Meg nem valósult budapesti épületek terveiből nyílt kiállítás, ami az elmúlt több mint száz év vízióit mutatja be a kelenföldi mozgó pályaudvartól a Nemzeti Színházas elvetélt pályázatokon át a már-már képzőművészetbe hajló alkotásokig.
Hónapokig tartó vadászat egy orkánkabát után, amit az első adandó alkalommal eláztat az eső, Kodály Zoltán inspirálta kollekció, amit Diana hercegnőnek is bemutattak 1990-es ittjártakor, Zichy Sarolta grófnő koronázási ruhája, amit 1916-ban viselt, és egy ananászbőr kabátka, ami mindezekhez képest teljesen futurisztikusnak hat. Hatalmas ívet rajzol fel az elmúlt 150 év divatjáról a Kiscelli Múzeum új kiállítása, amiben a ruhák és tárgyak bőven túlmutatnak önmagukon, hogy Budapest történetéről is meséljenek.
A ráfröccsenő vörösbor próbáját ugyan nem állja, de az időét igen: az első tévés sztárszakács monumentális művében nemcsak recepteket, hanem részletes magyarázatokat is találunk, mindent a kezünkbe ad ahhoz, hogy kezdőként is megértsük a francia gasztronómia alapjait. Megfőztük a legendás burgundi marharagut, az aranyló hagymalevest, és még flambíroztunk is.
Azt tudjuk, hogyan kell az örömben kapcsolódni, azt már nem, hogyan kapcsolódhatnánk a veszteségeken keresztül. Sem időt, sem teret nem adunk a gyásznak, aminek a megélésére sokszor még családon belül sincs engedély, pedig a gyerekeket is foglalkoztatja a veszteség, érintettek benne és nagyon sokféle módon ki tudják fejezni. Hogy ez mennyire igaz, arra egy vándorkiállítás képei között is megtalálhatjuk a választ.
Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló, tizenhárom „gonosz” meséje nem tanulságos, megoldásokat kínáló történet. Vannak bennük királylányok, sellők, ifjú trónörökösök, tündérek és varázslók, de nincs megnyugtató végkifejlet, a dolgok nem kerülnek a helyükre, és pont az játszódik le bennük, mint a valóságban: a szereplők a világ esetlegessége miatt értelmetlenül szenvednek. Ezek a történetek rólunk szólnak, a sötétséggel és önmagunkkal való szembenézésről, szülő-gyerek kapcsolatokról, elfojtásokról és szabadulásokról. Interjú.
Az újhullámos specialty-kávékultúra már nem is annyira új, de még mindig trendi, és alighanem túlnőtt a belterjes hipszter körökön (ha hipszterek egyáltalán még léteznek). Miért savas az egyik, és miért nem a másik? Milyen íze lesz, ha majdnem egy teljes napig hidegen áztatjuk? Kávékóstolón jártunk.
Nagy Zsigmond külföldön, a maga korában László Fülöp mellett az egyik legismertebb magyar festőművész volt. Az itthoni kánonba nem került be igazán, Párizsból menekülnie kellett, amikor kitört az első világháború, Spanyolországot pedig – ahol a Pradóban ma is őrzik az egyik művét – Dél-Amerikáért hagyta ott. Képeit ma is keresik, az élettörténete pedig felér egy kalandfilmmel.
A fiatal művészek a háború első napjaiban testközelből élték át a légiriadókat és a rakétabecsapódást, de szerencsére hétfőn hajnalban már Budapesten landolhattak. Most elmondták, mi történt velük Tel-Avivban, és hogy érzik magukat azóta.
A pszichiátriai művészeti gyűjteményben képzeletbeli, elvarázsolt tájakat, betegek portréit, tárgyi alkotásait is láthatjuk, és még karikatúrákat is nézegethetünk a hajdani intézeti élet mai viszonyoktól sem távoli nyomoráról.
