Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szívritmuszavaros disznókba olyan pacemakert ültettek, amely a szív dobbanásából nyeri az energiáját, így nem kell benne elemet cserélni. Ilyen eszközöket eddig csak patkány méretű állatokon teszteltek.
Elem nélkül, a szívdobbanások energiájával működő szívritmusszabályzót ültettek sertésekbe amerikai és kínai tudósok. A Nature Communications című szaklap friss számában közölt tanulmány szerint az új eszköz olyan, emberekbe ültethető pacemaker kifejlesztéséhez vezethet, amelyben sosem kell elemet cserélni.
Szívbetegek milliói élnek a szívritmusukat szabályzó pacemakerrel, melyet a mellkasukba ültetnek. Az elem a műszer élettartama alatt többször is cserére szorulhat. A szervezet által küldött impulzusokból energiát nyerő eszközöket az elmúlt években már kipróbáltak, de csak kis testű állatokkal – többek közt patkányokkal -, valamint alacsony energiaigényű sejtmodellekkel.
Amerikai és kínai tudósok most sikerrel ültettek be elem nélküli pacemakert az emberrel jelentős élettani hasonlóságot mutató, kifejlett sertésekbe. Szívük nagyjából akkora, mint az emberé. A kiválasztott egyedek szabálytalan szívritmustól szenvedtek, hasonlóan a pacemakert viselő emberekhez. A kutatócsoport beültethető generátort fejlesztett ki, amely a szív felületén helyezkedik el, és minden szívveréssel meghajlik, ezáltal fejleszt a mozgási energiából elektromosságot.
"A szívritmus szabályozásához szükséges energia ugyanannak az állatnak a szívveréséből származott" – mondta Csou Li, a Kínai Tudományos Akadémia tudósa, a tanulmány vezető szerzője. Az eredmények szerint a saját szervezet energiájával működő pacemaker korrigálta a sertések szabálytalan szívritmusát. A tudósok azt is megállapították, hogy a szívverésekből nyert energia több, mint amennyit a legelterjedtebb, emberekbe ültetett pacemakerek felhasználnak. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben állandó áramforrással működő generátorokat fejleszthessenek ki a szívritmusszabályzókhoz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.