Rákosi leváltása: már ’56 nyarán feltűnik a kádári elit
A kommunista sajtóban általában a sorok között kellett olvasni, és az elejtett megjegyzésekből lehetett a valós folyamatokra következtetni. Nem volt ez másképp Rákosi Mátyás leváltásakor sem, igaz, kissé nevetséges formában. Ugyanis ebben az esetben a sorok között „elrejtett” információ nyomtatott nagybetűkkel kiemelve szerepelt a szövegben: párthatározat „RÁKOSI MÁTYÁS ELVTÁRS FELMENTÉSÉRŐL”.
Jóllehet a Szabad Nép, a pártlap főcíme csak ennyi volt: „Pártegységgel a szocialista demokráciáért”, alatta pedig ez szerepelt: „A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ülése”, az 1956. július 19-ei lapszám nevezetes marad. Hiszen ebben ismertették az állampárt, az MDP Központi Vezetőségének (KV) határozatát Rákosi felmentéséről.
Gyorsan felrakták egy moszkvai gépre
A KV 1956. július 18-án kezdte meg többnapos ülését, de a legfontosabb kérdésen – alighanem moszkvai nyomásra is – már az első napon, sőt, az első napirendi ponttal túl akartak lenni. Ez a kérdés nem volt más, mint Rákosi Mátyás leváltása.
A szervezésre jellemző, hogy a szovjet delegáltak már hetekkel korábban elkezdtek Moszkva és Budapest között ingázni, a magyar pártvezetők pedig már 1956 tavaszától rendszeresen mentek raportra Moszkvába. Rákosit pedig leváltása után egy nappal felrakták egy moszkvai gépre, és többet nem látta Magyarországot.
Bár Hruscsovék időnként ingadoztak, bizonytalan utasításokat adtak, az év első felének főbb irányvonala mégis a desztalinizáció, a személyi kultusszal való leszámolás volt. 1956 volt ugyanis az SZKP, a szovjet kommunista párt XX. kongresszusának éve, amikor Hruscsov elmondta híres titkos beszédét, amelyben leleplezte a sztálini diktatúrát. (Ez persze nem azt jelentette, hogy Hruscsov egy megrögzött demokrata lett volna. Az első titkár leginkább hatalomtechnikai okokból desztalinizált, hiszen ő maga is részese volt a véres törvénysértéseknek.)
A Magyar Dolgozók Pártja legfelsőbb irányító szervének, a Politikai Bizottságnak - vagyis az ország legfontosabb döntéshozó testületének - a tagjai és póttagjai voltak 1956 július 18-án: Apró Antal, Ács Lajos, Gerő Ernő, Hegedüs András, Hidas István, Kádár János, Kiss Károly, Kovács István, Marosán György, Mekis József, Révai József, Szalai Béla, Bata István, Gáspár Sándor, Piros László, Rónai Sándor.
Rákosi igyekezett egy darabig
Ezt Magyarországon kezdetben maga Rákosi elvtárs akarta levezényelni. Ő, aki magát Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványaként aposztrofálta évekig, még nyilvánosan is elismerte például a koncepciós perekért a felelősségét 1956 tavaszán. Úgy gondolta, ezzel eleget is tett a moszkvai igényeknek, és hatalmon maradhat.
Ám az országban egyre csak nőtt az elégedetlenség, különösen a Petőfi Kör vitái nyomán vált tarthatatlanná Rákosi helyzete, nyíltan kimondták a fiatal baloldali értelmiségiek, hogy változást akarnak és demokráciát. Érzékelték ezt a szovjetek is, akiknek valamilyen megoldást kellett találniuk. A magyar pártvezetők között ugyan jelentős nézeteltérések voltak, de a moszkvai ukázok hatására általában ezeket félretették. Jól bizonyították ezt a személyi kultusz legsötétebb évei is 1949 és 1952 között, de hasonló volt a folyamat a „desztalinizációnál” is.
Hegedüs és Gerő szerepe
Ezt mindennél jobban bizonyítja a Szabad Nép július 19-ei cikke, amely a KV előző napi üléséről szóló közleményeket és az ülésen elhangzó beszédeket ismertette. Ezekből ugyanis kiderül, hogy a leváltott Rákosi leghűbb embere, a fiatal Hegedüs András miniszterelnök és maga Rákosi adták elő téziseiket a „megújulásról”. Ugyanezt támasztja alá, hogy Sztálin egy másik megbízható magyarországi kiszolgálója, Gerő Ernő követte Rákosit a pártvezéri poszton.
