Murányi Gábor
Murányi Gábor

Orvul támadt rá a múlt héten az esztendők alatt kivéreztetett 1956-os Intézetre és annak történelmi adatkincsére az Orbán-kormányzat,a mely ezzel hamis mítoszokra épülő emlékezetpolitikáját próbálja megtámogatni.

Kezdetben volt a „börtönviseltek konferenciája”. A kezdet: 1981 decembere, mikor is 12 higgadtan dühös ember másfél éven át húzódó, sok tíz órás beszélgetéssorozatba kezdett. 1956 huszonötödik évfordulóján ugyanis a kádári emlékezetpolitika hosszú hallgatás után felmelegítette a bősz ellenforradalmározást. Mivel az akasztófát negyedszázaddal korábban épp csak elkerült ötvenhatosoknak halvány reményük sem lehetett a nyilvánosság előtti vitára, egymással is szembesített, kiegészített emlékeiket a jövő számára rögzítették magnetofonra. Az elhangzottakat aztán – a költségeket saját zsebből összedobva – legépeltették. (Az „őskerekasztalról”, Forradalmi lakásgyűlés címmel, a HVG 2011 októberében írt cikket.)

Ez a mintegy ezeroldalnyi jegyzőkönyv alapozta meg az 1956-os Intézet Oral History Archívumát (OHA), melyet egy múlt hét végi kormányrendelet beolvasztana a neve ellenére történetinek nehezen tekinthető intézetbe. Fennállásának öt éve alatt a Veritas ugyan számos – gyakorta fajsúly nélküli – kiadványt adott közre. Leginkább azonban főigazgatójának, Szakály Sándornak botrányos és valahogy mindig a soron következő Orbán-mondatokat szondázó-előlegező kijelentéseivel, valamint szakmailag is indokolhatatlan iratlenyúlásokkal, például a nemzeti levéltár gyűjtőkörébe tartozó kárpótlási anyagok elcsaklizásával vétette észre magát.

©

A veritashoz, azaz az igazsághoz ezúttal az is hozzátartozik, hogy e mostani bezsebeléshez – a hírek szerint hosszú idő óta kórházi ápolásra szoruló – Szakálynak nincs köze. Mi több, ezen ötlet kivitelezésének két évvel korábban éppen ő feküdt keresztbe. A döntésképtelen vezetőt hivatalból helyettesítő Marinovich Endrét – a Kádár-kori államigazgatási karrierjét követően a rendszerváltás utáni miniszterelnök, Antall József egykori kabinetfőnökét – szólította meg a Facebookon is közzétett magánlevelében Kozák Gyula. Az OHA egyik alapítója azt írta: „Remélem, lesz önben annyi kurázsi, hogy ezt az aljas és politikailag megbocsáthatatlan gesztust visszautasítja, vállalva ezzel a funkciójától való megfosztást is.”

Kérdés, hogy egy ilyen „természetes reakciónak” mennyi az esélye, már csak azért is, mert a zsákmányszerzés hírét a kormány vezérelte távirati irodával szombaton „a Veritas közölte”. Ennél kiszámíthatatlanabb, hogy történettudományi szempontból milyen végzetes következményei lehetnek az eltiprással egyenlő beolvasztásnak.

Az 1956-os Intézet irányítója, Rainer M. János – aki a médiából értesült a döntésről – már első, a hvg.hu-nak adott reagálásában úgy fogalmazott: „nem csodálkozna”, ha az interjúkat adók, illetve örököseik visszavennék a szövegeiket. Megérzése azóta beigazolódott, már a hét végén egyre-másra érkeztek az intézethez ilyen – a velük való szolidaritást hangsúlyozó, ezért „fájó szívvel” leírt – visszakövetelések, illetve zárolások. S nemcsak az interjúkat adók és örököseik, hanem a szerzői jogokkal szintén rendelkező kérdezők is hasonlóan nyilatkoznak.

