Senki sem fogja megtalálni az így elrejtett jelszavait

Sokféleképpen rejthetünk el fontos dokumentumokat a gépünkön, azonban ha hangfájlnak álcázzuk, nemigen fognak rátalálni.

  • hvg.hu hvg.hu
Senki sem fogja megtalálni az így elrejtett jelszavait

Ha valóban el szeretnénk rejteni egy számunkra fontos állományt, például jelszavaink listáját (hiszen ki tudja fejben tartani valamennyit), érdemes segítségül hívnunk a DeepSound nevű ingyenes programot. A segítségével ugyanis hangfájlba (wav vagy flac) ágyazhatjuk azt a fájlt, amit el szeretnénk rejteni az idegen szemek elől.

A program letöltése (innen), telepítése, majd indítása után egy áttekinthető felület fogad bennünket. Itt mindenekelőtt ki kell választanunk azt a meghajtót, ahol a megfelelő hangfájl található. Álljunk erre rá, majd nyomjuk meg a jobb egérgombot, mire előbukkan egy helyi menü. Innen kiderül, hogy az F2 lenyomásával választhatjuk ki, hogy melyik fájlt (fájlokat) szeretnénk titkosítani. Kattintsunk rá erre, majd az Encode feliratra. Ekkor a Settings  (Beállítások) ablakban akár jelszóhoz is köthetjük a fájl majdani visszanyerését.

A kódolási folyamat pillanatok alatt végbemegy. Ezután akár ki is törölhetjük eredeti helyéről a „titkosított” fájlt, az ugyanis ott lapul a hangfájlban, s csak mi tudjuk, hogy ott van. Ha vissza akarjuk kapni, egyszerűen álljunk rá a hangfájlra a DeepSound ablakában, és a jobb egérgombos menüből válasszuk az Extract secret file opciót.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.