Egy „szellemileg is tisztán tartott” kulthely, amely „sziget az általános tahóságban”

Költészetnapi kirakattal gyászolta – és éltette tovább – Tandori Dezsőt a múlt héten a főváros egyik kulthelye. A februárban elhunyt költőről köztudott volt, hogy viszolygott a nyilvános szerepléstől, s ha néha-néha mégis kénytelen volt beadni a derekát, akkor is nagyon megválogatta, hová megy el, hová ül be. „Válogatottjában megkülönböztetett helyen állt az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér sarkánál található, s az egyik versében is megénekelt

„Drága Írók Boltja, / sokunknak mennyboltja”.

A mennyei boltért Tandori jó néhány pályatársa szintén lelkesedett, szeretetüket, ragaszkodásukat olykor-olykor meg is vallották. „Egy sziget az általános tahóságban” – írta Esterházy Péter. Szilágyi Ákos rezervátumnak, Györe Balázs végvárnak, Balassa Péter az utolsó mándys területnek nevezte azt a helyet, amelyet Parti Nagy Lajos a kortárs irodalomért tett tevékenysége alapján hatalmas kisvállalatnak aposztrofált. Nádas Péter azt értékelte a leginkább, hogy a tulajdonosok (róluk később) „szellemileg is tisztán tartották” könyvkereskedésüket. Nem kétséges, hogy az ekként megnyilvánulók elfogultak, mondhatni persze, hogy viszontelfogultak voltak. Valamennyien kitüntetettjei ugyanis annak az – idén éppen harmincfőssé vált, impozáns névsorú – Üveggolyó-rendnek, amely minden esztendőben a nagy nehezen önállósult Írók Boltja dolgozóinak szavazata alapján bővül egy-egy új taggal.

A mai napig patinás hely szellemének históriája jóval korábbra nyúlik vissza, amikor a XIX. század utolsó évtizedében a neoreneszánsz stílusú sarokház földszintjén megnyílt a Japán kávéház. A távol-keleti stílben festett porceláncsempékkel teli falak között először a képzőművészek leltek második (gyakorta: első) otthonra. Az irodalmi fénykor 1928-ban kezdődött: az új tulajdonos bevezette a nonstop nyitvatartást, s a helyben olvasható hazai sajtókínálatot a világ nagy lapjaival bővítette. A nem mellékesen literátorbarát Kraszner Menyhért hozzáértéséről, kiválóságáról legendák sora keringett. „Nem akarok sokat mondani, de majdnem olyan kávés ő, amilyen költő én vagyok” – ismerte el a „Pestre Japánt varázsoló” férfiú múlhatatlan érdemeit mosolyt fakasztó, ám halálosan komolyan gondolt öntudattal József Attila.

Továbbéltető kirakat az idei költészet napján. Békés hadiszállás

Reviczky Zsolt

Az egyebek mellett a „javító kávét” feltaláló Kraszner – aki a zsidótörvények miatt 1942-ben eladni kényszerült legendákkal övezett birodalmát – a második világháborút túlélve hiába próbálkozott az újraindítással, hamar utolérte az államosítás, amely a Japán eltűnésével járt. Alighanem azért valamifajta nosztalgia is szerepet játszhatott abban, hogy 1953-ban a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapjának kezdeményezésére ugyanazon a – rommá enyészett – helyen, ám új postacímen (Sztálin út 45.), Magyar Írók Boltja néven könyvkereskedés nyílt. Az erről szóló korabeli híradás szerint azért, hogy „tovább javuljon és mélyüljön az írók kapcsolata az olvasóközönséggel”. Ami az idő tájt nem lehetett túlontúl sikeres, merthogy 1968-ban „az ország legnagyobb, legkorszerűbb könyvesboltjává” átépített hely a „jövőbe tekintve” új profillal, az ifjúsági irodalommal próbálkozott. A pinceszínház és pincetárlat után Mesebarlang foglalta el a bolt alatti teret.