Katona Renáta szülész-nőgyógyász azt szereti a hivatásában, hogy élethosszig tartó kapcsolatot jelent a páciensekkel, és úgy tartja, hogy az orvos-beteg kapcsolat nagyon élő, egyenrangú kötelék. A Brain Baron tartott előadása után arról beszélgettünk vele, hogy milyen volt pályakezdőként, egyedüli nőként helytállnia az első munkahelyén, mit okoz a nőkben, ha nem lehetnek a saját szülésük irányítói, vagy éppen az, ha a legfőbb értékükként a reprodukciót határozzák meg.
Három különleges budapesti épület tetejéről néztük meg, milyen a város, amit a járdaszintről teljesen másképp ismerünk.
Tárgyak, fotók, illatok, „titkos” receptek segítenek elmerülni a generációkon átívelő, kinek kellemes, kinek horrorisztikus menzás emlékidézésben a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
Kik azok a fifék? Felnőni nem akaró művészlelkek? Hivatáshalmozó útkeresők? „Majd-lesz-valami” mentalitással élő kalandorok, vagy teljesen átlagos külsejű emberek átlagos élettel? Mindegyik, vagy egyik sem? Egy új fotóskönyv kicsit segít közelebb vinni minket a Facebookon szerveződött szubkultúra megértéséhez.
A külgazdasági és külügyminiszter több alkalommal is átírta mindazt, amit a diplomáciai divatelőírásokról gondoltunk. A kapucnis pulcsi, az Adidas-póló, a tetőtől talpig lazaság szinte már a védjegyévé vált. De mi van, ha nemcsak a lazaság, hanem a stílus felől próbáljuk értelmezni Szijjártó Péter megjelenését?
A kreatív energiáik jelentős százaléka arra megy el, hogy kitalálják, miként létezhessenek tovább, azért dolgoznak, hogy dolgozhassanak – mondja a kortárs táncegyüttest vezető koreográfus, aki szerint a független társulatokat sújtó drasztikus pénzelvonásokhoz szinte lehetetlen ennyire hirtelen adaptálódni. Ennek ellenére nem adják fel.
Több mint százszor szerepelt IMA című szólóelőadásával Edinburghban, a Fringe fesztiválon a Recirquel, akik a fellépések után Montrealba és Dél-Koreába is meghívást kaptak. Ott voltunk mi is és többek közt azt is kiderítettük, hogy miért nem mindegy, mikor kezd el tapsolni a közönség.
Ukrán zászlóval fogadta Edinburghban, a Fringe fesztiválon a közönség a Kijevi Városi Balettet, amely pár napra akarta csak elhagyni Ukrajnát, de most azt se tudja, mikor mehet haza. "A művészet különösen fontossá válik ezekben a nehéz időkben" – vélik. Azt mondják, Magyarországra is szívesen jönnének fellépni.
Évtizedekig borzolta a kedélyeket az üresen és egyre inkább lepusztultan árválkodó hajdani Balettintézet sorsa, amiben nemrég luxushotelt nyitottak. Az Operával szemközti palota feltárása sok furcsaságot tartogatott, mint kiderült, még vasúti sínt is találtak ott beépítve. Megnéztük, milyen lett a felújítás után.
Magyarországon a társadalom egyre elfogadóbbá válik, viszont a politika a nyitottság ellen dolgozik – véli Kanicsár Ádám András újságíró és LMBTQ-aktivista, aki immár tíz éve vezet beszélgetéseket a Sziget Fesztivál Magic Mirror sátrában. Idén több külföldi volt kíváncsi a genderkérdéseket feszegető programokra, és úgy tűnhetett, mintha a magyarok, ha már egyszer kijutottak a Szigetre, valóban menekülni akartak volna a magyar valóság elől. Szerinte viszont fontos lenne, hogy Magyarországon életben tartsuk a tiszteletteljes vitázás kultúráját, és ne a passzivitás legyen az új irány.
