szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy argentin klinikai kísérlet eredményeiből vonták le szakértők a következtetést.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Nincs számottevő hatása az új típusú koronavírus miatti tüdőgyulladásban szenvedők gyógyulási vagy túlélési esélyeire annak, ha már felépült betegek vérplazmájával kezelik őket – olvasható egy kedden közzétett orvosi tanulmányban.

A The New England Journal of Medicine című szakfolyóiratban megjelentetett cikk egy argentin klinikai kísérlet adatai alapján jutott arra, hogy a vérplazmakezelésben részesülő betegek felépülési és túlélési esélyei nem sokkal jobbak azokéinál, akik placebót kaptak.

A kísérletben 333, súlyos Covid-19-es tüdőgyulladásban szenvedő betegnek adtak vérplazmát vagy placebót, és 30 nap elteltével nem találtak jelentős különbséget a két csoport adatai között. A halálozási arány a plazmával kezeltek és a kontrollcsoport tagjai között is 11 százalékos volt, és az életben lévő betegek tünetei sem mutattak lényeges különbséget.

Ventura Simonovich, a tanulmányt készítő csoport vezetője elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy az enyhébb tünetekkel küzdőknél hatásos lehet a vérplazmakezelés.

Októberben Indiában is végeztek hasonló kutatásokat, és ott is arra jutottak, hogy a vérplazmakezelés egyes tüneteket enyhíthet ugyan, de nem javítja jelentősen a betegek felépülési esélyeit.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hazai pálya: Mit keresett Sobri Jóska ott, túl a kidőlt fán? (videó)

Hazai pálya: Mit keresett Sobri Jóska ott, túl a kidőlt fán? (videó)

A tőzsdéknek tetszik, hogy Biden átvette a hatalmat

A tőzsdéknek tetszik, hogy Biden átvette a hatalmat

Nagy reményeket fűz az EU Bidenhez, de semmi sem lesz már a régi

Nagy reményeket fűz az EU Bidenhez, de semmi sem lesz már a régi