A hely irodalmi szelleme az 1980-as években indult új hódításra, mikor – főnöküket, mentorukat követve – az Írók Boltjába került két eladó, Nagy Bernadette és Balogh Edit (a mára többségi tulajdonosok), akik a bolti ranglétrán is felfelé lépkedve, néhány esztendei szívós munkával nemcsak a kortárs írók, hanem és legfőképp az ő olvasóik kedvelt hadiszállásává formálták át az akkor már és még Népköztársaság útjai sarokházi „szegletet”. Az persze igaz, volt mire építeni, merthogy egy korábbi hagyományt követve az irodalmárok már csak azért is gyakorta jelentek meg az üzletben, mert ott vehették át a tiszteletpéldányaikat, és segítséget kaptak a dedikált példányok becsomagolásához és postázásához is. Ezekből a magánbeszélgetésekből nőttek ki azok a rendszeres és nyilvános könyvbemutatók, valamint világmegváltó beszélgetések, amelyek a rendszerváltás előtti években egyre emlékezetesebb és fontosabb eseményekké váltak.

Olyannyira, hogy a rendszerváltást követően fordulatokban gazdag, mondhatni, regényért kiáltó csatározás kezdődött a kulturális, politikai és gazdasági érdekek szövevényes hálójában vergődő Írók Boltjáért. Mielőtt az ország első privatizált könyvesboltja lett, lehetett volna, sok minden történt: az írók jelképesen boltot foglaltak, kiáltványok, beadványok, állásfoglalások születtek.

Védnöki levelek 1992-ből. Becsben tartva

Reviczky Zsolt

Az első, 1991-es, kormányilag támogatott „megoldás” fiaskónak bizonyult. A Parnasszus Kft. fő részvényese, a menthetetlenül eladósodott Szépirodalmi Könyvkiadó a csőd felé tántorgott ugyanis, s úgy tűnt, magára rántja a „mennyboltot”. Az akkori politikai-kulturális erőviszonyokra igencsak jellemző, hogy a kisrészvényes bolti dolgozók fölé az írók szellemi védnöksége végül is sikerrel húzott védőhálót, noha még jó néhány, bizonytalanságokkal teli év telt el addig, amíg a vállalkozás gazdasági értelemben is stabilizálódott, s a „hatalmas kisvállalat”, a hagyományait, a profilját őrizve, óvatosan bővítve ad (igaz, kisebb területen, s a korábbi 17 helyett) tíz elszánt-elszállt kultúrmisszionárius könyvesnek munkát.

Az ügyvezetés stafétabotját pár éve fokozatosan átvevő Szakács Jánosnak (aki szintén harmadik évtizede dolgozik a mennyboltban), mint mondja, „csak” fenntartania, folytatnia kell, ami megteremtődött. Azt a talán legfontosabbat, hogy a boltban korántsem csak újdonságokat lehet kapni, a kortárs alkotók régi, olykor évtizeddel korábban megjelent művei is megtalálhatók a polcokon, amelyeken 24 ezer „cím” kínálja magát. Még ma is havonta tízszer, tizenötször tartanak könyvpremiert a Japán kávéház hangulatát gigafényképpel idéző galérián. A rendszerváltás előtt a könyvbemutatók különlegességnek számítottak. Az effajta eseményt azóta számos „konkurens” importálta, a bensőséges hangulat azonban helyben maradt, amint azt néhány éve bárki ellenőrizheti a YouTube honlapján elérhető videófelvételekről.

A képi krónikának ugyancsak évtizedekre visszanyúló a története. Ugyanis 1986-tól Nagy Bernadette, kezdetben az amatőr fotósok bátortalanságával, lehetőleg távolról, később, egyre profibbá válva, közelebbről fényképezte a boltban bemutatkozó, majd oda újra és újra visszatérő alkotókat. A 2005-ig filmnegatívra rögzített papírképek húsz nagy albumot töltöttek meg. Ezek az emlékidézőnek szánt felvételek – az utána született digitális képekkel együtt – mára irodalomtörténeti jelentőségűvé patinásodtak. Nemrégiben le is csapott rájuk az Országos Széchényi Könyvtár fotótára, s a teljes kollekciót digitalizálva a közeljövőben böngészhetővé teszi a nemzeti téka honlapján.

MURÁNYI GÁBOR

muranyi.gabor@hvg.hu