Mit jelent, ha egy USB-port piros?

Az egyesn színek speciális képességeket jelölnek az USB-portoknál, bár sajnos nem kötelező ragaszkodni ezekhez. Elmagyarázzuk, mit tud egy USB, ha piros.


Tovább élhet, aki minden nap szán erre 5 percet

A mozgás jó az egészségnek, de a modern világban egyre nehezebb erre érdemi időt szánni. Lehet, hogy nem is kell: elég csak hozzá napi néhány perc. Egy friss kutatás szerint ugyanis akár a napi szokásokban eszközölt legkisebb változások is jelentős pozitív hatással járhatnak.



Beköszöntött a vírusok új kora, a számítógépek mellett a mobilok is egyre nagyobb veszélyben vannak

Az NFC-alapú mobilos támadások száma 87 százalékkal nőtt, a zsarolóvírus-támadások áldozatainak száma pedig már tavaly év közben meghaladta a korábbi éves értéket – ez derül ki az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentéséből. A dokumentum szerint a támadók egyre tudatosabban alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, miközben a zsarolóvírusok, az adathalászat és a mobilos csalások is új szintre léptek.


11 ezer jelentkezőből választották ki az első civil űrutazót, de a biztos halálba repült

Egy hibás O-gyűrű és a NASA elképesztő felelőtlensége kellett, hogy 1986. január 28-án megtörténjen az űrrepülés addigi legnagyobb szerencsétlensége, a Challenger űrrepülőgép felrobbanása. Az amerikai űrsiklóprogramban elkészült második jármű az indítása után 73 másodperccel semmisült meg, a katasztrófának 7 áldozata volt, 14 gyerek vesztette el apját vagy anyját. A tragédia közvetlen oka egy rossz tömítőgyűrű volt, és sokan feleltek azért, hogy akkor és ott ezt használták. Egy Nobel-díjas fizikusnak köszönhető, hogy a katasztrófa körülményeit minden részletre kiterjedően feltárták.




Saját lábon, saját kézben: itt a Microsoft új AI-chipje

A Microsoft élesítette második generációs AI-chipjét, a Maia 200-at. Ezt a chipet a felhasználók sosem látják majd közvetlenül, de minden AI-válasz mögött ott dolgozhat. Potenciális alternatívája lehet a felhőalapú riválisok, az Amazon és a Google kínálatának.


Az 50 és 60 évesek sok mindenben éppen a csúcson vannak

A hatvanéves kor sokak szemében egyenlő az öregséggel, ezért sokan félve tapossák már az ötvenes éveiket is. Ausztrál kutatók szerint azonban nincs ok az aggodalomra, ugyanis nem kevesen vannak, akiknél a hatvanhoz közeli évek jelentik az általános pszichológiai működés csúcsát.





Ez is az AI-forradalom része: már nem az Apple a TSMC legnagyobb ügyfele

Hosszú éveken át az Apple volt a tajvani félvezetőgyártó, a TSMC legnagyobb ügyfele. Azután berobbant a mesterséges intelligencia, amelyik ezt a kapcsolatot is megbolygatta. Az AI-k számára szükséges GPU-k iránti kereslet ugyanis akkora lett, hogy helycsere történt, és immár az Nvidia adja a legtöbb megrendelést a TSMC-nek.






Tovább folytatja az adatgyűjtést az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás miatt

Megerősítette az Európai Bizottság, hogy további adatgyűjtést folytat a Tiktok ellen a romániai 2024-es és 2025-ös választások befolyásolása miatt. Az első, 2024 decemberében érvénytelenített választás kivizsgálásáról néhány nappal a román alkotmánybíróság határozata után döntött a Bizottság. Akkor Ursula von der Leyen úgy nyilatkozott, arra utaló jeleket látnak, hogy külföldi erők befolyásolták a román elnökválasztást.