Serdült Viktória

Mit mondott valójában Kollár Kinga az Európai Parlamentben, és milyen kontextusban?

Már a miniszterelnök pénteki rádióinterjújáig ért a Tisza európai parlamenti képviselőjének hétfői felszólalása, amelyet a kormánymédia úgy magyaráz, hogy Kollár Kinga – és vele együtt a teljes Tisza Párt – tönkre akarja tenni a magyarok életszínvonalát, hogy így jussanak hatalomra. Mielőtt azonban bárki kimenne Bayer Zsolttal együtt tüntetni, elmagyarázzuk a teljes történetet.



Itt vannak az igazságügyi tárca tervei: megfizettetnék a bíróságokkal az egynapos határidő-túllépést is

„Bosszú a tüntetésekért” – kommentálta egy bíró a HVG által megszerzett törvénymódosítás-tervezetet, amelynek szövegén az igazságügyi tárca elméletben még változtathat, de jelenlegi formájában nem ígér sok jót. A bíróságoknak alig több mint egy hétvégét hagytak, hogy véleményezzék az őket érintő jogszabály-módosítások maratoni terveit.



Már törvénymódosítással is védi a hazatoloncolástól korrupcióval vádolt lengyel szövetségesét a kormány

Nemcsak az Európai Unió, de a saját jogszabályait is figyelmen kívül hagyja Magyarország, amikor az európai elfogatóparancs ellenére december óta nem hajlandó bíró elé állítani a Magyarországra menekült Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettest. Egy hírverés nélkül elfogadott törvénymódosítással most megtalálták annak a módját is, hogyan védjék meg a PiS korrupcióval vádolt politikusát, ha mégis bíró elé kerülne az ügy. Ehhez nem kellett más, mint Polt Péter és a Varga Zs. András vezette Kúria helyzetbe hozása, amivel a jövőben akár minden politikai szövetséges menedéke garantálva lehet. 



Hónapok után végre megérkeztek a mobiltartó iskolai szekrények az iskolákba, fogvatartottakkal gyártatta le őket az állam

Több iskolában is megjelentek már a szürke értékmegőrzők, ahova a diákok tehetik a mobiljaikat, amelyeket tavaly ősz óta nem használhatnak tanítási időben. Bár sem a Belügyminisztérium, sem a tankerületek nem verik nagydobra, a tárolók Sopronkőhidán készülnek. Iskolabútorokat már régóta készítenek elítéltek, és nem is kerülnek sokba.


Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában, és a politikai életben is.


Még rosszabb helyzetbe lavírozza magát a kormány az EU-ban a Pride betiltásával?

Hét éve tart a meghallgatási maraton, de ennél tovább még nem jutottak az Európai Unió tagállamai ahhoz, hogy lezárják a Magyarország elleni hetes cikkelyes eljárást. Ez abból a szempontból érthető, hogy egyetlen soros elnök sem merné megkockáztatni, hogy ne legyen meg a négyötödös többség annak kimondásához: fennáll a veszélye, hogy Magyarország megsérti az EU alapértékeit. A gyülekezési törvény módosításával és a Pride betiltásával azonban átbillenhetett a mérleg.


A TASZ szakértője szerint nem a gyerekeket védi, hanem a szülők és a gyerekek jogait is sérti a gyülekezési törvény módosítása

A kormány célja a megfélemlítés és az, hogy már előzetesen elrettentsen mindenkit a Pride-on való részvételtől. A retorziókkal nem is a szervezőkre céloznak elsősorban, hanem a résztvevők számát csökkentenék – magyarázza Hegyi Szabolcs. Szerinte valójában minél többen vesznek részt az eseményen, annál kisebb a kockázata, hogy bárki ellen is eljárást indítsanak.



„Teljes abszurdum” a drogügyi Alaptörvény-módosítás: szigorításnak nem lehet nevezni, de megoszt és provokál

Nehezen érthető, mit akar elérni a kormány a legújabb Alaptörvény-módosítással. Attól, hogy beleírják, hogy a drog rossz, a probléma nem oldódik meg. A kábítószer teljes tiltásának beleírása legfeljebb csak politikai termékként eladható. A szakértő szerint a szigorításra hivatkozva csak annyira lehet ellehetetleníteni egy jövőbeni drogliberalizációt, amennyire a fájdalomcsillapítókat betiltani.


A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Magyar Péter támogatottsága a harmincas-negyvenes nők körében a legalacsonyabb. Ahogy várható volt, egy évvel a választások előtt a Fidesz meg is indította a több százezres társadalmi réteg szavazataiért folytatott harcot. A Tisza a nőket leginkább érintő szociális, társadalmi kérdésekben erősített, de egyelőre így sem versenyezhet azzal a pénzesővel, ami a kormány részéről ömlik a gyermeket tervező nőkre.



A józan ésszel magyarázza a kormány, de alkotmányos nonszensz a Pride betiltása

Alaptörvény-módosítással oldaná meg a Pride-felvonulás betiltását a kormány. Ezzel csak annyi a probléma, hogy gyülekezést csak nyilvánvaló és közvetlen veszélyre hivatkozva lehet előre betiltani. Ha pedig a kormány a gyerekek védelmére hivatkozik, neki kell bebizonyítani, hogy a Pride a gyerekek testi és lelki egészségét konkrétan veszélyezteti.


A petesejt-donációról már egyeztetnek, de más etikai kérdések még a levegőben lógnak a meddőségi ágazatban

Vesztergom Dóra távozása után is sok nyitott kérdés maradt még az állami lombikszektorban. Az elmúlt három évben ugyan sok finanszírozási változást vezettek be, de több, a szakma támogatását is élvező etikai kérdés egyelőre fennakadt a döntéshozókon. Lapunknak az OKFŐ azt is elárulta, hogy hamarosan új meddőségi centrum nyílhat, melynek már keresik a helyét, méghozzá Budapesten. Ez a területi egyenetlenségeken azonban nem fog segíteni.



Rodrigo Ballester, az MCC tanára, „wokebuster”: Mint volt uniós tisztviselő szégyellem magam

Az Orbán-kormányt érő nemzetközi kritikák erőszakosabbak, mint bármelyik magyar kormányzati kampány, az MCC-ben pedig magas szintű a véleménynyilvánítás szabadsága – vallja Rodrigo Ballester, a közpénzzel és részvénycsomagokkal kistafírozott kormányközeli think tank tanára, aki 15 év uniós munka után váltott magyarországi karrierre. Az öt nyelven beszélő szakember magyarul még nem tud, az Orbán-kormány miniszteri biztosaként a kutatás és a felsőoktatás „nemzetköziesítéséért” felel. Mi volt a legnagyobb kultúrsokk, ami itt érte? Miért ezek „élete legjobb évei”? HVG-portré.


Talárt nem visznek, de nem hagyják magukat megfélemlíteni – így készülnek az utcára vonulni a bírák

Példa nélküli demonstrációra készülnek függetlenségükért a magyar bírók jövő szombaton. A megmozdulás hamar kiváltotta a kormány és propagandája rosszallását, pedig a bíráknak a törvény szerint Magyarországon is minden joguk megvan a véleménynyilvánításhoz. Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács volt elnöke úgy látja, a közbizalmat éppen a szőnyeg alá seprés rombolja, pedig a demokratikus jogállam alapvetése a nyílt diskurzus a közügyekről. Endrédy Zoltán, a Magyar Bírói Egyesület elnökségi tagja szerint pedig azért van szükség a kiállásra, hogy minden szükséges feltételük meglegyen a munkához.