Szabó M. István


6+1 alkalmazás okostévére

A tabletek és okostelefonok használatának velejét jelentik a különféle applikációk; lényegében azért használjuk ezeket az eszközöket, mert letölthető szolgáltatások igénybevételre jogosító programokat kezelnek. Az utóbbi években egy teljes iparág épült fel app-gyártásra, és jórészt ebből következik, hogy a gagyi játékok mellett/helyett már valóban szép számmal akadnak gyártó/alkotó jellegű programok (office, képszerkesztő, olvasó stb.) is. A televízió szűz terület, az itteni alkalmazhatóság inkább még a saját videotéka és a „valamivel le kell kötni a gyereket” igény kielégítésig jutott el. Szemlézni a kínálatot azért így is érdemes.


"Egyszerűen kidobták, nekem viszont jó üzletnek tűnt"

Egymást érik a használtruha-üzletek a városban, a second hand modellnek azonban nem feltétlenül kell a divatiparra koncentrálnia. A ráckevei Szépséghibás Áruk Boltja leselejtezett építkezési és barkácskellékeket, új vagy újszerű állapotban lévő működőképes háztartási gépeket kínál nyomott áron a lelkes közönségének. Egy ingatlanos találta ezt a menekülési útvonalat magának, miután bedőlt a teljes építőipari szektor.


Teszt: van már olyan tévé, ami okosabb mint hinné

Az asztali számítógépek elmúlását nemcsak a tablet elterjedése gyorsítja, hanem az is, hogy a Samsung már valóban komolyan gondolja: érdemes a tévébe számítógépet építeni. Leteszteltük az okostévék egyik új arisztokratáját.


Bedöntheti a belföldi fuvarozók felét az e-útdíj

Az e-útdíj nemcsak brutális költséget jelent, de ráadásul előre kell fizetni. Van olyan cég, melynek a hússzorosára nőhetnek az ez irányú kötelezettségei. Amennyiben a tranzitfuvarok zöme is elkerüli az országot, a kormány által tervezett bevételek sem teljesülnek. A fuvarozók még tárgyalnak, a kormány ellentételezést ígér.


Aki milliárdokat fektet be, az biztonságra vágyik

Az energiapiac magánkézben, a brit kormány mégis megtriplázta a megújuló energiás támogatásokat. A szigetországban atomerőművet is építenének, de az elsődleges cél az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák versenyhelyzetének biztosítása. A lakossági energiaárak csökkentéséhez a kulcs az energiahatékonyságban rejlik, mondta a hvg.hu-nak a brit energia- és klímaügyi miniszter. A múlt pénteken Budapesten tárgyalt Edward Davey szerint ennek jogszabályi alapját és ösztönzőit a kormánynak kell megteremtenie.


E-útdíj GPS-alapon: "A 6-os főúton olykor kimarad a jel"

Szakértők szerint nem bonyolult a flottakövető szolgáltatók együttműködésével felépülő rendszer, amit a nagy tömegű tehergépjárművek elektronikus útdíjfizetésének megvalósítására álmodott meg a szakminisztérium. A határidő továbbra is rendkívül szűknek tűnik, akár az együttműködést megalapozó szerződések, akár a technológiai fejlesztések szempontjából nézzük. És akkor még nem beszéltünk az adatbiztonsággal kapcsolatos problémákról.


Akiket fél éven belül kétszer küldött padlóra a kormány

Az egri Molnár-család látszólag minden polgári erénnyel rendelkezik, melyet az első Orbán-kormány kijelölt: megvan a három szoba, három gyerek, négy kerék. A második Orbán-kormány ennek ellenére fél éven belül először a megélhetésüket, majd az újrakezdés esélyét vette el. Esettanulmány egy lokálpatrióta család padlóztatásáról.


"Ha a pénz túl fontossá válik, megváltozik az életünk"

A történetük romantikus filmekbe illő: egy kiugrott festő és egy gyakorló artista pénzt csinál abból, hogy "megadja a szavaknak azt a környezetet, amit megérdemelnek". Az egyedi füzeteket és naplókat gyártó duónak lassan el kell döntenie: hobbi vagy vállalkozás, amit építettek. A kereslet ugyanis nő a Deluxe Dollz-termékekre, a működés azonban a jelenlegi keretek között nem igazán fenntartható. Tanmese hobbikreatívoknak.


