Különleges bolygót fedeztek fel ausztrál csillagászok a galaxisunkban: az új bolygó jóval sűrűbb, mint bármelyik másik korábban ismert, és többségében szénből áll - írja a Reuters a Science on Thursday tudományos lapra hivatkozva. A bolygó sűrűsége miatt a tudósok úgy vélik, a szénnek kristályosodnia kellett, eszerint pedig a bolygó nagy része feltehetőleg gyémántból áll.
Matthew Bailes, a melbourne-i műszaki egyetem csillagásza elmondta, a vizsgálatok alapján nagyon valószínű, hogy egy hatalmas gyémánt kering kétóránként egy csillag körül olyan szűk pályán, hogy akár a mi naprendszerünkben is elférhetne.
A gyémántbolygó mintegy négyezer fényévnyire van a Földtől, és a tudósok úgy gondolják, egy egykori hatalmas csillag maradványa lehet, amely végül elvesztette a külső rétegeit és csak egy kis pulzárként, apró, halott csillagként maradt meg. Ekörül kering a gyémántbolygó, két óra tíz perc alatt téve meg az utat.
A szén mellett az újonnan felfedezett bolygó úgy tűnik oxigént is tartalmaz, de feltehetőleg csak a felszínén. Az azonban, hogy hogyan is nézhet ki a furcsa gyémántvilág közelről, egyelőre rejtély.