A cikk szerint a „Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége július 18-án összeült. Az ülés napirendjének első pontján szervezeti kérdések szerepeltek. A napirend előadója Hegedüs András elvtárs volt. A napirend első pontjához a Központi Vezetőség az alábbiakat határozta:
RÁKOSI MÁTYÁS ELVTÁRS FELMENTÉSÉRŐL
A Központi Vezetőség megállapítva Rákosi Mátyás elvtárs érdemeit a magyar és a nemzetközi munkásmozgalomban a magyar nép jobb jövőjéért, a szocialista Magyarországért vívott harcban, egyetért Rákosi elvtárs levelében foglaltakkal és saját kérelme alapján felmenti őt politikai bizottsági tagsága, és a Központi Vezetőség első titkári tisztsége alól.”
Mindezek után a „Központi Vezetőség első titkárává egyhangúlag Gerő Ernő elvtársat választotta meg”. A testület döntött „önmaga” kiegészítéséről is, amit a kommunista párt szervezeti szabályzata tett lehetővé.
Így a KV rendes tagjává kooptálták: „Matusek Tivadar és Molnár Ernő elvtársakat, a Központi Vezetőség póttagjait, továbbá: Földes László, Hazai Jenő, Horváth Imre, Kádár János, Kállai Gyula, Marosán György és Mező Imre elvtársakat.” A Központi Vezetőség póttagjaivá kooptálták Fock Jenőt, Hajdu Józsefet, Horváth Jánost, Kukucska Jánost, Németh Károlyt és Rudas Ernőt.
A PB új tagjai: Kádár és későbbi vezetőtársai
A legfőbb döntéshozó testületet is kiegészítették az ülésen: „A Központi Vezetőség a Politikai Bizottság tagjaivá választotta: Kádár János, Kiss Károly, Marosán György és Révai József elvtársakat. Kádár János elvtársat egyúttal a Központi Vezetőség titkárává választotta. A Központi Vezetőség a Politikai Bizottság póttagjaivá választotta: Gáspár Sándor és Rónai Sándor elvtársakat.”
A névsort nem véletlenül idéztük fel a legapróbb részletekig. 1956 nyarán ugyanis hiába lett a színtelen és nem túl széles látókörű Gerő Ernő a párt vezére, elitváltás történt az MDP-ben. A párt felső vezetésébe, a Politikai Bizottságba (PB) bekerültek azok a másod- és harmadvonalbeli kommunisták, akiket valamilyen formában félreszorítottak a személyi kultusz idején. Szó sem volt azonban a valódi pártellenzék, a Nagy Imre körül szerveződő csoport beemeléséről a hatalom berkeibe. (A reformer Nagy Imrét 1955-ben mozdították el a miniszterelnöki posztról, és fosztották meg párttisztségeitől.)
Hegedüs felszólalása Nagy Imre ellen
Sőt Hegedüs András, a PB rákosista tagja, miniszterelnök igyekezett Rákosi leváltásának hatását minimalizálni, a Szabad Nép így idézte a KV mondott beszédét: „Fel kell készülnünk azonban arra, hogy most az ellenség, sőt egyes ingadozó elemek is fel akarják majd használni Rákosi elvtárs felmentését zavarkeltésre, előfordulhat, hogy ugyanezt megkísérlik Nagy Imre körül csoportosuló jobboldali elemek is. Résen kell lennünk, és minden zavarkeltő kísérletet a leghatározottabban vissza kell utasítanunk. Minden erőnkkel erősítenünk kell pártunk egységét és fegyelmét!”
Így aztán nyilvánvaló, hogy még ha olyanok is kerültek 1956 júliusában a magyar kommunista párt csúcsvezetésébe, akiket Rákosi börtönbe vetett – például Kádár János is ilyen volt – ezek az '56 nyarán (újra) felemelkedő politikusok többé-kevésbé hűen kiszolgálták korábban és később is a moszkvai igényeket. Legfeljebb a rugalmasságuk volt nagyobb, öntörvényűségük volt kisebb Rákosihoz képest.
