szerző:
Tamás Pál
Tetszett a cikk?

A technológiai átrendeződés megtanít bennünket valami másra, újra, eddig nem ismertre és annak működtetéséhez, előállításához bizonyára új emberi munkaerő is szükséges lesz. Tamás Pál szociológus hozzászólása a robotokról és új technológiákról szóló cikkeinkhez.

Mi vár ránk, mit kéne tenni?
A Beszélgetések a jövőről ötletgazdái a The Economist Open future cikksorozata hatására jutottak arra, hogy Magyarországon is meg kellene vitatni, milyen lehetőségeink vannak a következő évtizedekben. A HVG-ben és a hvg.hu-n fél éven át szakmai vita folyik egy-egy kiemelt témáról. A sorozat utolsó hónapjában a vita középpontjában a geostratégia, illetve a külpolitika áll. Szóljon hozzá ön is kommentben, vagy küldje el véleményét a [email protected] címre!
Friss cikkek a témában

A robotvita nem a gépekről, hanem az emberi munkáról szól. S egyes esetekben arról, hogyan integráljuk magunkat a világba, ha a hagyományos munka valamiképpen erre már nem lesz használható. S kezdjük beleélni magunkat egy “munka nélküli”, vagy a “munkát követő” társadalomba.

A dolgot tovább bonyolítja, hogy úgy teszünk, úgy beszélünk, mintha egyébként valamilyen új, eddig nem ismert technológiákról lenne szó. És elfelejtjük, hogy szóról szóra ezeket a jelszavakat, ígéreteket, félelmeket már megfogalmaztuk Amerikában az ötvenes évek végén, Európában pedig inkább a 60-as évek közepétől, végétől. De akkor nem robotokról, mesterséges intelligenciáról, hanem “automatizálásról” beszéltünk.

Az akkori ígéretekből valami teljesült, sokkal több nem, vagy nem úgy, nem abban az időtávban, ahogy erről akkor szó volt. Az ipar siker-kudarc hányadait itt senki sem magyarázta, közben az ipar új ígéreteket és beruházási igényeket fogalmazott meg, s ehhez új “forradalmakat” hirdetett. Ezek végül már összefolytak. Számolgathatunk a “harmadikról”, a “negyedikről” sőt különböző felesekről is.

Nehézségek

Mindeközben három meghatározó nehézségről nem esik szó. Először is, az ipari országokban hosszú évek óta vannak bajok a termelékenység növekedésével. Nyilvánvalóan megbomlott a kapcsolat a beruházások és a jelenlegi ipari eredmények között.

Másodszor. Az ipari intelligencia hihetetlen növekedése mellett semmiféle új fordulat nem látszik a klímaprobléma eddig nem ismert technológiai kezelésében a világgazdaságban (lásd például a számtalan hasonló számítás közül a IIASA és több tucat nagy nemzetközi fejlesztő ügynökség közös nagy jelentését másfél hónappal ezelőtt a “Világról 2050-ben”), s itt az iparirányítás egészének minőségével van baj. Harmadszor:

Úgy teszünk, mintha (szinte) kizárólag a pénzért dolgoznánk, de hát ez nyilvánvalóan nem így van,

a munkakörök (feladatok, vállalások) kötnek oda a világhoz, ezeken a pontokon keresztül érintkezünk másokkal, definiáljuk magunkat. Jutunk hozzá ellátásokhoz, társadalombiztosításhoz. Egyébként miközben programként munkaidő-rövidítésről, szabadidő-növelésről beszélünk, egyre többféle munkát igyekszünk hivatalosan is munkának elismerni (házimunkát, gyermeknevelést, öreggondozást), itt sem csak több pénzt szeretnénk. Persze, ha lehet, egy kis pénz is jöhet, de emellett itt is elismerésről, státuszról is szó van.

Egyébként, ismét nem csak pénzért, de feltűnően egyre tovább, hosszabb ideig szeretnénk dolgozni. Itthon is egyre többen – kényszerből, új-régi szerepekhez ragaszkodva – tanítanak óradíj nélkül egyetemi kurzusokat, írnak értelmiségi szövegeket honorárium nélkül. Persze, az érintettek kiegészítő jövedelmet is elfogadnának, de legalább olyan fontos, hogy ezek a foglalatosságok az érintettek öndefinícióit is szolgálják. S ezt egyre több helyen különleges státuszokkal munkahelyek el is ismerik.

©

Közben a teljesítménykülönbségek a csúcságazatokban a győztesek és vesztesek között jelentősen növekedtek, de igazán ez azt jelenti, hogy a győztesek nagyjából képesek a korábbi szintjük karbantartására, míg a vesztesek teljesítménye gyorsan romlik.

Ugyanakkor a digitális infrastruktúra ár-teljesítmény hányadosa a nagy vállalatoknál sokkal gyorsabban növekedik, mint ahogyan azt a korábbi technológiai időszak akkori infrahálózatainál (az elektromosságnál, vagy a telefonhálózatoknál) láttuk. A viszonylagos különbség az új digitális hálózatok javára két-ötszörös.

Elvi viták

Mindeközben nem csitulnak az elvi viták. Vannak, például Robert Gordon, akik szerint a második ipari forradalomban, úgy nagyjából 1940-ig, annyi minden jött össze – telefon, repülőgépek, antibiotikumok –, hogy utána világos volt: a technológia beültetésének lassulnia kell. Nincs ezzel semmi baj, akkor sem, ha közben ma a computer-alkalmazásból következő termelékenység általában valamelyest lassul. Vagy, hogy a mesterséges intelligenciától valamilyen szakaszban nem gyorsul ismét fel, vagy vissza úgy a technológia mozgása, ahogy elképzeltük.

