Sára Sándor Krónikája párját ritkító cenzúratörténeti abszurd a Kádár-korból
A múlt héten elhunyt operatőr-rendező tévésorozatával példátlan módon bántak el. A 25 részes filmjének sugárzását váratlanul, minden indoklás nélkül félbehagyták.
A múlt héten elhunyt operatőr-rendező tévésorozatával példátlan módon bántak el. A 25 részes filmjének sugárzását váratlanul, minden indoklás nélkül félbehagyták.
A demokratikus ellenzék egyik kulcsfigurája, a történelmi nevét dacos büszkeséggel viselő Rajk László saját jogán is alakította a történelmet. Barátjával és küzdőtársával, Konrád György íróval egy héten halt meg.
A zavarosban halászás hazai iskolapéldája volt három évtizede a Gulag-sztori, amelynek – Szolzsenyicin dokumentumregénye mellett – a magyar olvasók is áldozatául estek. A szerzői jog, illetve a fordítás hitelessége szempontjából is hibátlan kiadás már nem dönthetett példányszámrekordokat.
Az újító elmék örök dilemmájával, a menni vagy maradni kérdésével birkózott az 1930-as évek végén a hazai építészeti gondolkodást forradalmasító Molnár Farkas, aki a kényszerű behódolást választva aztán túlbuzgón egykori önmagának is hátat fordított.
Ha könyvhét, akkor Vörösmarty tér. A kilencvenediken nem a betűbarátok fordítottak hátat budapesti helyszínüknek, az vált alkalmatlanná a könyvünnepre.
Orvul támadt rá a múlt héten az esztendők alatt kivéreztetett 1956-os Intézetre és annak történelmi adatkincsére az Orbán-kormányzat,a mely ezzel hamis mítoszokra épülő emlékezetpolitikáját próbálja megtámogatni.
Évszázadnál hosszabb ideje „szellemes” hely a sok nevet megért Andrássy út egyik sarokháza, ahol egykoron a Japán kávéház törzsközönsége időzött, ma patinás könyvkereskedésként népszerű.
Esztétikai köntösbe bújtatott, heves, ám hamar elhallgattatott ideológiai csatározást váltott ki megjelenésekor Fejes Endre Rozsdatemetője. A regény gyors színházi adaptációja nyomán új szereplők vívták a régi csörtét.
Sajátos hazai rekordokat mondhat magáénak a Budapesten született angol író, Arthur Koestler legismertebb könyve, a Sötétség délben. Miközben a regény a kommunista országokban rendszeresített tiltólista éllovasa volt, az 1976 óta eltelt bő négy évtizedben négy magyar fordítása is született; a legutóbbi a minap jelent meg.
A távozás forgatókönyveként is olvashatók az író 1980-as évekbeli, időskori feljegyzései a három évtizeddel ezelőtti öngyilkossága után.
Egy óvatos mondat volt csupán, mégis beleremegett a Magyar Rádió stúdiója 1989. február 19-én.
"Ne azt éljük meg, amit 70 évvel ezelőtt" – figyelmeztetett az MTA előtti keddi tüntetésen Pléh Csaba akadémikus. Az akadémia egyik legszégyenteljesebb időszakára utalt ezzel, attól igyekezett óvni az intézményt, a kormányt és Magyarországot. Annak tisztázására, hogy pontosan mitől is, idézzük fel a HVG írását 1999-ből, egy olyan évből, amikor Magyarország kormányfőjét szintén Orbán Viktornak hívták.
Kitagadásban, kisajátításban az épp száz éve elhunyt Ady Endrének nemcsak halálát követően volt része, hanem már életében és politikai ceremóniává átlényegített dísztemetésekor is.
Freudi elütések, mosolyfakasztó félrehallások, tudatos betűmerényletek tárháza az írott sajtó története, melynek XX. századi eseteiben a hatalomgyakorlók gyakorta nem ismertek tréfát.
Vihart kavart a minap a Párizsi Magyar Intézet igazgatójának intézkedése, amikor a rendező egyik e-mailje miatt a premier előtt egy nappal letiltotta intézményében a Csirkefej színre vitelét. 1986-ban a kommunista hatalom a kisebbik rossz elvét követve bólintott rá a Spiró-darab ősbemutatójára.
Hamis, ráadásul több évtizeddel megkésett hagyományőrzés jegyében állítottak emlékszobrot „a magyarok szeretett királynéjának”, Sisinek a nevét viselő Erzsébetvárosban.
Bulgária helyett Görögországban raboskodhatott csak A tolmács című regény hőse – ez a helyszínváltás volt a feltétele annak, hogy Gergely Ágnes felkavaró könyve 1972-ben megjelenhessen Magyarországon.
A „magyaroknál magyarabb” Urmánczy Nándor megszobrozása már fél évtizeddel korábban is botrányt kavart, amikor a Szabadság térből egykoron irredenta skanzent fabrikáló, leginkább a mai CÖF-öz hasonlítható „civil” szervezet elnökének emlékpadját avatták. A skandalumot fokozta, hogy mindez a friss Urmánczy-díjas Kövér László házelnök hathatós támogatásával történt. Az akkori és a minapi csepeli – egész alakos – szoboravató ceremónián egyaránt főszerepet kapott Németh Szilárd. 2003-ban Tarlós István főpolgármester árnyékában, csepeli polgármesterként, a hét elején honvédelmi államtitkárként nevezte „megrendítően aktuálisnak” Urmánczy gondolatait. A gyűlöletbeszéd egyik nagymesterének portréját a HVG öt évvel ezelőtt, egy ma is aktuális cikkben rajzolta meg.
Korántsem először feszülnek egymásnak a mindenkori „századvégesek”. Az 1985 tavaszán időszaki „szakkollégiumi kiadványként” indított folyóiratnak Stumpf István (jelenlegi alkotmánybíró) volt a felelős kiadója. Az első két felelős szerkesztő: Gyurgyák János (az Osiris Kiadó vezetője), valamint Varga Tamás (a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója). Az impresszumban szerkesztőként Orbán Viktor és Kövér László neve is szerepelt. Az egykor friss szemléletű, a kádári tabutémákkal visszatérően foglalkozó folyóirat hőskora még a rendszerváltás előtt zárult le: az utak elágaztak, az alapítók a tudomány, a nagypolitika, illetve a nagy biznisz felé fordultak. Az első szakítás és osztozkodás azonban ugyanúgy nem volt látványos, ahogy a fél évtizeddel későbbi újabb szétválás is csak kisebb hullámokat vert – legalábbis a nyilvánosságban. Ennek a „végleges” – ám a nyilvánosság előtt palástolni szándékozott – „csendes” szétszéledésnek tényét konstatálta 1994 szeptemberében a HVG, amikor felidézte a Századvég históriáját.