Tóta W.: A nemfideszes büszkeség napja
Nincs hatalmuk felettünk.
„Verset írni állandóan nem lehet, mert a rutinjellegű megoldások kisajátítják az alkotást, kiüresítik a stílust. Mihelyt észreveszi ezt a költő, azonnal abba kell hagyni a versírást hosszabb időre” – prózai ars poeticaként, életmű-értelmezési segédletként is olvashatók e sorok Bari Károly napokban megjelent kötetének vallomásos utószavában.
E két fajsúlyos mondatot 33 esztendei csönd hitelesíti. Ennyi ideig hallgatott a költő, amíg 2017 karácsonyán közre nem adta a Csönd című vékony kötetét, benne másfél évtized termése, 12 sűrű szövetű költemény, versbeli megfogalmazással: „az elmúlás vázlatai – a ragyogásban”, no meg: „út a nemlétből / a nemléten át / a nemlétbe”.
Bari Károly: „A származás nem esztétikai kategória"
HVG: Miközben költőként ritkán szólal meg, a cigányság folklórjával, népszokásaival kapcsolatos publikációinak száma igen tekintélyes. Legutóbb az Amaro Drom című folyóirat mellékleteként adta közre négy évtizedes néprajzi terepmunkájának összefoglalóját, melynek volt aktuálpolitikai üzenete is: nem kellene erőltetni a legutóbbi években divatossá lett meghatározást, a romát. B.
Miközben a magyar költészetbe az 1960-as évek végén „Rimbaud-i életidőben és vértezettségben” berobbanó „táltosfiú” újra és újra elhallgatott, a folklórkutató Bari Károly „egyszemélyes tudományos intézetként” több mint kétezer órányi hangfelvételt készítve az utolsó utáni pillanatokban mentette meg az utókornak a cigány népdalokat, népmeséket.
Az értelmiségiként magát cigánynak, költőként magyarnak valló Bari Károly két évvel a felkavaró (és agyonhallgatott) Csönd után az ősszel 68. esztendejébe lépve ismét kötettel jelentkezett. A mozdulatlanság örökbefogadása című összesben a folklóron kívüli minden eddigi munkájának helyet talált (ideértve a műfaji határokat feszegető betűképeit és képverseit, verstömörségű prózáit – melyek döntő része tárlatmegnyitókon, könyvbemutatókon hangzott el –, és összetéveszthetetlen festményeit, tusrajzait).
Az 54 esztendő termése „állítólag, szám szerint rendkívül kevés” – idéz utószavában Bari egy néven nem nevezett valakit (vagy az irodalmi közfelfogást), majd dacosan hozzáfűzi:
akármennyi is, én alkottam őket
