A nyár közepén egy különleges, még meg sem jelent új funkciót szúrt ki a Facebookon egy fejlesztő. A közösségi oldalt "lebuktató" információmorzsa szerint egy olyan fejlesztésen dolgoznak a Facebooknál, ami – elsőre talán ellentmondásos módon – épp azt segíti elő, hogy ne pörgessük annyit a hírfolyamot, és megpróbáljunk valahogy "leszokni" a Facebookozásról. Zuckerbergék akkor elismerték, valóban dolgoznak egy ilyen megoldáson, arra azonban nem adtak választ, mikor és milyen formában várható majd az újítás. Most úgy tűnik, erre a kérdésre is választ kaptunk.
A TechCrunch szúrta ki, hogy a Facebook – mondjuk úgy, előkarácsonyi ajándékként – megjelentette az új funkciót, amit a platform mobilos változatában találunk meg. A Your Time On Facebook nevű újdonság lényege az, hogy összesítve megmutatja, egy adott napon mennyi időt töltöttünk a közösségi oldalon. Pontosabban a mobilos alkalmazásban.
A beszámoló szerint az új funkciót a Facebook alkalmazásán belül a Menüre bökve, azon belül is a Beállítások és adatvédelem menüpontban nézhetjük meg a Facebookon töltött idő (Your Time On Facebook) opció kiválasztásával. A magunk részéről (az androidos appban) egyelőre nem találtuk meg az újdonságot, de bízunk benne, hogy a következő frissítéssel megérkezik. Az új funkció egyébként nemcsak az androidos eszközökön, iPhone-on és iPaden is elérhető (lesz). Az Instagramban hasonló funkciót indítottak el nemrég, ami szintén a digitális detoxikációt segíti.
A funkció segítségével beállíthatunk egy napi időkeretet a használatra, és ha ezt túllépjük, riasztás küld a rendszer. Viszont ez így nagyjából ennyi is. A riasztás üzenetét "arrébb pöccintve" folytathatjuk a böngészést, így kérdéses, mennyire éri el a kívánt hatást a leszoktató statisztika.
Továbbbi kérdés, hogy a menüben mélyen elrejtett funkció mennyiben mozdítja elő mindezt. Egyelőre ez az egész inkább olyannak tűnik, mint a szerződésben az apró betű: ott van az orrunk előtt, de az emberek túlnyomó többsége nem is foglalkozik vele. Pedig kellene, nagyon.
Reméljük, hogy ez egyelőre csak egy 1.0-ás verzió, és a jövőben komolyabb fejlesztést is kap majd a funkció.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.