A nőknek sokáig jelentős szerepük volt a számítástechnika fejlődésében, amíg a személyi számítógépek előnyhöz nem juttatták a fiúkat.
„Miért nem híres ez a nő? Nélküle nem lett volna sem Bill Gates, sem Steve Jobs, sem internet, sem szövegszerkesztő, sem táblázatkezelő.” Ez alighanem túlzás. De a lelkesedés, amellyel Gwyn Headley brit szerző írt az amerikai Evelyn Berezinről, egyáltalán nem indokolatlan. Ő tekinthető a szövegszerkesztő feltalálójának és egyúttal első sikeres forgalmazójának, mégis viszonylagos ismeretlenségben hunyt el tavaly ősszel, tisztes kort megélve, 93 évesen. Az is jórészt feledésbe merült, hogy a számítástechnika hőskorában, a múlt század közepe táján a programozás jelentős részben női munka volt.
Az első digitális számítógépek az 1940-es években kezdtek működni. Azokban az időkben a programozást másodlagos tevékenységnek tartották, a szoftver kifejezés még nem is létezett, a férfiúi büszkeség tárgya a hardver volt – tárta fel a kissé kiábrándító hátteret nemrég a The New York Times terjedelmes esszéje. A férfimunka súlyosságát példázza, hogy egy híres, elsősorban katonai célokra szánt számítógép, az 1945 végén üzembe állított ENIAC több mint 30 tonnát nyomott, és több mint 17 ezer elektroncső (a régi rádiók fő alkatrészéhez hasonló eszköz) működtette. Ehhez képest a programozásra mint egyszerűbb, mondhatni, titkárnői feladatra tekintettek.
A programozók – ahogyan arrafelé mindmáig említik: a kódolók – munkája olyan volt, mintha „nagy, bonyolult logikai rejtvényeket” kellett volna megfejteniük. Így fogalmazott Mary Allen Wilkes, az egyik akkori úttörő Clive Thompsonnak, aki a Kódolók (Coders) című, e hónapban megjelenő technikatörténeti könyvéhez készített interjúkat. Valójában persze ez a rejtvényfejtés korántsem titkárnői munka volt. A programozók le is adták a gépírónőknek a dolog manuális részét, például azt, hogy a papírra vetett parancsokat vigyék át lyukkártyákra, hiszen a korai számítógépeknek nem volt se billentyűzetük, se kijelzőjük. További korlát volt az akkori komputerek szűkös memóriája: egy 1954-es évjáratú IBM 704 például mindössze négyezer „szót” tudott „fejben tartani”, ezért a jó programozónak elegáns, tömör megoldásokra kellett törekednie (ami persze mindmáig nem hátrány).
A férfiak kitalálták, milyen feladatot végezzen a számítógép, a nők pedig megcsinálták a programozást – foglalja össze Thompson a korabeli munkamegosztást. Az ENIAC-nők – teszi hozzá – gyorsan megtapasztalták, hogy a szoftver úgyse működik elsőre, és a programozó fő feladata a hibakeresés. Betty Holberton nevéhez fűződik a mindmáig alkalmazott töréspont (breakpoint), amelyet azért építenek a program soraiba, hogy vizsgálódás céljából az éppen futó szoftver megállítható legyen néhány alkalmas helyen.
Az első compiler – programozási fordítónyelv – megalkotójának Grace Hoppert tartják. És valószínűleg a most 81 éves Wilkes lehetett a legelső, akinek személyi számítógép volt az otthonában. Munkaadója St. Louisban volt, de ő Baltimore-ban lakott, és egy programozási munka befejezéséhez egy hűtőszekrény méretű, mágnesszalagokkal működő LINC számítógépet szállítottak a lakásába.
| A lady algoritmusa |
A világ első programozójának egy angol nemes hölgyet tartanak. Lady Ada Lovelace – a híres romantikus költő, George Byron leánya – sokat foglalkozott matematikával. Bár a XIX. század első felében nők nemigen juthattak be egyetemre, neki előkelő származása lehetővé tette, hogy a legjobb tanároktól vegyen magánórákat. Egy jó ismerősének, Charles Babbage-nek besegítve megírta a technikatörténet valószínűleg első algoritmusát. Babbage annak az Analytical Engine nevű mechanikus gépezetnek köszönheti hírnevét, amely egyszerű parancsokat lett volna képes végrehajtani, és csekély memóriája is lett volna. A gép sohasem készült el, Lovelace majdnem 200 éves „szoftvere” viszont elvben működőképes lenne. A lady emlékét őrzi az Ada programnyelv, amelyet az amerikai hadseregben használtak az 1980-as években, valamint 2009 óta az október második keddjére eső Ada Lovelace-nap, amely alkalom a tiszteletadásra a tudományokban és a technikában jeleskedő nők előtt. |
A történethez tartozik, hogy a nők akkoriban nemigen dolgozhattak részmunkaidőben, így vált munkanélkülivé Elsie Shutt programozó is, amikor gyereke született. 1957-ben megalapította tehát a Computations nevű céget, amelynek kismamák kódsorokat szállíthattak a gyermeknevelés mellett fennmaradó idejükben. Az otthoni számítógépek akkor persze nem voltak általánosak, az anyukák helyi cégeknél béreltek gépidőt. A komplett szoftvert aztán a Computations szállította a megrendelőknek.
