Az ember genetikai kódja első vázlatának elkészültét követően az International HapMap elnevezésű projekt genetikusai 2002-ben elkezdték feltérképezni a géneket, és meghatározni azokat, amelyek szerepet játszanak az összetett betegségek kialakulásában. Erőfeszítések történtek az emberiség korai mozgásainak leírására is, jelesül annak meghatározására, hogy miként vándorolt el az ember 50 ezer évvel ezelőtt Afrikából, hogy aztán eljusson a bolygó valamennyi sarkába - miközben mindennek nyomai fellelhetők egyes génekben.
2000. június 26-án két kutatócsoport - egy több ország által támogatott nemzetközi konzorcium és a Craig Venter által vezetett magánvállalkozás - megerősítette, hogy sok milliárd dolláros versenyre kel annak érdekében, hogy leírja az emberi DNS-t, amit Bill Clinton akkori amerikai elnök a történelmet megváltoztatni képes "mélyreható új tudásként" üdvözölt. A mérföldkőnek számító esemény óta világszerte dollármilliárdokat fordítottak genomikai kutatásokra, ám az orvoslás remélt aranykorát ezidáig nem hozta el.
Rávilágított azonban az ember múltjára. A kutatók eddig több mint 3 ezer ember genetikai állományát határozták meg, a minták a világ 121 afrikai populációjából, négy afrikai-amerikai közösségből, valamint hatvan nem-afrikai csoportból - ideértve az európaiakat is - származtak. A genetikusok megállapították, hogy az afrikaiak genetikai sokszínűsége nagyobb, mint a világ bármely más populációjáé. Igazolták a modern ember afrikai eredetét, a "kirajzás" a mai Dél-Afrika és Namíbia közti területről indulhatott.
A neandervölgyi és a modern ember genomjának összehasonlításával demonstrálták a két faj közti keveredést is, és megtalálták az emberre az evolúció folyamán jellemző egyéni genetikai nyomokat. Egy júniusban közzétett tanulmány feltárta a zsidó diaszpóra megkülönböztethető, közös genetikai elemeit is.
Hatalmas lehetőséget látnak a tudósok az egyre szaporodó genomtérképek használatában. A leírt teljes genomok számának rohamos növekedését a szekvenáló (elemző) készülékek fokozott ütemű fejlődése, ezáltal az eljárás olcsóbbá és gyorsabbá válása szolgálja.
A Humán Genom Programban még mintegy hárommilliárd dollárba került a 3 milliárd bázispár meghatározása, a teljes térkép 2003-ra készült el. Ma már 5 ezer dollár körüli ajánlatot is adnak egyes DNS-meghatározásra szakosodott amerikai genomikai cégek.
A DNS-szekvenálás elérhetőbbé válása következtében egyre több állat- és növényfaj genetikai állományát is megrajzolják, eddig 3800-nál több élő szervezet teljes genomtérképe készült el.
A humán genom meghatározásának tizedik évfordulóját ünneplik a tudósok
Az emberi genom első meghatározása óta eltelt évtizedben nagyot haladt előre a tudomány az emberiség eredetének és evolúciójának megértésében, bár a géntérképek orvosi alkalmazásai még szűkre szabottak.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Volt munkásszálló, bankfiók és bútoráruház, de a dupla eszpresszó emlékét semmi nem söpörte el
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.