Ráadásul ugyanannak a technológiának különböző hatásai lehetnek több hullámban. S ez az informatikában sincs másként, mint mondjuk volt a villanymotorral. Először rájöttek arra, hogyan lehet helyettesíteni a gőzmeghajtást a villannyal, azután tizenöt év után rájöttek, hogy a kis villanymotorokkal ki lehet külön-külön gépenként váltani a korábbi központi, együttes meghajtást (ami a gőzgéptől jött) az egész megmunkáló gépsorra. Az innovációs hullámok egymástól tulajdonképpen függetlenek voltak. Könnyen bizonyíthatjuk, hogy az automatizálással sincs másként.

A mesterséges intelligencia (AI) lehet, hogy az automatizáció másodikmenetű innovációja, de közben egyáltalán nem állítjuk, hogy az, amit a gépi tanulás új változatai mintha hoznának, túl hosszú ideig még megőrizné az alacsonyabb termelékenység növekedéseinek tűnő periódust. Mindenesetre sokan hihetik közben, hogy az AI lesz az átfogó, általánosan használható (general-purpose) technológia.

Robotfélelmek

Kelet-Európában robotfélelmekből kevesebb van, a munkahelyi félelmek ugyan léteznek, de máshonnan jönnek. De már Németországban és még nyugatabbra a közvéleményt rászoktatták (az értelmiség, a média, s kevésbé a politika) egy alapkérdésre:

Kihúzom-e a munkakörömmel és begyakorolt készségeimmel a nyugdíjig, vagy a robotok gyorsabban terjednek, és a 2020-as években személyesen is bajba jutok?

A jövőbeli veszteségprognózisok szórnak – az ismert Frey–Osborne-vizsgálat 47%-os munkahelyveszteséget ígért 20 év alatt, de az irodalomban van 10-80% ígért, vagy feltételezett fogyás is. A felfutott pánikot közben újabb vizsgálatok igyekeznek lehűteni. Így 2025-ig a munkahelyek száma komolyabban nem változik (AB- Institut fur Arbeitsmarkt- und Berufsforschung). Vagy a Zentrum fur Europäische Wirtschaftsforschung szerint a munkahelyek szerkezete, a megoldandó taskok változnak, de a munkahelyek száma számottevően nem. Például az eddigi rutinokból kiváltott gépkocsivezetők több ellenőrző és adminisztratív funkciót vesznek át.

Jelenleg a munkaerő gépi kiváltása nagy számban néhány iparágra koncentrálódik, például járműipari futószalagokra, a bányászatban önjáró szállítójárművekre, 3D mintákat használó műszergyártásra. A kísérletek, igéretek persze ennél sokkal szélesebb területeket átfognak. A foglalkoztatás itt kikísérletezett szerződéses formái azonban szélesebb körben változnak, az alkalmi, ideiglenes, csak adott munkaszakaszokra bérelt munkaerő jelenléte általánosabbá vált, a csak pontszerű jelenlét terjed, az ebből kinövő “gig economy” egyre nagyobb területeken, szélesebb szektorokban terjed. A jövedelem biztonsága közben sok területen romlott alacsony, és magas képzettségű munkacsoportokban egyaránt.

Forgatókönyvek

A sokat hivatkozott Acemoglu–Restrepo-vizsgálat (2017) az USA-ban egy ipari robottal 5,6-6,2 munkást tud(na) helyettesíteni. Az ő módszertanukat alkalmazó német vizsgálat (Dauth, 2017) ugyanezekben az ágazatokban és műszaki fejlettségnél robotonként csak 2 munkás kiváltását jelzi. Az amerikai számítások szerint az ipari robotok 2030-ra 57-64 millió élő munkahelyet lennének képesek kiváltani. Tehát elvben ennyi munkás számára plusz munkahelyeket kellene teremteni, ha el akarnánk kerülni a munkanélküliség az eddigiekhez mért növekedését.

Egy nagy ipari lobbiszervezet, az International Federation of Robotics 2017-ben 2030-ig évi 14%-os “robotlétszám bővülést” jelez. Ezek szerint 2030-ra az ipari robotkészlet 10,26 millió darabot tenne ki.

Az ipari robotok azonban csak egyetlen típusa a munkaerőt kiváltó technológiának. S érdemes mindemellett figyelembe venni, hogy ezt a technikai kultúrát 2030-ig elsősorban fejlett ipari rendszerekben fogják elsősorban alkalmazni. S ott a lakosság épp ebben az időtávban fogy és öregszik. Az ebből következő munkaerőhiány egy részét pedig az automatizáció amúgy is lefedi.

Közben persze vannak, akik attól rettegnek, hogy az AI kulcsterületeken tömegesen, sőt teljesen kiválthatja a most ott foglalkoztatott munkaerőt. Az ilyen utópikus radikalizmus egyik napról a másikra biztosan nem valószínű. De ami itt fontosabb, hogy a technológiai átrendeződés bizonyára megtanít bennünket valami másra, újra, eddig nem ismertre, és annak működtetéséhez, előállításához bizonyára új emberi munkaerő is szükséges lesz. Valamilyen arányokban még ebben a legpesszimistább jövőképben is lesz hely gépnek is, embernek is.

A Beszélgetések a jövőről vitasorozat támogatója

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több szól a ketogén diéta ellen, mint mellette

Több szól a ketogén diéta ellen, mint mellette

Papíron már 283 milliárd forintot ér az egyesült "Matolcsy-alapítvány"

Papíron már 283 milliárd forintot ér az egyesült "Matolcsy-alapítvány"

Koronavírus: az IMF egyre jobban aggódik, Kína már készül a válaszlépésekre

Koronavírus: az IMF egyre jobban aggódik, Kína már készül a válaszlépésekre