Kamera, hangszóró, mesterséges intelligencia: ilyen lehet a Samsung csodaszemüvege
A Samsung a nyáron mutathatja be a Galaxy Glass néven emlegetett okosszemüvegét, amivel kapcsolatban több részlet és néhány kép is napvilágot látott.
A Samsung a nyáron mutathatja be a Galaxy Glass néven emlegetett okosszemüvegét, amivel kapcsolatban több részlet és néhány kép is napvilágot látott.
HVG
Európa hó- és jégtakarója csökken, a gyors felmelegedés már a kontinens leghidegebb régióit is elérte – állapította meg az ENSZ támogatásával, mintegy száz tudós és szakértő közreműködésével készült European State of the Climate 2025 című jelentés.
MTI
Már nem kell sokat várni az iOS 27 bemutatójára, hamarosan kiderül, milyen új funkciók jönnek majd. Néhány információmorzsa már kiszivárgott.
HVG
Alapjaiban változtathatja meg a programozás világát az egyre ügyesebben kódoló chatbotok megjelenése, a laikusok azonban ne számítsanak arra, hogy ezáltal ők is helyet kaphatnak a nagyok asztalánál. Sőt még a profik körében is történnek katasztrófák.
Mára az interneten megtalálható weboldalak harmada olyan, amit a mesterséges intelligencia hozott létre. Ennek hozadéka és veszélye is lehet. Szakemberek szerint a mérleg egyik serpenyőjében az áll, hogy az AI által generált szöveg pozitívabbá teszi az internetet, és kevesebb a felesleges sallang a megfogalmazásokban.
HVG
Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
HVG
Már a szavak kiejtését is gyakorolhatják a felhasználók a Google Fordítóban, így jobban felkészülhet a valós párbeszédekre.
HVG
Megszűnik a Mircosoft és az OpenAI közötti kizárólagossági megállapodás, így az OpenAI a jövőben más felhőszolgáltatókhoz is beköltözhet.
HVG
A neten terjedő BBC-riport szerint az ukrán elnök egy lopott francia festménnyel a hátterében töltött fel egy videót. A brit közmédia azonban határozottan cáfolja, hogy lenne ilyen riportja, és kiderült, hogy a festményt szándékosan szerkesztették a háttérbe egy dezinformációs kampány részeként.
HVG
Hetvenöt éve, 1951. április 29-én halt meg Ludwig Wittgenstein gondolkodó, a múlt század egyik legjelentősebb filozófusa.
HVG
Japán kutatók arra keresték a választ, mi lehet az oka annak, hogy a macskák teljesen más módon táplálkoznak, mint a kutyák.
HVG
A Google már tesztel egy, a mesterséges intelligenciára épülő keresőt a YouTube-on, amelynek köszönhetően természetes módon lehet kérdést megfogalmazni a rendszernek.
HVG
A Spotify mostantól irányított edzésekkel segíti a mozogni vágyó felhasználókat.
HVG
A 77 éves asszony két botra támaszkodva menekült, amikor egy ukrán drón észrevette.
HVG
Stratos néven épülhet meg az új adatközpont az Egyesült Államokban, amire a szakemberek szerint a Kínával folytatott verseny miatt van szükség.
HVG
A mesterséges intelligencia kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban. A Deloitte friss elemzése szerint a pénzügyi vezetők szerepe alapvetően átalakul, egyre inkább stratégiai döntéshozóként formálják majd a vállalat jövőjét.
HVG
Mesterséges intelligencia teszi okossá azt a ruhát, ami úgy tanítja meg a viselőjét különféle mozdulatokra, például egy addig még nem látott gép kezelésére, hogy megfelelően mozgatja az ember izmait, hozzájárulva a kontextusérzékeny segítségnyújtáshoz. Az ilyen fejlesztések az iparban és később a mindennapokban is új távlatokat nyithatnak az ember előtt.
HVG
Ír kutatók egy speciális vizsgálattal igyekeztek megválaszolni, a kávénak a koffein miatt van-e jótékony hatása a szervezetre.
HVG
Megkezdődött a SOLIS100 elnevezésű, száz napig tartó emberi izolációs kísérlet a Német Repülési és Űrkutatási Központban. A DLR kölni komplexumában zajló programban a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) munkatársai is részt vesznek.
HVG
A szerkesztőségek púpként kapták hátukra a mesterséges intelligenciát, ami hiába hasznos eszköze egy modern újságírónak, ha közben éppen azt a jeget koptathatja, ami egyébként is a legvékonyabb: a hitelességet.