Ráncfelvarrást kaphat a böngészős Instagram, másként jelennek meg a Történetek

Már javában teszteli az Instagram az új funkcióját, amivel kényelmesebb lesz megnézni a Történeteket a böngészős verzióban.

  • hvg.hu hvg.hu
Ráncfelvarrást kaphat a böngészős Instagram, másként jelennek meg a Történetek

Bár az Instagram nemcsak a mobilos alkalmazásból, hanem a böngészőből is elérhető, nem minden funkciója használható ott kényelmesen. Például a Történetek sem, ám ez hamarosan megváltozhat.

Az Engadget beszámolója szerin a fejlesztők olyan dizájnt készítettek, amivel átláthatóbbá vált a Történetek megjelenítése, és böngészni is könnyebb a sztorik között. Ehhez egy olyan megoldást találtak ki, amely egymás mellett mutatja az elérhető tartalmakat.

Instagram

Jelenleg ha rákattintunk egyre, akkor csak az nyílik meg teljes képernyőn, majd jobbra-balra lapozgatva derül csak ki, hogy kinek a sztorija következik a sorban.

Az új kinézet már megjelent néhány felhasználónak, azt azonban nem tudni, pontosan hány ember láthatja azt. A cég szóvivője megerősítette, valóban tesztelnek egy új kinézetet, amit "a felhasználók kis csoportjának" tettek elérhetővé. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy mikor válhat mindenki számára elérhetővé a fejlesztés.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.