni a törvényben kapott felhatalmazáson.
A kampány végeztével egészen máshogy látszik minden.
A Fidesz nem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetett fel a határon túli magyarok szavazatainak borítékjával kapcsolatban, hanem azon a tényen vitatkozik a Nemzeti Választási Bizottsággal és a Kúriával, hogy miből lehet megállapítani a küldemény sértetlenségét. Ez pedig nem az Alkotmánybíróságra tartozik, ezért a kormánypárt panaszát érdemi vizsgálat nélkül visszautasította a Schanda Balázs vezette öt tagú tanács.
Egy ismert tévésnek, még ha nem is gyakorol közhatalmat, el kell tűrnie a durva véleményeket – mondta ki egyhangúlag az Alkotmánybíróság, és nem semmisítette meg a Hajdú által elveszített perek ítéleteit.
Kimondta az Alkotmánybíróság, nem sérti a sajtószabadságot, ha ellenzéki pártok képviselőit is be kell hívni a köztévé műsorába, különös tekintettel arra, ha róluk esik szó.