Rainer M. János
©

A hét évvel ezelőtt az önálló közalapítványi státusából az Országos Széchényi Könyvtár osztályává zsugorított 1956-os Intézetnek hosszú és sajátságos a múltja. Születésénél, noha ez a szándék a legtávolabb állt tőle, a kádári megtorló gépezet is ott segédkezett. Mások mellett ugyanis elbocsátotta állásából az 1979-es csehszlovákiai Charta melletti aláírási akció két szociológus résztvevőjét, Hegedűs B. Andrást és ifjabb barátját, Kozák Gyulát. Ők lettek az 1981-es illegális konferencia spiritus rectorai. Kényszerszabadságukat arra fordították, hogy újabb és újabb szereplőket, a forradalom minden lehetséges vonulatának reprezentánsait szóra bírják. Bizalmi viszony volt ez a javából, az interjút adók az ő személyükben láttak garanciát arra, hogy magnóra került mondataik csak és kizárólag a jövőbeli történelmi tudást szolgálják.

Az 1956-os Intézet arcai (Rainer M. János, Hegedűs B. András, Litván György és Kozák Gyula) az egykori interjúalany, Göncz Árpád államfővel
©

A magánkezdeményezés lassan kezdte kinőni magát. Az OHA első (fél)intézményesülése 1986-ban történt, mikor is a nyitott társadalom ideáját hirdető Soros Alapítvány komoly összegekkel kezdte támogatni a projektet, a Vitányi Iván vezette Művelődéskutató Intézet pedig hatékony védernyőt emelt fölé. Ezzel lehetővé vált, hogy egyre több interjúkészítő kapcsolódjon be e múltmentő, múltmegismertető tevékenységbe. A következő évtizedek nem lényegtelen fordulatait most mellőzve: az 1989 júniusában hivatalosan is megalakult, a forradalom történetét kutató első legális, Litván György igazgatta tudományos műhely – amelyet két év múltán már akadémiai kutatóhelyként ismertek el – kiemelkedő szakmai tevékenysége során szinte mindig támaszkodott az OHA-interjúkra, s nemigen akad olyan XX. századi magyar történeti munka, amely mellőzheti ezt az adatbázist.

A nagyságrendet érzékelteti az az összesítés, mely szerint 1989-ig mintegy 170 megkerülhetetlen alapbeszélgetést archiváltak, a következő három évtizedben az interjúk száma 1200-ra gyarapodott, közülük 300 a rendszerváltás előtt érthetően hallgatag fegyveres felkelőkkel készült. Ugyancsak elkülöníthető az a félszáz felvétel, amelyen ötvenhatos elítéltek gyerekei mondják el – a vallomásaikat egybegyűjtő, az ezredfordulón megjelent kötet címével –, hogy „Titokkal a lelkemben éltem”.

Az interjúvolók száma átlépte a 200-at, a legtöbbet az archívum Kozák utáni vezetője, Molnár Adrienne készítette. Valamennyi interjú elidegeníthetetlen része az a nyilatkozatűrlap, amelyben az OHA felelősséget vállal annak megőrzéséért és azért, hogy az interjúadó akaratát – kik és milyen feltételekkel ismerkedhetnek meg a benne foglaltakkal – tiszteletben tartja. 1989 előtt, érthető módon, igen sok beszélgetésre került rá a „zárt” jelző, ma már a legtöbb interjú kutatható. Azonban már eddig is elő-előfordult, hogy a nyilatkozó módosította korábbi szándékát.