Vége a nyugdíjasok ingyenvonatozásának

Hivatalos jegyáremelés nincs, de ettől még a hónap közepétől 5-9 százalékkal többe kerül majd a vonatozás. A gyorsvonati pótdíj a nevével ellentétben nem csak gyorsvonatra vonatkozik. Amire nem, olyan járatból már csak alig néhány maradt, mutatóban.


El lehet menni: "Kibérelek Dél-Angliában egy pubot"

Krisztián egyszer már élt öt évig Angliában. Bár nem tervezte, hazaköltözött, és ha már így alakult, az évek alatt gyűjtött tőkéjét megpróbálta idehaza kamatoztatni. Négyévnyi harc után most visszaköltözik a szigetországba. Tervezhetőbb életet akar.



Vatera és válság: "Az emberek árat keresnek"

Egyre nagyobb az érdeklődés a használt holmik iránt, ami nemcsak a second hand divatüzleteket húzza, hanem az online kereskedelmet is. Bár a Vatera a legismertebb az online boltjai közül, az Allegroup szinte az összes piaci szegmensben jelen van, és piacvezető. A hvg.hu Kolláth Klárát, a cég új ügyvezetőjét kérdezte, aki azt is elárulta, ősszel teljesen megújul a vezető aukciós portál.


Miskolcról indult a Peugeot szuperautó tervezője

Minden akkor dőlt el, amikor Bocsi Attila gyerekként egy Lancia Stratos modellt kapott születésnapjára. Addig nem volt gond, amíg úgy látszott, hogy mint minden fiú, szeret autókat rajzolgatni. De az autódizájner ezt nem is akarta kinőni. És bár ma már tervezőműhelyben a Stratoshoz fogható autócsodák nem születhetnek, ám a gyerekkori álomhoz nagy vargabetűkkel megérkező tervező elégedett.


Kaderják: Nem szorítható tovább a rezsicsökkentés spanyolcsizmája

A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) friss tanulmánya szerint a gáz- és áramszektor a kormány januári lakossági árcsökkentését nagy tragédiák nélkül képes lesz kezelni. Kaderják Péter igazgatónak azonban az energiaszektor magánkézben lévő vállalataira rótt plusz adóterhekről, illetve a további rezsicsökkentési elképzelésekről már egészen más a véleménye.


Dúl a háború a BKV legzsírosabb járataiért

Az már biztos, hogy májusra nem lesznek a Volánbusznak új járművei arra, hogy átvegye a budapesti elővárosi közlekedést. Viszont ha továbbra is keménykedik a nemzeti fejlesztési miniszter, a Budapest környékén lakók igencsak pórul járhatnak, mert a BKV-nak a jelenleg körvonalazódó feltételek mellett nem éri meg csak átmenetileg fenntartania a rendszert. A meccs nagyobb presztízsért és persze a BKV legjövedelmezőbb járataiért folyik.


Orbán titkosította a negyvenmilliárdos üzletet

Nemzetbiztonsági kockázatúnak minősítette a kormány a használatarányos elektronikus útdíj-fizetési rendszer kiépítését. Ezzel Orbán lehetővé tette, hogy a kormány a rövid úton kiválasztott szereplővel építtesse meg a rendszert. A szerződéses részleteket azonban nem kell a nyilvánosság tudomására hozni.



Gilisztaürülékből milliárdok

A Forbes a világ legégetőbb problémáival küzdő vállalkozók elitjébe sorolja Tom Szaky magyar származású vállalkozót, aki vallja: a csokipapír, a chipses zacskó, a kávés kapszula, de még a cigarettahamu is újrahasznosítható, sőt potenciális pénzkereseti forrás. Minden a kóláspalackba töltött gilisztaürülékkel kezdődött. Interjú a TerraCycle alapítójával.