Szárnyal a PC-piac: milyen gépeket vesznek most legtöbben?

Pozitív képet fest a PC-piac jelenlegi helyzetéről a Canalys piackutató, azonban a fogalmak nem egészen azt fedik le, amit egy átlagfelhasználó gondol.

  • hvg.hu hvg.hu
Szárnyal a PC-piac: milyen gépeket vesznek most legtöbben?

A 2020-as év, pontosabban csatolt hozadéka, a koronavírus-járvány különbözőképpen hatott az iparágakra, volt amelyiknél negatívan, viszont volt, ahol épp ellenkezőleg. Ez utóbbi csoportba tartozik a PC-piac, aminél növekedtek az eladások, de nem minden kategóriában. Például a PC kifejezéshez valójában társított, jellemzően windowsos személyi számítógépek esetén igen rosszabb a helyzet, csökkent a piaci részesedés.

A Canalys piackutató cégnél azonban nem csupán a klasszikus PC-k tartoznak az említett kategóriába, hanem például a MacBookok, a Chromebookok, a notebookok, sőt a tabletek is. Összességében a Canalys viszonylag pozitív képet fest a PC-piacról általában, a hagyományos asztali számítógépek kivételével. A – tágabb értelemben vett – PC-piac 22,7 százalékkal nőtt 2020 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Ennek ellenére a PC-k úgynevezett helyhez kötött formái kevéssé jó eredményt produkáltak: 27 százalékos volt a csökkenés a munkaállomásoknál, és 33 százalékos a tornyok és a kisebb asztali gépek esetében. A laptopok és hibrid gépek viszont jó eredményt értek el, de az igazi húzóerőt a tabletek, a kettő az egyben gépek és a Chromebookok jelentették.

Canalys

A tabletek piaca 43,3 százalékkal nőtt, és az Apple továbbra is vezető szerepet tölt be a Samsung lenyűgöző, 80 százalékos ugrása ellenére (nem mellesleg a dél-koreai gyártó 2015 első negyedéve óta először lépte át a 9 milliós szállítási határértéket.

Canalys

Az igazi nyertesek azonban a Chromebookok, amelyek szállítása 122 százalékkal nőtt az elmúlt évben – ez persze érthető – az elsősorban amerikai – iskolai szerepük miatt. A Chromebook-gyártók közül a HP-é a legnagyobb piac (34,1 százalék), és a gyártó több mint a kétszeresére növelte az egy évvel ezelőtti kiszállítását (3,2 millió darabra). A szállítmányok nagy része az amerikai piacra érkezett. A legnagyobb PC-gyártó, a Lenovo a második helyre került, igaz, „csak” 18,9 százalékkal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.