szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amolyan város a városban jelleggel hozott létre saját felületén egy új alrendszert a Facebook, hogy az egyetemi hallgatók könnyen egymásra találjanak.

Aki látta a Social network – A közösségi háló című filmet, vagy csak szimplán tisztában van a Facebook eredetével, az pontosan tudja, miként indult Mark Zuckerberg teremtménye: egy egyetemistáknak szóló közösségi oldalként. Most, 16 évvel az indulás után a cég visszanyúl a gyökereihez.

A Facebook Campust, amit a Facebook mobilos alkalmazásában találhatnak majd meg a fiatalok, amolyan Mátrix a Mátrixban, Facebookception – ha már a filmeknél tartunk.

A Campus különlegessége, hogy oktatási intézményenként más és más lehet a kinézete, egy-egy adott oktatási intézmény hallgatóinak kiszolgálására épül, vagyis teljesen más élményt nyújthat attól függően, hogy hova jár a felhasználó.

Ahhoz, hogy valaki használni tudja, be kell ütnie egyetemi e-mail címét, valamint a leendő végzés évét, és már bent is van az illető a rendszerben. Az összes többi információt a Campus a Facebook-profilból emeli át, így nem kell külön kitölteni ezeket, sőt, profilképet sem kell feltölteni. Szerkeszteni viszont ezeket is ugyanúgy lehet. Ha ezzel készen van a felhasználó, követni tudja az oktatási intézmény profilját, megismerkedhet a többi hallgatóval, beszélgethet azokkal, akikkel egy órára jár vagy egy kollégiumban lakik, és így tovább.

Mivel a Facebook Campus használata önkéntes, vagyis nem kerül bele automatikusan minden egyetemista hallgató, kérdés, mennyire jön majd be az újítás a fiataloknak. Ha nem lesz meg az a bizonyos kritikus tömeg, minden valószínűség szerint leállítják majd a fejlesztést.

További fontos tényező, hogy egyelőre csupán néhány amerikai egyetemen érhető el az újdonság, így egyelőre nem érdemes kutatni utána.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
„Fiam, ez így tűrhetetlen, menj ki, és gyere be úgy, mint Lukáts Andor!”

„Fiam, ez így tűrhetetlen, menj ki, és gyere be úgy, mint Lukáts Andor!”

Betiltottak a szélsőjobb által is használt volt birodalmi lobogót Bajorországban

Betiltottak a szélsőjobb által is használt volt birodalmi lobogót Bajorországban

Ónody Gomperz Tamás: A romlottak diadala

Ónody Gomperz Tamás: A romlottak diadala