szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rekordszámú résztvevővel zárt a Smartmobil ’13 konferencia, ahol bluetoothos záralkalmazás lett a legmenőbb startup ötlet. A szakemberek szerint Magyarországon az ötletek minősége mellett a kivitelezés is rendben van, de az üzleti tudás hiányzik.

Az IBlueOpen magyar fejlesztésű app lett a legjobb startup ötlet a hazai és nemzetközi tőkebefektetőkből álló szakmai zsűri szavazatai alapján a Smartmobil ’13 konferencián. A csütörtökön Budapesten megrendezett mobiltechnológiai rendezvény gerincét jelentő startup programra többtucatnyi induló tech cég jelentkezett hazánkból és a régióból. Az előszűrés után a tíz legígéretesebb csapat prezentálhatta fejlesztéseit a helyszínen, melyek közül a kockázati tőkés nagyágyúk az ajtónyitásra, valamint immobilizerként is használható alkalmazást találták a legígéretesebbnek.

A Magyar Telekom főtámogatásával már negyedik alkalommal megrendezett Smartmobil konferencia a mobilipar legjelentősebb szakmai rendezvénye Magyarországon, melyre idén rekordszámú, közel ezer látogató volt kíváncsi. Az idei esemény kiemelt célja az volt, hogy Budapestre irányítsa a nemzetközi startup kockázati tőke figyelmét, és ezzel lökést adjon a hazai mobiltechnológiai fejlesztő közegnek. Ennek megfelelően számos jelentős tapasztalattal bíró nemzetközi befektető cég képviselője érkezett a konferenciára, hogy megossza tapasztalatait a résztvevőkkel, illetve egy verseny keretében elbírálja a bemutatkozó startupokat.

Játékhelikoptertől az útnyilvántartásig

Az előválogatás során a számos jelentkező közül választották ki azt a tíz projektet, amelyek a rendezvény keretében bemutatkozási lehetőséget kaptak. A fejlesztések az okostelefon felhasználási lehetőségeinek igen széles skáláját reprezentálták: a mobillal irányítható mini játékhelikoptertől, a nyelvtanuló alkalmazáson keresztül az útnyilvántartó szolgáltatásig számos érdekesség került színpadra. A tizenöt perces prezentációk után a hazai és külföldi kockázati tőke-befektetőkből álló zsűri feltehette esetenként igen kemény, üzleti szempontú kérdéseit a fejlesztőcsapatoknak.

Minek a kulcscsomó, ha zsebben a mobil?

A szakmai grémium szavazatai alapján az IBlueOpen elnevezésű bluetoothos záralkalmazás lett a legjobb a bemutatott fejlesztések közül. Az applikáció segítségével a speciális, például garázsajtókon használt elektromos zárak egyszerűen, okostelefonunk segítségével zárhatók-nyithatók. A rendszer továbbá alkalmas arra is, hogy járművünk – gépkocsi, motorkerékpár – immobilizerét is feloldja megfelelő „betanítás” után. Az alkalmazás tehát lehetővé teszi, hogy elfelejtsük a kulcscsomónkat, és helyette a mobileszközünk segítségével jussunk be otthonunkba, vagy indítsuk be az autónkat. A fejlesztés mögött a BlueClickHome nevű csapat áll, akiktől már nem ez az első otthon-automatizálási termék. A cég fejlesztette ki a bluetoothos izzószínező alkalmazást is.

„Van kraft a magyar fejlesztőkben, de hiányzik az üzleti tudás”

A verseny, illetve a korábbi tapasztalataik alapján az eseményen részt vevő külföldi tech kockázati tőke-befektetők egyöntetű véleménye az volt, hogy ötletekben és a kivitelezés minőségében jól állunk, viszont a legtöbb esetben hiányzik a „gyilkos ösztön”, az az üzleti szemlélet és tudás, ami ahhoz szükséges, hogy egy tech projekt kinője magát, és a világpiacon is életképes és profitábilis legyen.

„Nagyon izgalmas dolgok zajlanak jelenleg Magyarországon, kialakult egyfajta pezsgés Budapesten a technológiai színtéren. Fontos katalizáló szerepet játszanak ebből a szempontból a már világhírt és globális üzleti sikereket elért vállalkozások, mint például a Prezi.com, vagy az NNG, melyek szintén magyar tulajdonú startup cégből váltak jelentős piaci szereplővé. A kelet-közép-európai régióban még Észtország az, ahol hasonló folyamatok zajlanak, ott a Skype és a mögötte álló fejlesztőcsapat sikere tolt egy nagyot a szektor szekerén. A nagy kihívás az, hogy a rengeteg ügyes fejlesztőcsapat hogyan hódítsa meg a világot. Ehhez szükséges véleményem szerint a nemzetközi üzleti tapasztalat, amit például egy kockázati tőke-cég tud behozni. Éppen ezért a további fejlődéshez nagy szükség van az olyan eseményekre is, mint a Smartmobil, mely összehozza a helyi és nemzetközi szereplőket” – mondta el James Wise, a kétmilliárd eurónyi kockázati tőkét kezelő Balderton Capital képviselője, mely korábban olyan cégekbe fektetett be, mint a MySQL, vagy a Betfair.com.

Kiválasztották az év alkalmazását is

A SanomaMedia támogatásával a Smartmobilon adták át az Év Alkalmazása díjat is, melyet a Köpönyeg.hu időjárás-előrejelző app nyert el a szakmai zsűri, illetve a netes közönség szavazás alapján. A legjobb öt közé bekerült még a PubHunter nevű kocsmakereső szolgáltatás, egy traffipax-vadász alkalmazás, egy nindzsás játék, valamint a Koin nevű családi költségvetést tervező app is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!