Sokat spórolhat a vízszámlán az újfajta zuhanyfejjel, amit még Tim Cook is támogat

Három év után mutatta be új, továbbfejlesztett zuhanyrózsáját az amerikai Nebia nevű cég, ami több tízezer liter vizet spórolhat meg egy átlagos háztartásban évente.

  • hvg.hu hvg.hu
Sokat spórolhat a vízszámlán az újfajta zuhanyfejjel, amit még Tim Cook is támogat

A Nebia nevű cég öt év alatt igen komoly teljesítményt tett le az asztalra. Csábított el mérnököket a NASA-tól, a Teslától és az Apple-től, miközben olyanok támogatását nyerte el, mint Eric Schmidt (a Google egykori vezérigazgatója) vagy épp Tim Cook. Mindezt pedig egyetlen dologgal, egy minden eddiginél hatékonyabb zuhanyfej kifejlesztésével érte el.

A 2016-ban bemutatott Nebia Spa Shower különlegessége, hogy a hagyományos zuhanyfejekhez képest akár 70 százalékkal kevesebb vizet használ, miközben a zuhanyzás élménye a megszokott marad. A cég becslése szerint eddig 378,5 millió liter vizet sikerült így megspórolni. (Hogy ezt milyen technológiával érte el, arról itt írtunk korábban.) A cég most egy újabb verzióval állt elő.

A Kickstarteren mutatták be a Nebia Spa Shower 2.0-át, ami a fejlesztők szerint 29 százalékkal melegebb vizet enged majd ki magából, mindezt pedig a korábbinál nagyobb nyomással teszi majd meg.

Az eszközt legkevesebb 349 dollárért lehet előrendelni a Kickstarteren, ez nagyjából 98 ezer forintot jelent, ami kevesebb, mint az első változat 118 ezer forintos ára. Igaz, erre még rájön a 199 dolláros(!) postaköltség, így Magyarországra körülbelül 154 ezer forintért érkezik meg.

Spórolni ugyanakkor igen sokat lehet vele. A cég szerint egy átlagos amerikai körülbelül 75 liter vizet használ el egyetlen tusolással, a Nebia fejlesztése viszont ugyanezt a fogyasztást 26 literre tudja leszorítani. Mindez azt jelenti, hogy egyetlen amerikai évente több mint 10 ezer liter vizet tud vele megspórolni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.