Már a következő nagy frissítés előtt jöhet egy felokosított Siri az iPhone-okra. Az újdonság mögött már a Google technológiája dolgozhat, és az iOS 27-tel további újdonságokra lehet számítani.
Frissítést kapott a Snapchat szülői felügyelet funkciója, így mostantól pontosabb képet kaphatnak a szülők arról, mikor mit csinál a gyerekük az alkalmazásban. És arról is, hogy kivel.
Több ezer elszánt játékos fogott össze nem kisebb céllal, mint hogy „eredeti” nagyságában építsék meg New York tökéletes változatát. Persze nem igazi téglákból, építőanyagokból, hanem a jól ismert Minecraft-blokkokból, és persze nem a fizikai valóságban, hanem virtuálisan.
Kína sikeresen végrehajtotta első fém 3D-nyomtatási kísérletét az űrben, ami jelentős előrelépés az ország Föld körüli pályán végzett gyártási képességeinek fejlesztésében.
Egy „Discombobulator” nevű titkos hangfegyvert használhatott az Egyesült Államok Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogásakor, legalábbis erről beszélt Donald Trump. A valóság azonban árnyaltabb lehet, mint amit az elnök elmondott.
Mintegy 1 milliárd dollár magánadomány érkezett az Európai Nukleáris Kutatási Szervezethez, amely segíthet abban, hogy a fizikakutatás központja továbbra is Európa maradjon.
Úgy tűnik, remek évet zárt a Netflix: 2025-ben rekordbevételt könyvelhetett el, és a vállalat nyeresége meghaladta a Wall Street várakozásait. Hátra dőlni azért mégsem lehet, és épp maga a Netflix figyelmeztetett esetleges viharfelhők megjelenésére.
Jeges hasadékokon ugrált és sötét erdőkben barangolt egy korábbi beharangozó videón egy igen fura lény, egy fémes kentaur. Bár a filmecskét szinte teljes egészében számítógép generálta, a robot mögött álló neves vállalat, a Kawasaki igen komolyan gondolja a megvalósítását.
A digitális világ fejlődése a szolgáltatások terén rengeteg új lehetőséget ad a pénzintézeteknek, de egyúttal minden irányból érkező, folyamatos fenyegetésnek is kiteszi őket. A kibertámadások ma már nem csupán technológiai problémák, hanem valós üzleti és reputációs kockázatot, rendszerszintű zavarokat is jelenthetnek. Hiszen egy-egy ilyen fenyegetés elhárítása nem mindegy, mennyi időt vesz igénybe, és ez idő alatt meddig állnak az adott szolgáltatások. A különböző Cyber Threat Intelligence szolgáltatások mindezeket segítik kiküszöbölni a pénzintézeteknek: arról, mit takar ez az elnevezés és hogyan működik a gyakorlatban, Gerner Viktorral, a One Solutions információbiztonsági csoportjának szakértőjével és Bene Tiborral, a Gránit Alapkezelő informatikai vezetőjével beszélgettünk.
Tömör, megrázó dokumentumfilm mutatja be, mi fogadta a brit hadsereg operatőreit, amikor 1945 áprilisában beléptek a bergen-belseni koncentrációs tábor területére.
Komoly korlátozásokkal jöhet a Microsoft ingyenes Xbox-csomagja, mely ingyenes lesz ugyan, de valószínűleg a legtöbb játékos igényeit nem fogja kielégíteni.
Magyarországon elsőként ültettek be felszívódó érhálót a Pécsi Tudományegyetemen. A korszerű sebészeti eszközt komoly előrelépés azoknak, akiket súlyos végtagi érszűkület és az amputáció veszélye fenyeget.
A mesterséges intelligencia nem megvédi, hanem veszélybe sodorhatja a vállalatokat, ha az emberi döntés kikerül a kiberbiztonsági folyamatokból – figyelmeztet a Sophos legfrissebb előrejelzése. A kiberbiztonsági cég szakértői szerint az egyik legnagyobb kockázata most, hogy a szervezetek túlzottan megbíznak az automatizmusokban, miközben a támadók egyre hatékonyabban használják ugyanazt a technológiát.
Már egyetlen hétig tartó intenzív meditáció is észlelhető változásokat indíthat el az agyműködésben és a vérben, ami arra utal, hogy az ilyesfajta lelki elmélyedés képes sejtszintű változtatásokra – állítják amerikai kutatók.
2018 óta van velünk, formálódik, fejlődik, javul: a deepfake eredetileg olyan mesterséges intelligenciával létrehozott tartalom, amiben valakinek – kezdetben döntően híres emberek – arcát vagy hangját imitálni, cserélni tudják egy másik személyére. Ma már azonban bőven elegendő vizuális adat áll rendelkezésre, így bárki vagy bármi az áldozatául eshet.