Vagyis ez az '56 nyarán bekövetkezett elitcsere valójában a novemberben a szovjet tankok által Magyarország nyakára visszaültetett elit első megjelenését mutatta. Persze, azt akkor még senki sem sejthette, hogy a Nagy Imre-csoport forradalombeli párnapos uralma után a legtöbb júliusban kinevezett vezető az új kommunista egypárt, az MSZMP vezetésébe is bekerül.
Gerő mellett a másik nyertes: Kádár
Az 1956. júliusi újonnan hatalomba kerültek névsora önmagáért beszél: a Rajk-perben dicstelen szerepet játszó, de később Rákosi börtönét is megjárt Kádár János 1956 nyarán lett újra a felső vezetés tagja (a negyvenes évek végén már volt hasonló pozíciókban egyébként). Kádár PB-tag, KB-titkár és KV-tag lett, Gerő Ernő mellett ő volt a nagy nyertese a júliusi elitcserének.
De ha a többieket nézzük, akkor még egyértelműbb a későbbi MSZMP-s, illetve kádári elit térnyerése: „Hobo”, a zenész apukája, Földes László bekerült ugyanis 1956 nyarán a Központi Vezetőségbe, majd a Kádár-korban évekig belügyminiszter-helyettes lesz. Az ő 1956-os forradalom idején játszott szerepe, különösen az úgynevezett Katonai Bizottságban végzett tevékenysége lezáratlan kérdés a magyar történelemben.
Kállai, Marosán és Fock
A szintén újra a hatalomba visszakerülő Kállai Gyula, akit Kádárral nagyjából egy időben tartóztattak le 1951-ben, szintén fontos pozíciókat kap akkor, amikor az MSZMP élén már Kádár János áll majd. Kállai 1965-67 között még miniszterelnökként is dolgozott, de volt a kormányfő helyettese és az Országgyűlés elnöke is a hatvanas-hetvenes években.
Az ötvenes évek elején letartóztatott Marosán György 1956 júliusában újra bekerült a legfelsőbb vezetésbe, a PB-be és a KV-ba is. Ő majd Kádár egyik legfőbb szövetségese lesz 1956-ban és azután pár évig. Államminiszteri posztot tölt majd be. A keményvonalas Marosán azonban egyre kínosabbá válik a hatvanas években, a konszolidáció idején, Kádár számára. Marosán így nagyjából Földes Lászlóval egyidőben került ki a belső körből, és 1962-től egyfajta belső emigrációba vonul, hivatalos tisztségeit elveszti.
1956 júliusában még nem túl jelentős pozícióhoz jutott Fock Jenő, ő a KV-nek akkor még csak póttagja lesz, így a kádári elit egy másik hullámába kapcsolódik majd be, amikor a Földes-Marosán-féle keményvonalasok háttérbe szorulnak. Fock a „kádári reformkor”, a hatvanas évek második fele és a hetvenes évek eleje meghatározó politikusa lesz. Fock miniszterelnöksége idején indul az a gazdasági reform, amelyet sokan Nyers Rezső nevével kötnek össze. (Talán nem véletlen: Nyers Rezső éppen 1956 júliusában lesz a magyar kormány tagja, élelmiszeripari miniszterként.)
Tipikus kádári vezető lesz viszont Németh Károlyból. A szürke politikus megtestesíti a kádári bürokrata-elitet. Mindig fontos pozíciókban lesz, de sosem derül ki, hogy pontosan mit csinált. 1956 júliusában a KV póttagjává kooptálták, és sokan inkább Fockhoz hasonlóan a nyitottabb, kevésbé keményvonalas irányzathoz kapcsolják. Németh karrierje csúcsára a nyolcvanas évek második felében jut, amikor az MSZMP főtitkár-helyettese lesz Kádár János alatt.
Gáspár és Rónai
E két politikus 1956 nyarán a PB póttagjává lett, így nagyon fontos posztot szereztek a pártvezetésben. Kettejük pályája különleges, hiszen amíg kommunizmus volt Magyarországon, és amíg aktívan politizáltak, szinte mindig pozícióban voltak. Gáspár mögött alighanem rendkívül erős szovjet támogatás húzódott, szakszervezeti vonalon évtizedekig volt csúcsvezetői állásokban, még a nemzetközi kommunista mozgalomban is.