Hiteles olvasatok

„Sokféle oka van annak, hogy nem írom meg az emlékeimet. Az egyik az, hogy nincs meg hozzá az anyagom. Ahol én voltam, ott naplót írni nem lehetett” – mondta magyarázva-mentegetődzve 1988-ban Karig Sára, aki persze tudta, hogy történelmi felelőssége elmondania mindazt, ami vele történt. A későbbi költő és elismert műfordító 1947 tavaszán a szociáldemokrata párt egyik budapesti választási biztosaként hivatalosan jelezte az úgymond szövetséges kommunista párt kékcédulás machinációit, mire másnap a rendőrök elhurcolták, s hamarosan a Szovjetunióban találta magát. Hét évet húzott le ítélet nélkül a hírhedt vorkutai munkatáborban, ahol aztán megtanult oroszul, ukránul és belaruszul. Hetvenöt éves volt, amikor az Oral History Archívum vezetőinek kitartó kapacitálására mesélni kezdte fordulatos életét a két generációval ifjabb közgazdász-szociológus Bakonyi Évának. A több tíz órás, törhetetlen kedéllyel ellenpontozott, felkavaró vallomás három évtized múltán –, precíz eligazító jegyzetekkel –, néhány hete jelent meg A szerencse lánya címmel.

Az idei könyvfesztiválon két másik, revelációt keltő kötet is újra megmutatta a tudományos hátteret, és azt, hogy az 1956-os Intézet Oral History Archívumában mi minden gyűlt össze. Merthogy se szeri, se száma a folyóiratokban, önálló kötetekben szakszerűen közreadott OHA-emlékezéseknek és feldolgozásoknak, amelyek már 1989 előtt is beszivárogtak – ha másként nem ment, töredékként – a nyilvánosságba. Egy magyar republikánus életútja a címe annak a többszöri nekifutásra született, évtizedeket átfogó, nyomdafestékhez áprilisban jutott beszélgetőkönyvnek, amelyben Kende Péter tekint vissza a történelemre s benne magára. A most 91 esztendős politológus – aki pályáját kommunista újságíróként kezdte, Nagy Imre híveként jutott el a forradalom vállalásáig – először 1987-ben Franciaországban idézte fel sorsát Kozák Gyulának, aki két évvel később érdekfeszítő részleteket közzé is tett a Mozgó Világban. Két évtized múltán az emigráció egyik fontos vállalkozását, a Magyar Füzeteket szerkesztő Kende, aki aztán az intézet alapításánál is bábáskodott, részben önmagát is kiegészítve, részben a rendszerváltás utáni időszakot is felelevenítve az ifjabb generációt képviselő, szintén OHA-s Kőrösi Zsuzsanna kérdéseire fejtette ki véleményét a hatalmi teret foglaló új autokráciáról is.

A múlt heti fejlemények tükrében hirtelenjében újfajta olvasatot kap az 1956-os Intézet újdonsága, sorrendben 23. évkönyve, amely múltunk jelenét, vagyis a múlt birtoklásának kérdéseit állította a kötet középpontjába. A Keller Márkus és Tabajdi Gábor szerkesztette Újratervezések című összeállítás két tanulmánya, Eörsi Lászlóé és Sárközi Rékáé például cáfolhatatlan szakmai argumentációt sorakoztat fel amellett, hogy 1956 hatvanadik évfordulóját az Orbán-rezsim történelemhamisító mítoszgyártással tette hírhedtté, s hogy a legnevezetesebb (s egyben legnevetségesebb) próbálkozás a színi berkek Háry Jánosának, Dózsa Lászlónak „pesti sráccá” való felstilizálása volt.

MURÁNYI GÁBOR

[email protected]

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egyre többen vesznek fel hitelt új lakásra

Egyre többen vesznek fel hitelt új lakásra

"Nem ég az arca, elnök úr?" - Ujhelyi nyílt levelet küldött Ádernek

"Nem ég az arca, elnök úr?" - Ujhelyi nyílt levelet küldött Ádernek

Károly nem csak taxizott, lopni is szeretett

Károly nem csak taxizott, lopni is szeretett

Nagykőrösön is összefogott az ellenzék

Nagykőrösön is összefogott az ellenzék

„Ide állhatna elém a Brad Pitt, engem nem izgatna”

„Ide állhatna elém a Brad Pitt, engem nem izgatna”

Megmenekülésük évfordulóját ünneplik a barlangból kimentett thaiföldi gyerekek

Megmenekülésük évfordulóját ünneplik a barlangból kimentett thaiföldi gyerekek