A jó lektorok valójában a szerzőt szerkesztik, de ennek nem szabad látszódnia

A Pál utcai fiúkat Molnár Ferenc a múlt századelőn, mint ismert, először folytatásokban adta közre; a Tanulók Lapja szedője gyakorta az író kávéházi asztalánál toporgott, mikor kapja már kézbe a soron következő fejezetet. A rohamtempóban készült mű szövegén azóta semmit sem változtattak, s kiadásról kiadásra vándorol egy dramaturgiai szarvashiba is – mesélte nemrégiben egy könyvtári találkozón Grecsó Krisztián, aki társszerzője az ifjúsági regény vígszínházi zenés adaptációjának.

Már folytak a próbák, amikor a zeneszerző, Dés László rácsodálkozott arra, hogy az egyébként minden apró részletre ügyelő Molnár egyszer „ottfelejtette” az árulásra készülődő Gerébet. Mégpedig azon a beszélgetésen, ahol a Pál utcaiak megegyeztek, hogy meglátogatják a vörösingeseket a Füvészkertben. Tehát a jelzett estén, árulása napján, a vörösingeseket a Füvészkertben meglátogató, máskor körültekintő Geréb nem lehetett gyanútlan.

Ezt az irodalmi anekdotának is beillő históriát Grecsó akkor idézte fel, amikor arról beszélt, hogy mi mindent köszönhetett legutóbbi, Vera című regénye szerkesztésekor a lektorának.

Turi Tímea a szülői tapasztalatára hivatkozva figyelmeztette például arra, hogy nincs olyan édesanya, aki lázas betegen elengedné a kislányát otthonról, Szeged-ismerete révén pedig egy ténybeli hiteltelenséget szűrt ki a történetből. A címszereplő ugyanis 1980-ban, élete első miséjéről kitámolyogva még nem gyökerezhetett le a Somogyi Könyvtár új, csak négy évvel később átadott épülete előtt.