A statisztikák szerint az USA-ban 1960-ban a programozók 27 százaléka nő volt. 1990-re az arányuk elérte a 35 százalékos eddigi csúcsot, 2018-ra 26 százalékra csökkent. „Való igaz, hogy az 1950-es, 1960-as években több nő dolgozott az informatikában, de ez nem járt elismert státusszal, magas fizetéssel” – árnyalja a képet Koleszár Szilvia, a Skool (egy 8–18 éves lányoknak ingyenes technológiai foglalkozásokat nyújtó szervezet) társalapítója. Ahogyan az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedekben a nők és más kisebbségek is kiszorultak a programozásból, úgy az alapítványi háttérrel működő Skoolnak is van dolga idehaza, hogy a technológiai szektor mindenki előtt nyitva legyen.
A fordulat annak nyomán következett be, hogy az 1980-as évek közepén megjelentek az első személyi számítógépek, köztük az ikonikus Commodore 64. A szülők inkább fiúknak vettek ilyen ajándékot, a családi komputer is gyakran a fiúk szobájába került, s az apák leginkább a fiaikkal számítógépeztek. Ez megváltoztatta azt a helyzetet, hogy a programozóképzésre jelentkezők mindaddig egyenlő esélyekkel indultak: egyiküknek sem volt korábbi gyakorlata. A felsőoktatásban a számítógépes szakokon lassacskán túlsúlyba kerültek a fiúk, mert a lányoknak alig volt esélyük: kimaradtak a fiúk komputerklubjaiból, és előbb morzsolódtak le, mint hogy ledolgozhatták volna a hátrányukat. Pedig akik kitartottak, azoknak sikerült: a Commodore 64 ismerete nem adott annyi előnyt, amennyi kitartott volna a képzés végéig.
Talán ez az átrendeződés is közrejátszott abban, hogy elhomályosult az úttörő nők emléke. Így járt a bevezetőben említett Evelyn Berezin is, aki nem csupán megalkotta az első számítógépes szövegszerkesztőt, hanem – 1969-ben, Redactron néven – céget is alapított a gyártására és forgalmazására. A masina megszabadította a titkárnőket a munkájuk kellemetlen részétől. A törlésre, kivágásra és másolásra is képes gép lehetővé tette, hogy egy-egy elütés miatt ne kelljen újból leírni az oldalakat, és azt is, hogy tetszés szerint lehessen másolatokat gépelni akárhány példányban. A bútornyi Data Secretarynek eleinte nem volt kijelzője, az csak a későbbi modellekhez járt. Kezdetben billentyűzetül és egyúttal nyomtatóul is a kor ikonikus gömbfejes írógépe, az IBM Selectric szolgált. A gépezetben 13, részben Berezin által tervezett chip működött – ez különböztette meg a vetélytárstól, az IBM kevésbé számítógépszerű szövegszerkesztőjétől, amely chipek helyett relékkel és mágnesszalagokkal működött. 8 ezer (mai értéken több mint 56 ezer) dolláros áron hét év alatt mintegy tízezret adtak el a nagy újdonságból, ám végül, pénzügyi gondok miatt, a Redactron beolvadt egy nagyobb cégbe. Egyvalamire azonban a gépírónők munkáját megkönnyíteni akaró Berezin nem számított: a bárki által használható szövegszerkesztő végül annyira sikeres lett, hogy szinte teljesen megszüntette az egész szakmát.
A cikk a HVG hetilap 2019/10. számában jelent meg. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, keresse a Tech + tudomány rovatot a hetilapban és kövesse a HVG Tech Facebook-oldalát.
Börtönbe zárták Oroszországban, megkínozták Fehéroroszországban, farkasszemet nézett Putyinnal, de a saját démonaival nem sikerült megküzdenie.
Néhány szón, gesztuson múlt, hogy 1990-ben sikerült megfékezni Marosvásárhelyen a halálos áldozatokat követelő román-magyar összecsapásokat, és nem borította el egész Erdélyt az erőszak.
Batházi Tamás szerint Wladár Sándornak szexuális viszonya volt a húsz éve elhunyt, hírhedten keménykezű Széchy Tamással.
A volt igazságügyi miniszter elmúlt másfél éve került fókuszba.
Szamosvölgyi Péter gyáva senkinek nevezte az őt kritizáló hozzászólót.
