Szeptemberre felmérik a nemzeti kutatói infrastruktúrát

Megkezdődött a nemzeti kutatói infrastruktúra felmérése, az adatokat összegző regiszter szeptemberre készül el a Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Fejlesztési Utiterv (NEKIFUT) projekt keretében - jelentette be Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.

  • MTI MTI
Szeptemberre felmérik a nemzeti kutatói infrastruktúrát

A projekt célja a magyar kutatási infrastruktúra helyzetkép feltárása, adatbázis készítése, a döntéshozatali munka elősegítése. Az 50 millió forintba kerülő programot az innovációs alapból finanszírozzák.

Kroó Norbert, a projekt irányító testületének elnöke elmondta, hogy minden kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézetnek kérdőívet küldtek ki, amelyben rákérdeznek a fejlesztési elképzelésekre is. Hangsúlyozta: a kutatás-fejlesztés-innováció a válságból való kilábalás egyik fontos eszköze lehet, példaként említette Svédországot, ahol jelentős mértékben növelték az e célra fordítandó összeget.

Molnár Károly hangsúlyozta: a regiszterrel kiszűrhető lesz a  párhuzamosság, és más kutatóintézetek munkatársai is - meghatározott feltételek mellett - használhatják az infrastruktúrát. Mint mondta: versenyképes gazdaság versenyképes kutatás nélkül nem létezik. A kutatási háttér segít a képzett munkaerő megtartásában is - tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a kutatóintézeteknek érdeke, hogy szerepeljenek az adatbázisban, amely akár megrendelést is hozhat számukra. Az adatbázis kialakítása, a hazai kutatási infrastruktúra pontos ismerete javíthatja a kutatóintézetek pályázati esélyeit az európai uniós tendereken - vélekedett a miniszter.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a felmérés eredményét szakmai műhelyekben vitatják meg, az ott elhangzott információkkal segítséget nyújtanak majd a kutatás-fejlesztési stratégia kialakításában.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.