Miközben a világlapok 1940 őszétől bőszen találgatták, ki állhat Trockij „magányos” gyilkosa mögött, a mindinkább kézivezérelt magyar sajtó még az összeesküvés gondolatát is elvetette, nehogy megorroljon az ideiglenes „szövetséges” szovjet diktátor, Sztálin.
Váratlan és érthetetlen volt fél évszázada, hogy a magyar filmszakma kulcsfigurája, Herskó János – karrierjét derékba törve –, a korabeli szóhasználattal élve, disszidált. A rendező főiskolai osztályának végzős hallgatói csakúgy, mint a korábbi tanítványok közül számosan, mesterük távozását elárulásukként élték meg.
Nyolcvanéves, és ma sem tanulság nélküli az a pávatáncos kormányzati ügyeskedés, amellyel az 1940-es évek ellenzéki sajtóját, köztük megkülönböztetetten a Magyar Nemzetet kezelték.
Volt hova visszanyúlniuk a Szerb Antal „nemzetietlen” irodalomtörténetétől a romlatlan ifjúságot kivont karddal óvó újhazafiaknak. De manapság is ismerős lehet, ahogy az 1934-es első kiadása után nyolc évvel agresszív antiszemita támadássorozat indult a sajtóban a tragikus sorsú író azóta klasszikussá érett műve ellen.
Kortárs hívei a gondolatszabadság profétájává kiáltották ki, esküdt ellenfelei, szaktudását elismerve, inkább izgága fiskálisnak titulálták a jogegyenlőség elvéhez a jogállamiságot nélkülöző időkben is konokul ragaszkodó Vámbéry Rusztemet.
Ritkán kelt akkora visszhangot egy könyv, mint az állambiztonsági szolgálat ügynökeként lebukott színházkritikusnak, Molnár Gál Péternek a halála után kilenc évvel megjelentetett emlékirata.
Trianon is, a szovjet hadsereg is kezelhető volt vésővel, kalapáccsal.
A fölháborodás folyamatos moraját a maga szája íze szerint hangosította fel 1920 első félévében a magyar sajtó, amely június 4-én ritkán tapasztalt nemzeti egyetértésben gyászolt. Bár a cenzúra akkor is dolgozott, az újságok tudósíthattak a békediktátum elleni tüntetésekről is.
Átköltéseinél születtek Villonhoz sokkal hűbb, poétikailag hitelesebb tolmácsolások, Faludy György és fél évezreddel korábbi poétaelődje magyar nyelven mégis mindmáig szétválaszthatatlan.
Érdekes fordulatot hozott nemrég egy rádiós emlékműsor ismétlése. Az 1969-ben disszidált, a maga idejében ismert és népszerű színészről, Szakáts Miklósról készült rádióprogram után Litván György történész a nyilvánosság tudomására hozta, hogy a sokféle legenda, sőt némi nimbusz által is övezett színész besúgó volt. (Alábbi cikk eredetileg a HVG 2001. január 6-i számában jelent meg, most változatlan formában közöljük újra)
Nem tudjuk eldönteni, röhögjünk, avagy „enjünk világgá” hallgatva és olvasva a performer hangász poétát.
Karaktergyilkosságnak is beillene az a minap megjelent tanulmány, amely megfontolandó érvekkel tépdesi a szabadságharc lánglelkű költőjének politikusi és katonai babérkoszorúját. A vitairat szerzője szerint Petőfi költőnek zseni volt, de a 48-as forradalom után emberként sorozatosan megbukott.
Amikor a Fidesz fejbólintójánosa a törvénytelen törvényeket szentesítő aláírásaival módszeresen kiírja magát a történelemből, korántsem csupán plagizáló „álamfő”-elődje példáját követi, hanem igen jellegzetes rendszerváltás előtti hagyományt éltet tovább.
A személyi kultusz legsötétebb időszakában a kommunista vezetés nemcsak a minisztériumokat akarta elhelyezni a Budavári Palotában, hanem a Magyar Dolgozók Pártjának teljes apparátusát is. Arra nézve nincsenek hiteles források, hogy végül Rákosi Mátyás döntött másképp, vagy a bürokrácia miatt maradt el a költözés.
A három évtizede elhunyt Szlávics László és fia, ifj. Szlávics László közös tárlatán csaknem 250 alkotás folytat hang nélküli párbeszédet egymással és a látogatókkal a Szolnoki Galériában.
A kormányzó uralkodásának első évtizedére visszatekintő elit világra szóló csinnadrattát szervezett 1930 márciusában. Horthy Miklós személyi kultusza olyan magasra hágott, hogy később Sztálinon kívül rá is irigykedhetett a kommunista diktátor, Rákosi Mátyás.
Átadták a Kortárs Magyar Dráma díját.
Az idősebb Ignotus és fia külön-külön írt irodalomtörténetet, egyikük Ady Endrére, másikuk József Attilára esküdött, mindazonáltal a pályájuk sok azonosságot is mutat.
A lehengerlő vitatkozókedve miatt Noshát Ernőként emlegetett Osvát Ernő leginkább „lapban” fejezte ki magát. A Nyugat legendásított szerkesztőjének nemrég megjelent terjedelmes levelezésgyűjteménye számos rejtélyre ad magyarázatot.
Harminc évvel ezelőtt még nem voltak televíziós hírcsatornák, az országos napilapok viszont rendkívüli kiadásokban számoltak be a véres romániai rendszerváltás eseményeiről.