Rónai alighanem hasonló okokból volt végig irányítói tisztségekben, de kevésbé meghatározó személyiség lévén ő az Országgyűlés élén állt a legsötétebb ötvenes évektől kezdve a hatvanas évekig, nyugdíjba vonulásáig. Gáspár ugyan egy időben szervezkedett Kádár ellen, de a párt első embere mégis jó viszonyban maradt vele, és alighanem a szovjet háttér miatt sem mozdította el Gáspárt a hivatalos szakszervezeti mozgalom, a SZOT éléről. Gáspár az összes kommunista párt vezető szerveiben funkciót kapott 1946 óta: a Magyar Kommunista Párt, az MDP és az MSZMP csúcsszerveiben is tisztségeket töltött be.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Mementó 1956: a titkos Hruscsov-beszéd
Nyikita Szergejevics Hruscsov megítélése máig nagy viták tárgya: ő számolt le a sztálinizmussal a Szovjetunióban, de aztán bele is bukott ebbe a kísérletbe, illetve abba, hogy maga sem volt mentes az önkényeskedéstől. 1956 februárjában mindenesetre történelmi jelentőségű, de titkos beszédet mondott a szovjet állampárt kongresszusán.
Átadták hazánk hatodik leghosszabb folyóját
1956 nyarán adták át a Keleti-főcsatornát, amely Tiszalöktől kezdve a Tiszát és a Berettyót kötötte össze csaknem 98 kilométeren át. A kommunista pártlap, a Szabad Nép úgy ünnepelte az eseményt, mint hogy "átadták rendeltetésének" az ország hatodik leghosszabb folyóját.
"A marxista szellem napvilága ragyog fel hétről-hétre"
1956 júniusában úgy tűnt, hogy Magyarországon a kommunista pártvezetés hagyja a demokratikus átalakulást. A Szabad Nép, a kommunista pártlap hatalmas cikket jelentetett meg a Petőfi Körről, amelynek vitáiról kifejezetten kedvező hangnemben, dicsérőleg nyilatkozott. Pár nap múlva azonban vészesen megfordult a politikai irányvonal, újra a sztálinisták vettek lendületet, és egy héttel később már felléptek a demokratikus kezdeményezések ellen.
Hatalmas viharokkal indult a nyár ötvenöt éve is
Ötvenöt évvel ezelőtt is rendkívüli volt az időjárás Magyarországon: a január enyhe, a február roppant hideg, majd márciusban áradások jöttek, júniusban pedig viharszezon és hihetetlen lehűlés következett: 1956. június 22-én például Pécsett egész nap a 10 fokot sem érte el a hőmérséklet.
Három beszéd, amely megváltoztatta a XX. század menetét
A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán, 1956 februárjában három fontos és új hangvételű beszéd is elhangzott. Az első kettő nyilvános volt, Hruscsov és Mikojan tartotta, a harmadik - a Sztálint igazán leleplező - titkos. Világszerte ez a harmadik, szintén Hruscsov által elmondott szónoklat vált ismertté, miközben a történelem alakulásából jól látható, inkább az első két beszédre, na meg talán a „plusz egyre”, a sztálinista Molotov egyik felszólalására kellett volna például a magyaroknak is jobban figyelniük 1956-ban.
Mementó '56: kísérleti magyar banán Pesten, beszédértő írógép Párizsban
Magyarország végzetes technológiai és technikai lemaradását jól szemlélteti, hogy míg 1956 nyarán nálunk a fertődi "kísérleti banán" pesti felbukkanása okozott szenzációt, Párizsban már a "gépíró nélküli írógépeket" tesztelték, vagyis mesterséges intelligenciát fejlesztettek.
Tavaszi mementó: a Führer ígéretére várva
Mementó-sorozatunk tavaszi összeállításában két évtized három különböző tavaszkezdetére tekintünk vissza. 1941 és 1956 márciusa nehezen indult, vészjósló hírekkel. Ezzel szemben 1961-ben egy nyugodtabb időszak kezdetének tekinthető – még az időjárás szempontjából is.
Mementó 56: a Petőfi Kör betiltása
A Petőfi Kör 1956 tavaszától a demokratikus törekvések "melegágya" volt, amit a kommunista vezetés '56 júniusáig tűrt meg. A Petőfi Kör legnevezetebb rendezvénye az úgynevezett sajtóvita volt, amelyen gyakorlatilag kimondták, hogy a szocialista rendszer rossz. A kört ezek után betiltotta a belügyminiszter, de a demokráciát követelő fiatalokat ezzel már nem lehetett megállítani.
